A mánfai polgármester a Gémesi György által alapított Új Kezdet alelnökeként, a pártvezető helyére ül be az új magyar parlamentbe, ahogyan azt a Szabad Pécs megírta. Hohn Krisztina lapunknak elmondta, hogy hétfőn teszi le az esküt, és a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja lesz.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Amint arról a Szabad Pécs hírt adott, Hohn Krisztina az LMP országgyűlési frakciójának tagja lesz, miután Gémesi György az LMP és az UK választási szövetségi megállapodásának megfelelően a harmadik volt az LMP országos listáján. Ő ugyanakkor bejelentette, hogy megtartaná gödöllői polgármesteri székét, így felvette a parlamenti mandátumot, de le is mondott róla, a szabályok szerint legfeljebb egy hónapig lehet egyszerre országgyűlési képviselő és polgármester is. Azaz, ahogyan Gémesi lemondott a parlamenti helyéről, Hohn Krisztinának is le kell mondania mánfai polgármesteri tisztségéről. Az időközi választásnak értelemszerűen még nincsen időpontja, de előreláthatóan még az idén, várhatóan októberben tarthatják majd meg az időközi polgármester-választást Mánfán.

Mint azt Hohn Krisztina a Szabad Pécsnek elmondta, a parlamenti eskütételének napján, hétfőn mond le a mánfai polgármesteri pozíciójáról – vagyis már aznap megszűnik a mandátuma, ezt amiatt is emelte ki Hohn Krisztina, mert amúgy erre neki harminc nap állt a rendelkezésére, de ő már az első napon lemond a polgármesterségről, amiatt is, mert onnantól élnek teljesen az országgyűlési képviselői jogkörei, és végezhet 100 százalékos parlamenti munkát.

Hohn Krisztina eskütételével, és parlamenti székének elfoglalásával nyolcra emelkedik a baranyai országgyűlési képviselők száma az új magyar parlamentben.

A négy baranyai egyéni győztes: Mellár Tamás (független), aki azóta független képviselői státuszát megtartva a Párbeszéd-frakció tagja lett, Hoppál Péter (Fidesz), aki már nem kulturális államtitkár többé, leginkább Pécsre kell majd koncentrálnia, ahogyan hírlik, a régi-új parlementi képviselő Nagy Csaba (Fidesz), illetve a mohácsi körzetet ismét magabiztosan megnyerő Hargitai János (KDNP). 

Újra listás helyről jutott be a T. Házba Bánki Erik (Fidesz), aki a gazdasági bizottságot vezetheti ismét, Tóth Bertalan, aki újra az MSZP frakcióvezetője lett, és jó esélye van az MSZP-pártelnöki poszt megszerzésére. És ugyancsak az LMP-listáról jutott bve  szintén az LMP-frakcióban politizáló Keresztes László Lóránt.

 

Megválasztották az LMP társelnökének Keresztes László Lórántot

 

 

Keresztes László Lóránt lett Szél Bernadett mellett a napokban az LMP társelnöke, amint arról ugyanis korábban a Szabad Pécs beszámolt, nem is indult ellene más a tisztségért. Neki a pécsi városházi képviselői helyéről kellett lemondania, helyette Kóbor József ül be ismételten a pécsi padsorokba.

Keresztes László Lóránt még a megválasztása előtt nyilatkozta azt lapunknak, hogy az LMP vidéki bázisát szeretné erősíteni, s ténylegesen is országos párttá emelni az LMP-t. Keresztes az általa XXI. századi pártoknak mondott szervezetekkel, és helyi civil csoportokkal kívánna együttműködni. A XXI. századi pártok közé Keresztes az Új Kezdetet, a Jobbikot, a Momentumot és az MKKP-t sorolta elsősorban. A Jobbikkal viszont csak akkor fogna össze, ha a jobboldali párt Jobbik megmarad a néppártosodás útján, és nem lesz ismét radikális szervezet.

KategóriákMETÁL