Valódi, a kormánytól, az állami és helyi egészségügyi szervektől, intézményektől, kórházaktól, klinikáktól, orvosoktól, ápolóktól kapott hiteles és szabad tájékoztatásra lenne szükség a kezdetektől, a koronavírus-járvány kitörése óta, a harmadik, mindkét korábbinál súlyosabb hullámban pedig különösképpen. Ehhez képest a magyar sajtó sokszor nem elégséges módon, nem időben, vagy (leginkább) nem is kap tájékoztatást. A kórházakban nem lehet fotózni, forgatni, az orvosok nem nyilatkozhatnak, az intézmények, köztük a klinikákat működtető egyetemek és klinikai központok vezetői számára is tiltva van az önálló, szabad nyilatkozattétel, a kérdések megválaszolásának a lehetősége. Márpedig a sajtó hiteles, szabad, gyors tájékoztatása, a valós állapotok bemutatása kiemelten fontos lenne, adott esetben ugyanis az életeket is menthet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Több magyarországi újságnál is úgy döntöttek a napokban – az aláírók listáját lásd a nyílt levél végén –, hogy a legfőbb döntéshozóknak elküldenek, saját felületeiken pedig közölnek egy, konszenzusosan megfogalmazott, és az aláírók által elfogadott nyílt levelet.
A kezdeményezéshez a Szabad Pécs is csatlakozott, ezért az alábbiakban közöljük azt a nyílt levelet, amelyet a döntéshozóknak, többek közt Magyarország miniszterelnökének és az országos tisztifőorvosnak is eljuttattunk ma reggel, és amelyet a lentebb felsorolt oldalakon is olvashatnak.
Természetesen be fogunk számolni arról is, ha kapunk választ, és ha lesz érdemi előrelépés ebben az ügyben.
“Tisztelt Döntéshozók!
Az egészségügyi dolgozók után önök tudják a leginkább, hogy a koronavírus-járvány életeket veszélyeztető hatása a kórházak falain belül látszik legjobban. Erről azonban a jelenlegi szabályok szerint az orvosok, ápolók nem beszélhetnek szabadon a nyilvánosság előtt; miközben a sajtó munkatársait nem engedik be a kórházakba, így nem tudunk beszámolni arról, mi történik azok falai között. Miért gond ez?
A járvány alatti kórházi munka bemutatásának fontosságát több országban is felismerték. Forgattak, illetve készítettek számos írásos riportot COVID-osztályokon – a teljesség igénye nélkül – az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban, Romániában, Szlováiában, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztráliában.
Külön megjegyzendő, hogy mi magyarok magyar nyelven eddig csak a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, illetve a dunaszerdahelyi kórház munkáját bemutató riportokon (Székelyföldi Stúdió, Magyar Hang, Parameter) keresztül alkothattunk valós képet egy COVID-osztály működéséről. Magyarországon azonban továbbra is csak falakba ütközik minden szerkesztőség, amely felelősen, a társadalmi érdeknek megfelelően szeretne beszámolni a járványhelyzetről és a kórházak leterheltségéről.
Az információhiánynak súlyos következményei vannak. Mivel ezeket az információkat – a kórházban tapasztalható valós állapotokat bemutató anyagok elkészülésének megakadályozásával – elzárja a kormány és az Operatív Törzs az emberektől, sokan még mindig lekicsinylik a járvány veszélyeit, nem tartják be a védelmi intézkedéseket, ez pedig csak még több megbetegedéshez, ezen keresztül pedig a járvány súlyosbodásához vezet.
A levelet aláíró szerkesztőségek ezért a következőket kérik a kormánytól és az Operatív Törzstől:
1. Engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat magyarországi kórházak COVID-osztályaira és az oltópontokra, természetesen úgy, hogy a sajtó munkatársai teljes mértékben tiszteletben tartják az egészségügyi dolgozók és a betegek emberi méltóságát!
2. Tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak a kórházakban tapasztalható állapotokról a publikumnak! Hadd nyilatkozzanak a sajtónak végre arccal-névvel a frontvonalban dolgozó ápolók és orvosok, hogy ne „nevük elhallgatását kérő forrásokra” hivatkozva kelljen beszámolnunk a valódi helyzetről.
3. Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a kormány és az Operatív Törzs 0-24-ben valódi tájékoztatást nyújtson a sajtónak, ez ugyanis jelenleg nem valósul meg. Alakuljon külön csoport az Operatív Törzsnél és az NNK-nál a sajtó alapos tájékoztatására! Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit tartsák meg az újságírók jelenlétében – akár online, akár a járvány elleni védekezésre való tekintettel szabadtéri helyszínen!
Várjuk válaszukat ezekre a kérésekre:
24
444
Azonnali
Átlátszó
BaHír
Borsod24
Debreciner
Egri Ügyek
Hvg.hu
Jelen
Jövő TV
KecsUP
Klubrádió
Kpsvr.hu
Magyar Hang
Magyar Narancs
Média1
Mérce
Mfor
Népszava
Partizán
Privátbankár
Piac & Profit
RTL Híradó
Szabad Pécs
Telex
Ugytudjuk.hu
Válasz Online”
