Kommandósakcióval kapcsoltak le 2016 őszén Siófokon egy volt idegenlégióst, aki korábban DK-s választókerületi elnök és polgármesterjelölt is volt, a közelmúltban pedig több, mint 600 millió forintos csalás gyanúja miatt küldené fegyházba őt az ügyészség. A siófoki expolgármester mindeközben rejtélyes, a munkahelye felé irányított kameráról írt a Facebook-on.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy, a francia idegenlégiót is megjárt férfi tüntetett el több mint félmilliárd forintot a magyar vádhatóság gyanúja szerint egy kiterjedt ?szekuritis? cégpiramison keresztül. A közelmúltban az ügyészség azt közölte, hogy a vádlottat és négy társát fegyházba küldenék – erről a hírről korábban a Népszava számolt be.

Egészen pontosan ?különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt? emelt vádat egy, korábban az idegenlégiót is megjárt férfi és négy társa ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A vádhatóság szetrint a társaság egy cégpiramist épített ki, miközben mintegy 632 millió forint adót elcsalt. 

Az ügy amúgy már nem mai eset: a NAV-kommandó a csendes siófoki Budai Nagy Antal utcában két éve csapott le: egy fehér terepjáróból vitték el a bevetési egység álarcosai a balatonszárszói P. Z.-t, akinek cégének  volt telephelye is Szárszón.

A siófoki Part FM rádió kis túlzással ?élőben közvetítette? az elfogást, a Facebook-oldalukra fényképfelvételeket is feltettek, mivel éppen a rádióstúdió ablakai alatt ütöttek rajta a Szárszón élő, vagyonvédelmi céget irányító vállalkozón.

A Szabad Pécs információi szerint a balatonszárszói székhelyű cég Siófok-környékén és más településeken is vállalt őrzés-védelmet, egyebek között siófoki rendezvényeket biztosított. A korábbi nyarakon a cég emberei a Petőfi sétányon is dolgoztak és a korzó szórakozóhelyei közül is védtek többet is. A Fő utcán pedig egy szoláriumot is üzemeltettek.
A Somogy Megyei Főügyészség az elfogást kommentálva akkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyanú szerint 2014-2016 között a balatonszárszói székhelyű cég alvállalkozók bevonásával vagyonvédelmi tevékenységet végzett, de a tényleges vagyonőri munkát az alvállalkozói láncolat végén lévő cégekbe bejelentett vagyonőrök végezték el. Az akkori híradások szerint a vagyonőrök után nem fizettek járulékokat, és a bevételek utáni áfafizetési kötelezettségnek sem tettek eleget.

A vádhatóság feltevése szerint az exlégiós cégtulajdonos ?fantomcégeken? keresztül több száz biztonsági őrt foglalkoztatott, akik számos Balaton-parti szórakozóhelyet és létesítményt védtek. Mivel azonban ők valós munkát végeztek, ők nem kerültek a vádlottak padjára – ez már megint csak a Népszava közelmúltban megjelent cikkében áll, a friss ügyészségi közleményre hivatkozva.

Ahogyan arról is írtak, hogy 2016-ban 110 kommandós 35 helyszínen tartott házkutatást, s 306 millió forint értékben foglalt le az adóhatóság a társasághoz köthető ingatlanokat, autókat , illetve azok mellett még jelentős összegű készpénzt is találtak.

A Szabad Pécs úgy értesült, hogy a fővádlott P. Z. a 2014-es választási kampányban a Demokratikus Koalíció siófoki székhelyű választókerületi elnöke volt, eggyel korábban pedig, 2010-ben indult a balatonszárszói polgármester-választáson, mérsékelt sikerrel.

A valódi csavar azonban az amúgy sem egyszerű történetben Balázs Árpád közelmúltbeli Facebook-posztja, illetve annak egyik, saját maga által jegyzett kommentje. Abban ugyanis azt írja a Siófokot húsz éven át, 1994-2014 közt vezető vezető siófoki fideszes expolgármester, hogy

?Kérdéseim: Ki engedte meg neki, hogy ingyen parkoljon a Budai Nagy Antal utcában? Összefüggésben van ez azzal, hogy az ingyen parkoló BMW terepjáró fedélzeti kamerája mindig a munkahelyem bejárata felé állt??

 

 

A Szabad Pécs megkereste az ügyben Balázs utódját, Lengyel Róbertet, Siófok jelenlegi, független polgármesterét. Ő azt mondta, hogy fogalma sincs, ingyen, vagy pénzért parkolt-e Siófokon P. Z., ha pedig valaki úgy érzi, hogy törvénytelenül megfigyelték, az tegyen feljelentést.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL