Igazából az történt, amit már mindenki tudott, sejtett, de csütörtökön hivatalos is lett. Annak hírét, hogy Márton Gábor vezetőedző bejelentette, hogy vége, nincs több pénz, és azt javasolja a futballistáknak, hogy keressenek másik csapatot. Ezzel, ha nincs is vége tökéletesen a PMFC-nek, végleg elszálltak azok a remények, hogy mostanában ismét lesz NB I.-es felnőttcsapata a Munkásnak/Pamacsnak. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS 18.15h

Cél az NB I. – Sajtóközleményt adott ki a PSN Zrt.

A PSN Zrt. által kiadott sajtóközlemény szövegét a PMFC-üggyel kapcsolatban az alábbiakban szó szerint idézzük. Annyit tennénk hozzá mi magunk újságíróként, hogy a cél, az NB I-es szereplés, az nemes, de egyelőre NB III-ban fog szerepelni a csapat, amelytől most bocsátotta útjukra a vezetőedző a játékosokat – mondjuk, ettől függetlenül is mehettek volna, ha akartak és tudtak, szerződés ugyanis nem kötötte már őket a csapathoz, szabadon igazolhatók.

?Ahogy mindenki számára ismert, az NB I-ből kizárt PMFC labdarúgócsapatot főként az értékes utánpótlásbázis megmentése érdekében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 nyarán megvásárolta, majd az üzemeltetést ideiglenesnek szántan a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-re bízta. Azóta három bajnoki idényen van túl az együttes; a felnőttcsapat egyből feljutott az NB III-ba, de onnan a továbblépés az NB II-be már másodszorra sem sikerült. Az utánpótlás azonban megerősödött, az MLSZ rendszerében elnyerte az akadémiai és a regionális utánpótlás-központi minősítést is.

2017. szeptember 7-én közgyűlési határozat (237./2017. (IX. 7.) mondta ki, hogy ?az önkormányzat a PMFC labdarúgócsapat finanszírozását megszünteti??, így külső támogatók segítségével kellett megoldani a csapat működését az elmúlt idényben. Mivel azonban a profi ligába, az NB II-be most sem sikerült a feljutás, a tulajdonosi szerkezetváltásról szóló tárgyalások is megakadtak. A csapathoz hasonlóan a támogatók többsége is a másodosztályra számított, az NB III-ban csak kevesen tartottak ki a PMFC mellett.

A labdarúgók amatőr szerződése június 30-án mind lejár. Jelen helyzetben Pécs városa és a PSN Zrt. ennek ellenére is azon dolgozik, hogy ha az előző idénybelinél sokkal szerényebb anyagi körülmények között is, de az augusztus 4-én kezdődő bajnokságra minden készen álljon a PMFC labdarúgócsapatánál az NB III-as bajnoki rajthoz. A PSN Zrt. és a város célja hosszú távon továbbra is az NB I-es szereplés lenne. ?

 

Korábban írtuk 

A csütörtök délelőtti hírt a csapatgyűlésről és Márton Gábor bejelentéséről ezúttal a Bama.hu szállította. Azt írták, hogy Márton ígérete szerint ő kb. két-három héten belül fogja tudni azt, mennyiből gazdálkodhat a csapat, s ennek ismeretében lehet majd keretet kialakítani. Az NB III.-ban így is minden bizonnyal elindul majd a PMFC, csak éppen a cél nem a feljutás, hanem a bentmaradás lesz.
A Szabad Pécs nem hivatalos értesülése, hogy a PMFC-nél az utánpótlásra szeretnének a jövőben minél nagyobb hangsúlyt fektetni és egy igazi sikeres utánpótlás központot kialakítani, az akadémia története tehát folytatódik. A baranyai/pécsi NB I.-re esélyes csapat pedig minden bizonnyal a PVSK lesz, amelynek új stadionja épül és több milliárdos támogatást kapott a kormánytól fejlesztésekre. Orbán Viktor múlt szeptemberben járt is a klubnál, és támogatásáról biztosította őket. Úgy tudjuk, ők a PEAC-pályán játszhatnak majd az új stadion felépítéséig, míg valószínűleg a PEAC használhatja majd a PMFC-pályát, a PMFC meccsei pedig állítólag Kozármislenyben lesznek majd, ugyanis a fedett lelátó hiánya már az NB III.-ban is olyan probléma, amit mindenképpen meg kellett volna oldani. 

KategóriákMETÁL