Páva Zsolték már jártak is Budapesten, mert vészesen fogy a pénz Pécsett, és a múlt év végi 6,5+3+3 = 12,5 milliárdos ?mentőakció? után egy újabb, kétmilliárdos csomagra lenne szüksége a pécsi önkormányzatnak, lehetőleg sürgősen, értesült a hírről a Szabad Pécs. Lapunk úgy tudja, a zárszámadás során derült erre fény végérvényesen, csakúgy mint egy évvel ezelőtt, amikor a Szabad Pécs megírta, hogy valami nagyon nem stimmel a pécsi kasszával. Ami biztos, hogy tavaly nem (tavaly sem) teljesült teljesen a betervezett ingatlanértékesítés, ami önmagában kb. 1,2-1,5 milliárdos “kiesést” jelenthet a remélt bevételekhez képest. Még akkor is, ha az azt megelőző évekhez képest arányaiban több pénzt sikerült a tervkhez képest beszedni. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS 2018. 06. 08. 15.35h

Cikkünkkel kapcsolatban sajtó-helyreigazítási kérelemnek adtunk helyet, amelyet EZEN A LINKEN érhetnek el.

 

FRISSÍTÉS CSütörtök 8.50h

A pécsi önkormányzat sajtóközleményben cáfolta azt, hogy bajban lenne a pécsi költségvetés. Azt írták, hamisak azok a hírek, hogy kiegészítésre szorulna a büdzsé. Bár nem nevezték meg konkrétan, a Szabad Pécs szerdai cikkére, avagy részben egyik tegnapi cikkünkre gondolhattak. Mint írtuk, megkérdeztük az ügyről a pécsi önkormányzatot, választ nem kaptunk, ugyanakkor Kővári János is azt mondta az ÖPE szerdai közgyűlés előtti sajtótájékoztatón, hogy bajban lehet ebben az évben, még a tavalyi hiány miatt a pécsi költségvetés, és ő is úgy tudja, hogy a pécsi önkormányzat vezetése ezügyben már járt is Budapesten, hogy extra támogatást kapjon a város. A pécsi önkormányzat, illetve a polgármesteri kabinet sajtóközleményét szó szerint idézzük.

 

?Hamis állítások a pécsi költségvetésről

Minden valóságot nélkülöznek azok a pletykák, amelyek szerint a pécsi önkormányzat költségvetése kiigazításra szorul.

Nem először fordul elő, hogy az egyik vagy másik ellenzéki blog olyan, minden alapot és valóságot nélkülöző bejegyzést tesz közzé, amely szánt szándékkel hamis képet fest a pécsi városvezetésről, önkormányzatról, költségvetésről.

Csütörtökön is egy ilyen rosszindulatú pletykát igyekeztek elterjeszteni a pécsi költségvetést illetően.

A hamis hírekkel szemben az igazság, hogy a pécsi költségvetés a kormányzat tavaly meghatározott támogatásának és folyamatos partnerségének köszönhetően nem szorul kiigazításra.

Üdvözlettel:

Polgármesteri Hivatal, Pécs”

 

KORÁBBAN ÍRTUK

Tavaly tavasszal megírtuk, hogy nagy baj van, és csak Orbán Viktorék segíthetnek, ha a pécsi önkormányzatot kisegítik. A hírt előbb próbálták nem tudomásul venni, majd városházához közeli lapok cáfolták, illetve arról írta, hogy nincs is olyan óriási nagy baj, néha városvezetőkkel készített interjún keresztül. Aztán Páva Zsolt elismerte, hogy van 5 milliárdos hiány Pécsett, mégiscsak.  Ez ugye, ahogyan akkor is megírtuk, nem adósság, nem hitel (merthogy az is van/volt, illetve önkormányzati cégeknél is még külön), hanem ki nem fizetett számlák, szolgáltatások összegét jelenti, sok-sok olyan lejárt fizetési határidős megbízást, amiket azonnal követelhettek volna akár végrehajtás útján is a pécsi önkormányzattól.

Majd, ahogyan telt-múlt az idő, a hiány is növekedett, ősz elejére 7,5 milliárd, év végére 9,5 milliárd forint körüli összegre.

Akkor döntött úgy a kormány Orbán Viktor, hogy segít Pécsnek, persze annak azért nagyon kemény ára és feltételei lesznek. Később azt is megírtuk, hogy sajnos mi is pongyolán olvastuk el a Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányhatározatot, mivel már abban is benne volt, hogy Pécs a még tavaly elutalt 6,5 milliárd mellé nem csak a már megírt 3 milliárdot kaphatja meg állami gyorssegélyként, ugyancsak 2020. decemberi lejárattal, kamatmentes állami kölcsönként, hanem további 3 milliárdot is, mivel az OTP-től a Magyar Államkincstárhoz számlavezetésre elküldött pécsi önkormányzat az elmúlt években, tehát a 2014 utolsó nagy állami-önkormányzati adósságátvállalás után, minden évben összeszedett kb. 2-3 milliárd közti nagyságrendű hiányt. Ami azt is jelentette, hogy ameddig nincs úgy rendbetéve  a pécsi önkormányzat gazdálkodása (értsd: leépítések, megszorítások teljes végrehajtása, esetleges pazarlások megszüntetése, és ne hallgassuk el: néhány kiemeltebb, speciális helyzetben lévő nagyváros esetében korrektebb /emelt összegű/ állami támogatás kikövetelése), addig ez a majdhogynem automatikus hiány újra és újra keletkezik. A MÁK-nak, azonban, az OTP-től (illetve a kereskedelmi bankoktól) eltérően nincs likvidhitele. Ez volt tehát az újabb 3 milliárd forint, a 9,5 milliárdos hiányon felül, a leendő újabb, s remények szerint az utolsó kb. 3 milliárdos hiány fedezete. (Az utolsó 3 milliárd nem kormányzati forrásból, hanem a Belügyminisztériumtól érkezett/érkezik.) 

Azt, hogy mindemellett, és ilyen helyzet mellett hogyan lehet majd visszafizetni ugyanekkora összeget, azaz 9,5 milliárdot 2020-ig, ne tőlünk kérdezzék.

Már a legutóbbi, a pécsi hiánnyal/adóssággal foglalkozó, idén februári cikkünkben megírtuk, hogy információink szerint az elmúlt év végén olyan utalásokat is teljesítette (volt kénytelen teljesíteni?) a pécsi önkormányzat a 6,5 milliárdos keretből, ami nem önkormányzati hiány-rendezést szolgált. Úgy tudjuk, bár ez nem megerősített infó, hogy valamelyik városi cégnek, vagy cégeknek utalhattak, akár egymilliárdos értékben is, de végül erről senki sem kommunikált hivatalosan, azóta sem. Emiatt írtuk azt is idén februárban, hogy ha ezek az információink helyesek, akkor a 12,5 milliárdos állami/belügyminisztériumi szuperkölcsön sem volt/sem lesz elegendő teljes mértékben Pécsnek, és lehet, hogy már nagyon hamar újra kell menni Budapestre pénzt kérni. Információink szerint ez a napokban megtörtént. Hogy milyen eredménnyel, nem tudjuk, bár van egy sejtésünk arról, milyen arccal fogadhatták az újabb bejelentkezést – habár a MÁK elvileg elég szoros gyeplőt tart Pécsett hónapok óta. Nagyon nem csodálkoznánk azonban, ha ennek az ügynek lennének személyi következményei. Ami viszont biztos, hogy tavaly nem (tavaly sem) teljesült száz százalékosan minden a betervezett ingatlanértékesítési összegből, ami 1,2-1,5 milliárdos kiesést jelenthet a remélt bevételekhez képest. Viszont, tavaly majdnem 40 százalék teljesült, ami komoly előrelépés arányaiban az azelőtti évekhez képest. Állítólag azonban ennél is több pénz hiányzik, összesen a már említett 2 milliárd forint körüli összeg.

Az meg már a totális konteó kategóriájába tartozó, szinte légbőlkapott feltételezés, hogy a keddi villámcsapásszerű miniszterelnöki látogatás során/előtt/után esetleg más pécsi politikusokkal is tárgyaltak a hiányzó pénz miatt a miniszterelnöki delegáció résztvevői, nem csak a régi-új parlamenti képviselő Nagy Csabával.

Mindenesetre a szokásos pécsi közgyűlés előtti, szerda délutáni Összefogás Pécsért Egyesület-sajtótájékoztatón Kővári János, az ÖPE elnöke is beszélt a kétmilliárdos problémáról, és arról, hogy ő is úgy tudja, hogy ezügyben a városvezetés már járt a fővárosban. Azt, hogy milyen eredménnyel, ő sem tudta. ElmesélA Szabad Pécs emiatt szerdán koradélután megkereste a városházát. Ha kapunk a kérdésünkre választ, frissítjük a cikkünket.

KategóriákMETÁL