Korábban az Árpád felújítására nem volt elég a pénz, hát jegelték a projektet. Most egy üzemcsarnokra nem volt elég, hát elvettek a sulira szánt keretből.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Augusztusban adtunk hírt arról, hogy az egykori pécsi Magasházhoz hasonlóan IMS-szerkezetű Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolában ősszel nem kezdődhet meg a tanítás, annyira leromlott az intézménynek helyet adó épület állaga. Régóta tudta mindenki, hogy az épület így nem maradhat, másfél éve például a plafonborítás egy darabja szakadt le, de ez csak egy volt a problémák sorában. A diákok ősszel az ANK-ban és az Anikó utcai suliban kezdték meg a tanévet, cseppet sem ideális körülmények között.

A Zoom.hu írta meg, hogy a pécsi önkormányzat az iskola felújítására szánt forrást most másra, egy üzemcsarnok építésére fordítja. A csarnok ugyanis 278 millióval többe kerül, mint amennyi uniós pályázati pénzt a város elnyert erre a célra. A vonatkozó közgyűlési előterjesztés pontosan úgy fogalmaz, hogy a beruházáshoz szükséges pótfedezetet a közgyűlés ” az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola fejlesztéséhez … fel nem használt EIB hitelkeret terhére biztosíthatja”. Az előterjesztést legutóbbi ülésén meg is szavazta a képviselő-testület. 

A Zoom azt írja, Gulyás Emil szocialista képviselő kérdésére, fogják-e tudni pótolni a hiányzó összeget az egyébként is erősen forráshiányos városban, a polgármester nem tudott válaszolni.

Korábban egyébként az iskola felújítása azért nem kezdődött meg, mert – az üzemcsarnoképítéshez hasonlóan – túl magas ajánlatok érkeztek a közbeszerzésre, a rendelkezésre álló saját és a két éve (!!!) elnyert uniós forrás nem volt elegendő. Úgy tűnik tehát, hogy ebből a meccsből az üzemcsarnok került ki győztesen.

A lap próbálta megszólaltatni az önkormányzatot, sikertelenül. A Páva Péter vezette Pécsi Tankerületi Központ pedig azzal rázta le őket, hogy nem ők, hanem az önkormányzat illetékes a kérdésben. Holott korábbi közleményükben úgy fogalmaztak: 
“A Pécsi Tankerületi Központ jelenleg is egyeztetéseket folytat a kormányzattal az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola jövőjének megnyugtató módon való rendezéséről.”

Fotó: Az Árpád Gimnázium épülete; Forrás: Google Maps

KategóriákMETÁL