Holland Kosárlabda Akadémiának sem lenne utolsó. Szerintünk. De szerencsére magyar, sőt pécsi, sőt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nemhiába mondott köszönetet az alapkőletételnél személyesen Orbán Viktornak kb. a kosárlabdasport (utánpótlás, akadémiák stb. stb.) felkarolásáért Rátgéber László. Az amúgy kosárlabdaedzői és jelenség-státuszi minőségében is minden tiszteletet megérdemlő punk-/Clash-rajongó. Igaz, egy kis előzöngéje már volt ennek a köszönőbeszédnek, amikor a ?90-es évek elején Újvidékről Pécsre menekülő Rátgéber 2016 őszén óriásplakáton biztatta az embereket, hogy vegyenek részt a ?migránsokról? ?szóló? népszavazáson. Mindenesetre erről a jelenségről egyszer már megmondtuk a magunkét.
Rátgéber egyébként azon az alapkőletételen köszönte meg a miniszterelnöknek, amely ? szerintünk – minden idők egyik alapkőletétele volt.
A Rátgéber/Nemzeti Kosárlabda Akadémiának már réges-rég el kellett volna készülnie, ha a politikusi ígérgetéseket vesszük alapul, de mint látják a képen, most már egészen közel van az átadás időpontja. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a Rátgéber Akadémiánál egy hónap múlva, június 15-ével kell befejezni a műszaki kivitelezési munkálatokat, hogy végül mikorra adják át a komplexumot, azt viszont még nem tudjuk, de várhatóan ősz elejéig erre is sor kerülhet immáron.

19? Lapot!