?Rózsi? ugyanis pénteken este mégsem lép fel a kaposvári sportcsarnokban, mert a szervező visszamondta a fellépést, miután ?nem jött ki? a matek – írta meg a hírt a Blikk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Dühös vagyok, mert hiába mondom, hogy semmi közöm nem volt a lefújáshoz, sokan gondolják majd azt, hogy biztos miattam hiúsult meg ez a koncert. De leginkább az dühít, ahogy elbánt velem a szervező. A zenésztársaim is felháborodtak, mert előre megterveztük a hét végét. Pénteken mentünk volna Kaposvárra, szombaton pedig Győrszentivánon lesz koncertem? – nyilatkozta a lapnak Rózsi.

Majd arról beszélt, hogy a szervező mostanáig ?nem merte? személyesen felhívni. A zenekara egyik tagjától kellett megtudnia, hogy elmarad a kaposvári buli, mert ?anyagilag nem jön ki?.

Ezt viszont Demjén nem is akarta nagyob elhinni, mivel – ahogyan a plakáton is látszik – sok szponzort szerzett a szervező.

 

 

Viszont szerinte a marketinggel valóban lehetett baj: ?a plakátot csak kevesen látták?. Szerinte  a szervező spórolni akart a reklámozáson, ezért nem kelt el elegendő jegy, mert idén eddig mindenhol telt ház előtt játszottak.

 

 

A koncert jelentős kulturális eseményként lett meghirdetve. A plakáton 31 szponzor neve szerepel, illetve két fővédnöké is: egyikük Hoppál Péter (45), Pécs és térsége országgyűlési képviselője, másikuk a kaposvári polgármester, Szita Károly (61). – Nem volt tudomásunk arról, hogy a Demjén-koncert elmarad a sportcsarnokban – válaszolták a kaposvári önkormányzat kommunikációs osztályáról.

Demjén Ferenc koncertjeit – a régióban legalábbis egészen biztosan – egy pécsi koncertszervező szervezi. Kerestük őt, de elérhetetlen volt, és egyelőre nem is hívott vissza, nem reagált üzenetünkre sem.

Hogy vele-e, vagy a plakáton szereplő másik szervezővel beszélt a Blikk, azt nem tudjuk, mindenesetre nekik – neve említése nélkül – sikerült egy szervezőt megszólítani, aki azt mondta a lapnak, hogy ?Demjén nem betegedett meg. Nem egészségi, hanem kívülálló okok miatt nem tudjuk a koncertet megtartani, de ennél többet nem kívánok mondani. A jegyek a megvásárlás helyén visszaválthatók”.

 

 

 

KategóriákMETÁL