Elég rendesen felment a pumpa hétfőn egy pécsi belváros-közeli társasház összes lakójában, amikor meglátták, milyen kiírást függesztett ki a pécsi önkormányzati vízszolgáltató: azzal ?fenyegették? őket, hogy napokon belül kikapcsolják a vizet a társasházban, ha nem fizetik ki végre a tartozásukat. Csakhogy a Tettye Forrásháznak nem a lakókkal gyűlt meg a baja valójában, hanem az önkormányzattal – értesült a megint csak nem hétköznapi történetről a Szabad Pécs. FRISSÍTVE!!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés – szerda 6.15h

Fizetett a pécsi önkormányzat

Nem korlátozzák, nem kapcsolják ki a vízszolgáltatást abban a 42 lakásos pécsi, belváros-közeli társasházban, amelyről megírtuk, hogy a tavalyi szolgáltatáskorlátozás után ismételten erről figyelmeztette őket a pécsi önkormányzati szolgáltató, a Tettye Forrásház.

Mint azt egy lakótól most megtudtuk ugyanis, mára már kifizette a pécsi önkormányzat a Tettyének azt, a körülbelül 470 ezer forintnyi tartozást, amely őket terhelte. Ez a tartozás még a 2017 őszéig felgyülemlett 4,5 milliós összegből maradt fenn, ennyi esett a házban az önkormányzati bérlakásokra. És amely összeg el nem utalása miatt tartották nyilván mindezidáig a tartozást a Tettye rendszerében. Lapunk városházi forrásokból szerzett információira, illetve a ház lakóinak és közös képviselőjének elmondására tudunk hagyatkozni, mivel a Tettyétől nem kaptunk választ a korábban feltett kérdéseinkre az ügyben.

Az új, lakótól kapott információnk szerint még július közepe előtt értesítették arról a Tettyétől a ház közös képviselőjét, hogy még van tartozásuk, aki azzal hárította el a fizetésre való figyelmeztetést, hogy az már nem a lakók, hanem az önkormányzat tartozása, és a polgármesteri hivatalt is értesítette.

A közös képviselő, Váradi Zoltán amúgy még tavaly ősszel részletfizetési megállapodást kötött a ház, azaz a tulajdonosok nevében a Tettyével, 2018. február 15-i fizetési határidővel. A szabályok szerint ekkor már ?jófej? volt a Tettye, mert a teljes összeg visszafizetésig nem is kapcsolhatták volna vissza a szolgáltatást. A magánszemély lakástulajdonosok mindenesetre fizettek eddigre a tudomásunk szerint.

A júliusi szolgáltatói figyelmeztetés szerint amúgy előre jelezték a háznak, illetve a közös képviselőnek hogy július 30. és augusztus 3. közötti időszakban korlátozásra kerül a szolgáltatás, ha nem fizetnek. A lakók amúgy, amikor hétfőn meglátták az újabb korlátozásra vonatkozó figyelmeztetést, Fogarasi Gábor és Gyimesi Gábor jobbikos önkormányzati képviselőkhöz is fordultak, akik szintén sürgették a helyzet rendezését az önkormányzatnál, nem kizárt, hogy ezért oldódott meg végre az ügy mostanra, habár, mint írtuk is, a rendezést a közös képviselőnek is megígérték, és lapunknak is azt mondták nem hivatalosan a városházán, hogy ki fogják fizetni a tartozást.

A ház lakóközössége amúgy szavazott arról, még korábban, hogy feljelentést kell tenniük az elfolyt víz ügyében. Úgy tudjuk, ez nem történt meg eddig, de az újabb ügy miatt a lakók ezt mindenképpen tervezik. A tavaly őszi vízelfolyásért vélelmezhetően önkormányzati bérlők a felelősek, de ők amúgy szerződéssel rendelkeztek, törvényesen éltek az ingatlanban, nem önkényes lakásfoglalók, vagy jogcím nélkül a lakásban élők voltak.

 

Korábban írtuk

Sőt, egy olyan pécsi társasházról van szó, amelyről már tavaly ősszel megírtunk egy, a lakók szempontjából felháborító esetet. A két ügy szorosan összefügg.

Akkor ugyanis az történt, hogy szintén vízkorlátozást irányozott elő, sőt akkor ki is kapcsolta a vizet a Tettye Forrásház a 42 lakásos társasházban. A háztól, az ott élőktől ugyanis 4,5 millió forintot követelt a szolgáltató.

Csakhogy a nagy tartozás egy vagy két önkormányzati lakás miatt volt, rengeteg víz (nagyjából 2000 köbméter víz nem lett kifizetve). elfolyt ugyanis az esetet megelőző két évben. Kiderült, hogy vélelmezhetően szándékosan, a ház egyik volt lakója, egy önkormányzati bérlakásból való kiköltöztetése után még ?búcsúzóul? megnyitotta a csapot, méghozzá úgy, hogy – teljesen természetesen ? a senki által a mindennapokban nem nézett és nem ellenőrzött főmérőn megjelent fogyasztásként, és így ki nem fizetett vízdíjként, a házközösségnél jelentkező tartozásként a pocsékba elfolyó mennyiség.

Akkor sikerült ugyanis egy olyan megállpodást kötnie a ház új közös képviselőjének, a lakók fizetési hajlandóságágól szóló közgyűlési döntéssel, hogy azonnal nem fizették ki a tartozás teljes összegét.

Az eltelt nyolc hónap során aztán a lakók a rendes számlák mellett a tavaly év végén ki nem fizetett részt is kifizették. Illetve minden lakástulajdonos a rá eső összeget. Ennek ellenére kaptak egy újabb kifüggesztést hétfőn, hogy mivel nem fizették ki az egyezség ellenére sem a tartozást, készülhetnek az újabb kikapcsolásra.

Az egyik lakó jelzése után lapunk megkereste a közös képviselőt, Váradi Zoltánt, aki azt mondta, hogy ő is csak most értesült a kifüggesztésről, de már intézkedett: egyeztetett a városházával, az elszámoló házzal és a Tettye Forrásházzal is, és kapott ígéretet arra, hogy nem kapocsolják ki a szolgáltatást, ugyanis a lakástulajdonosok valóban fizettek, azért van még valóban ki nem egyenlített összeg a társasház számláján, mert az önkormányzati lakások utáni összeget, összesen valamivel több, mint 400 ezer forintot a pécsi városháza nem fizetett ki a Tettye Forrásháznak. Ott azonban csak annyi látszott, hogy a háznak tartozása van jó ideje, ezért indult be a ?kikapcsoljuk a vizet, ha nem fizettek most már végre rögvest-gépezet?.

Kerestük a Tettye Forrásházat is hétfőn napközben, de mindeddig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Nem hivatalos, városházi forrásból azonban arról értesültünk, hogy a pécsi önkormányzaton beláthatták, hogy ők a hunyók. Valóban megígérhették, hogy rendezhetik a tartozást, mert állítólag a Tettye végül valóban nem fogja kikapcsolni a vizet (ismételten) a továbbra is rendesen fizető, sőt mások helyett is fizető lakásokban.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL