Egy óra húsz perccel csökkent a menetidő Budapest és Keszthely között a befejeződött dél-balatoni vasútfejlesztésnek köszönhetően Cseresnyés államtitkár szerint. És ez tényleg valódi európai teljesítmény. Volna. Már, ha igaz lenne, csakhogy valójában nem több, mint kereken fél óra az időnyereség. Persze az is több, mint a semmi.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Még a képviselőház nyári szünete előtt interpellált Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a parlamentben a balatoni fejlesztések ügyében. Úgy vélte, irdatlan pénzek elköltése után sem számottevő az időnyereség a dél-balatoni vasútvonalon, továbbá a régió elsőrendű útjainak és a bringaútnak az állapotát is kifogásolta.
Cseresnyés Péternek, a vadonatúj Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárának a válasza szerint az LMP-társelnök tájékozatlan, hiszen 365 milliárd forintos keretből fejlesztik a Balaton-régiót, és ebből jutott például a déli parti vasútkorszerűsítésre is. Aminek a révén Cseresnyést idézve: ?Budapest és Keszthely között egy óra húsz perccel, Budapest és Siófok között 28 perccel csökkent a vonatok menetideje?, továbbá ?9 milliárd forintot fordít a kormány a balatoni kerékpárúthálózat fejlesztésére és többek között összekötik Budapesttel is?.
Az államtitkár válaszában szereplő 1 óra 20 perces időnyereség első hallásra is gyanúsan nagyotmondónak tűnt, ezért visszalapoztunk.
Mit is írt a megyei sajtó a dél-balatoni vasútfejlesztés első szakaszának átadásakor, 2015-ben?
Hát ezt: ?Budapest- Kelenföld és Siófok között az utazási idő a jelenlegi 105 percről a leggyorsabb járatot figyelembe véve 76 percre csökkent. A dél-balatoni fejlesztés következő szakasz rekonstrukciójának befejeztével Keszthelyig átlagosan további 10 perc időmegtakarítás érhető el?.
És ez stimmel is: a 2018-as nyári menetrend szerint a Budapest-Siófok távolságot 80 perc alatt teszi meg a gyors (indulás a Déliből 7.35-kor, érkezés Siófokra 8.55-kor).
De mit írt a sajtó nemrég, amikor a beruházás második szakaszát is átadták?
Íme: ?Befejeződött a dél-balatoni, valamint a Kaposvár és Fonyód vasútvonal majdnem 73 milliárd forintba kerülő felújítása, amelynek köszönhetően gyorsabban járnak majd a vonatok. Az expresszek menetideje Budapest és Keszthely között újabb 10 perccel csökken? (hirado.hu).
Ez is stimmel, még mindig.
A 2018-as nyári menetrend szerint budapesti indulás 7.35-kor, keszthelyi érkezés 10.11-kor. Mindez 2 óra 36 perc.
De akkor vajon hol van az az 1 óra 20 perc időnyereség?
Visszakerestünk egy, a vasúttal foglalkozó blog 2013-as bejegyzését, ami szerint:
?Fellapozva a 10 évvel ezelőtti menetrendeket, a Balaton déli partján húzódó 30-as vonal állapotromlása szembetűnő. A tíz éve még szinte lassúmenet nélkül, 100 km/órás sebességgel járható pálya már a múlté ? a szomorú valóság ma a mindenhol 60-80 km/órás sebesség, néhol további negyvenes lassújelekkel fűszerezve. Mindez látszik a menetidőkön is, különösen Siófokon túl, az egykor 2 és fél órás Budapest-Keszthely menetidő ma már bőven 3 óra felett van – még a leggyorsabb vonatnál is?.
Vagyis 2013-ban még 3 óránál is több ideig tartott a Budapest-Keszthely út. Találomra fellapoztuk ezért a 2012-es menetrendet, s valóban: 3 óra 6 perc volt az út. Ellenben például 2003-ban még két és fél óra alatt leért a vonat a fővárosból.
Mindezekből azt feltétlenül megállapíthatjuk, hogy súlyos tízmilliárdokat kellett elkölteni ahhoz, hogy újra ugyanannyi idő alatt érjenek le a vonatok Keszthelyre Budapestről, 2018-ban, mint 2003-ban, vagy az azt megelőző években.
Csakhogy annak az egyre frányább 1 óra 20 perces időnyereségnek még így sem láttuk, találtuk a nyomát. Feladva a keresgélést Cseresnyés tájékozatlanságának tudjuk be a tévedést, habár éppen az államtitkár vádolta meg ezzel az LMP pécsi politikusát
Persze, az is igaz, hogy Cseresnyésnek az előző ciklusban a szakképzéshez és a munkaügyekhez kellett (vagy kellett volna) értenie, ma pedig már a vonatokhoz. Valljuk meg, nem is lehet megkívánni ilyen gyors, zökkenőmentes átállást.
De ha már ennyit vacakoltunk a menetidőkkel, meg lapozgattuk a korábbi menetrendeket, egy kis érdekesség: egy vasúttörténeti kiállításon szereplő plakát hirdette a múlt század húszas éveiben:
Buda-Siófok 110 perc.
A nagyon cinikus megközelítés szerint most arra volt rendkívül büszke az államtitkár, hogy 2018-ra, száz esztendő elteltével, forinttízmilliárdok ráköltésével sikerült végre ?legyőznünk? időben a húszas évek déli vasútját. Ezért minimum pacsi jár!
Rossz hír viszont, hogy a Balaton északi partján még el sem indult a fejlesztés. Igaz, ahogyan a Szabad Pécs nemrég beszámolt róla, kiírták már a vasútvillamosítási tender első szakaszát (Szabadbattyán-Balatonfüred), sőt nyertest is hirdettek. Amíg a déli parti első szakaszt, 30 milliárdért – még a G-nap előtt, természetesen – Simicska Lajos ?és társai? fejleszthették, a másodikat, nem kevesebb mint 73 milliárdért már Mészáros Lőrinc ?és társai?. Sőt az első, északi parti, 23 milliárdos fejlesztési szakaszban nem csak Mészáros Lőrinc cége, hanem a felcsúti milliárdos vejének a kft-je is részt vehet.
Viszont van még egy rossz hír: a déli parti 73 milliárdból a jelenleg érvényes döntés szerint az Európai Unió visszakér 16 milliárd forintot különféle szabálytalanságok miatt.
Erre viszont már annyira sem lehetünk büszkék, mint arra, hogy a keszthelyi gyors visszanyerte az elmúlt tizenöt évben elvesztett fél óráját?
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!