Negyvenezren töltötték le telefonjaikra az elmúlt négy évben a pécsi közbiztonsági applikációt, a Kezedben a biztonságodat. Páva Zsolt pécsi polgármester szerdán, sajtótájékoztatón nem csak ezt jelentette be, hanem azt is, hogy új fejlesztésekkel és frissítésekkel is készültek, és abbéli reményét is kifejezte, hogy a jövőben más megyei jogú városokban, illetve a megyeszékhelyen kívül, más baranyai településeken is megjelenhet majd a Pécsett sikerrel működtetett applikáció.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Rózsavölgyi Péter, az alklamazást kifejlesztő NRG Online Média ügyvezetője vett még részt a sajrtótájékoztatón a pécsi polgármester mellett. Ő azzal kezdte, hogy ők, mint fejlesztők közvetlenül is kapnak olyan visszacsatolást jelentő leveleket, amelyekben megköszönik az alkalmazást felhasználók, hogy kidolgozták ezt a Pécsett hivatalos riasztásra, amúgy pedig bárhol a világon baj esetén barátok, ismerősök értesítésre alkalmas applikációt.
Amikor segítetett a pécsi alkalmazás
Egy ilyen, a sajtó előtt már ismert, néhány évvel ezelőti eset volt az, amikor egy akkor 16 éves lányt elkábítottak egy pécsi szórakozóhelyen, italába tettek valamit, és bár telefonon már nem tudott segítséget kérnoi, az alkalmazást már el tudta indítani, és így nem lett belőle nagyobb baj.
Egy másik eset, amit Rózsavölgyi Péter felidézett, mert kaptak róla hálálkodó levelet egy másik, Baranyán kívüli városban esett meg. Egy hölgy éjszaka tartott hazafelé, amikor észrevettee, hogy egy férfi vészslóan közeledik felé, miután már egy ideje követte. A vélt támadó azonban elszaladt, amikor hallott egy sziréna szerű hangot, amit a hölgy telefonja adozz ki az alkalmazás élesítésekor, a nő figyelmeztette is a férfit, hogy a jelzés befutott a rendőrségre, ami bár nem volt igaz, a ?támadó? megijedt és elszaladt. Az alkalmazás a vészjelzés leadását ugyanis nem a rendőrségre futtatja be, erre egyelőre nincs is lehetőség, hanem a barátokhoz, ismerősökhöz, illetve ahol erről van előzetes megállapodás az önkormányzattal, ott a helyi közterület-felügyeletre. Pécsett ez így van már négy éve, és mint azt Rózsavölgyi Péter a Szabad Pécs kérdésére válaszolva elmondta, 2019 végéig még biztosan így is lesz a szolgáltatást támogató pécsi önkormányzattal kötött megállapodás következtében.
Talán lesz majd másutt is
Más városokban egyelőre csak tárgyalásban állnak még az alkalmazás ilyetén való használatáról, mivel ez mindenütt külön tárgyalást jelent az adott város/település vezetésével. Ez ugyanis a kulcsa annak, hogy valahol bevezessék az alklamazást úgy minnt Pécsett. Ezt azon kérdésünkrere kapta lapunk válaszul, hogy mi is az oka annak, hogy az elmúlt években eddig nem sikerült elterjeszteni más városokban az az alkalmazást.
Rózsavölgyi Péter szerint az lenne a legjobb, ha sikerülne elérniük, hogy a 112-es segélyhívóba futhassanak be a vészjelzések közvetlenül, sőt akkor még tovább is lehetne finomítani a rendszert – így például a baleset, támadás, avagy a tűzriadó vagy orvosi segítségkérés is külön gomb lehetne. Már csak azért is lenne ez jó a cégvezető szerint, mert az applikációt használók csak a legritkább esetben küldenek hamis vészjelzást, miközben ezres nagyságrendű, a legkülönbözőbb okokból elküldött riasztásuk lehetett az elmúlt négy évben.
Még ?bevándorlós? ?esetük? is volt
És ezt az ügyvezető el is mesélte természetesen a sajtótájékoztatón. Az Németországban történt. Előzménye, hogy egy magyar, eredendően pécsi lány mutatta ottani barátainak, hogy milyen szuper alkalmazása van. Ők is letöltötték, és azt a funkciót használták, amikor a barátokat értesíti az app. És pár hónapra rá jól is jött ez egy állítólagos levél szerint, amit a fejlesztő cég kapott: az egyik hölgyet éjszakai gyalogos hazútja során körbevették többen is, olyanok, akik ?bevándorlóknak?, tűntek, erre ő riasztotta a magyar applikáció segítségével a barátait, így ez az eset is szerencsésen ért véget.
Már órán/kulcstartón is megnyomhatjuk a pánikgombot
A mostani frissítés egy egyszerűsítés, a felhasználói kritikákra is reagál, közölte Rózsavölgyi Péter. Emellett újdonság, hogy van egy külső egység (ez nem az ő fejlesztésük), amely már wifi-s/blutooth-os hálózaton keresztül csatlakoztatható a z applikációhoz, így egyfajta külső pánikgombként üzemel. A pánikgombot tartalamzó kis szerkezetet karórában, de akár önállóamn, például kulcstartóként is lehet használni.

19? Lapot!