Tízszeres Ironman-táv. Leírni is sokkoló. Márpedig a napokban kezdődött Swissultra Deca Continuous ezt kínálja, és nyilván még rengeteg kínt, adrenalint és verítéket az úszás, futás és kerékpározás közben. A versenyzőknek augusztus 30-áig kell célba érniük. Egy pécsi versenyző is elindult az idei versenyen, az ultratriatlonista, 18-szoros Ironman, Mindum Károly (60).
A cikk a hirdetés után folytatódik
A ma már környezetvédelmi szakértőként, illetve a pécsi FittBike SE ügyeit alapítóként továbbra is segítő dolgozó egykori politikus pécsi városházi képviselő is volt két cikluson át, az SZDSZ színeiben, sőt a liberális pártnak pécsi elnöke is volt. Mindum Károly most Svájcban arra vállalkozott, hogy 38 kilométert úszik, 422 kilométert fut, 1800 kilométert biciklizik. Sok pihenésre mindeközben nincs mód. Mindum Károly másodszor vág neki a finoman szólva is szélsőséges kalandnak. Rajta kívül az idén egyébként még két másik magyar ultratriatlonista versenyző is elindult, Pötör Zoltán és Szabó Zoltán.
Az úszást egyébként már teljesítette, a 38 kilométeres célt 19 óra 25 perc után érte el, összesen félórás pihenőidő közebiktatásával.
A pécsi vasember és a többi versenyző, önmaga határainak legyőzésére tett erőfeszítéseit EZEN A LINKEN követheti, egy biztos, mindegyik versenyző igazán rendkívüli sportteljesítmény után tér majd haza.
Fotó forrása: Facebook.com

19? Lapot!