Egészen elképesztő sajtóközleményt adtak ki a pécsi fideszesek hétfőn, arra reagálva, hogy a rendőrség két olyan ügyben leállította a nyomozást, amire az önkormányzati átvilágítás során derült fény, és ordít róluk, hogy tisztességtelen ügyletekről van szó, írta keddi közleményében a pécsi közgyűlésben többséget alkotó, ellenzéki pártokból és helyi szervezetből álló frakciószövetség.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint megírtuk, egy közös határozatban állította le a nyomozást a közelmúltban több olyan ügyben is a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, amelyeket a 2014-2019-es időszakot vizsgáló pécsi átvilágítás során tártak fel, és tettek annak tudatában feljelentést. Péterffy Attila pécsi polgármester, a rendőrség szerint nem bizonyítható bűncselekmények miatt leállított nyomozások hírére reagálva dühösen arra utalt, hogy a ner rendőrségének nem állt érdekében az ügyek feltárása. Ezt követően a pécsi Fidesz-frakció arról adott ki közleményt, hogy Péterffyéknek bocsánatot kellene kérniük a politikai boszorkányüldözés miatt és visszafizetni a városi kasszába azt a pénzt, amit átvilágításra költöttek.

Ma pedig, percekkel ezelőtt újabb közleményt kaptunk, amelyet a pécsi városvezető koalíció jegyez, és amelyben nagyjából azt írják, hogy csak a plafon nem szakadt rá a fideszesekre, amikor megfogalmazták a közleményüket tegnap. Szó szerint az alábbiakat írták:

A rinocéroszénál is vastagabb!

Az elmúlt évek során a pécsi Fidesz többször is bebizonyította, hogy fordítva ül a lovon és hatalmas vastagságú, már-már a rinocéroszokat is megszégyenítő méretű bőrt növesztettek az arcukra. Az ember azt gondolná, hogy a botrányos városvezetésük, a sorozatos bakik, a korrupciógyanús üzelmek és a hozzá nem értésük után megállnak egy kicsit és legalább önértékelést tartanak. Úgy tűnik, hogy ez ismét elmaradt.

Egészen elképesztő sajtóközleményt adtak ki hétfőn arra reagálva, hogy a rendőrség két olyan ügyben leállította a nyomozást, amire az önkormányzati átvilágítás során derült fény, és ordít róluk, hogy tisztességtelen ügyletekről van szó.

Elképesztő, hogy a fideszes képviselők azon örömködnek, hogy a pécsieket ért több mint százmillió forinttal megkárosító ügyek nyomozását lezárta a NER nyomozóhatósága, kvázi nem kapják vissza a pécsiek az adófizető forintjaikat, ami őket illeti.
• A fideszes képviselők örülnek annak, hogy az Aranyhajó fogadót olyan négyzetméteráron adtak el Tiborcz István barátjának, amennyiért akkor legfeljebb használt kertvárosi lakást lehetett kapni Pécsett.
• A fideszes képviselők annak is örülnek, hogy a pécsieket egy Bánki Erikhez köthető ügyvédi iroda több mint 100 millió forinttal megkárosította.
• A fideszes képviselők azt is üdvözlik, hogy a volt központi menza-ügyben sikerült egy 150 milliós vagyont 1,5 millió forintért elherdálniuk.

A pécsi Fidesz közleménye egy tökéletes vallomás. Örülnek, hogy a fideszes városvezetés idején történt korrupciógyanús ügyeknek nem lett következménye. Örülnek, hogy a pécsiek vagyonának ellopása miatt egyelőre nem kell bíróság elé állniuk. Végleg bebizonyosodott, hogy számukra Pécs nem az otthont és a jövőt jelenti, hanem egy fejősmalacot.

Azonban felhívnánk a fideszes képviselők figyelmét, hogy nem lesz mindig mögöttük a NER által irányított rendőrség! Nem lesz mindig kormányzati nyomás a nyomozóhatóságokon, ami miatt eddig megúszták a piszkos, pécsieket megkárosító ügyleteiket! Nem lesz hazánk mindig következmények nélküli ország! Egyszer felelniük kell azokért a tetteikért, amelyek miatt a pécsiek vagyona megcsappant.

Egy régi jó magyar közmondással élve: „Ami késik, nem múlik!”
Április 3. már nincs messze.

Városvezető Pécs Jövője Frakciószövetség”

KategóriákMETÁL