Ami már a 18. lesz a sorban. A Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjáról az MTI számolt be hétfőn. A színházi seregszemle idén június 7-16. Között lesz Pécsett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Két érdekesség is van, az egyik az, hogy a ?A kaukázusi krétakör? című színmű három különböző színház előadásában is versenyez majd a fődíjért, a másik, hogy Horváth Csaba rendező két színházban bemutatott kér darabja is elnyerte a versenyprogramban való szereplést a válogatóktól. A válogatásért Regős János színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház volt igazgatója, az ő választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke, illetve Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító, és az ő választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakának mb. Tanszékvezetője volt felelős. A 14 versenyelőadásból 5 érkezett határon túli magyar színházaktól.
Érdekesség még, hogy az idei színházi évad válogatása most először a POSZT tizenötfős Szakmai Tanácsadó Testülete által kidolgozott és a tagok által 2017 májusában egyhangúan elfogadott Versenyszabályzat alapján történt.
A POSZT-on szereplő, versenyben lévő előadások
Kolozsvári Állami Magyar Színház: Rosmersholm (Henrik Ibsen) – rendező: Andry Zholdak
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen – Három nővér (A.P. Csehov) – rendező: Ilja Bocsarnikovsz
Katona József Színház, Budapest: Berlin, Alexanderplatz (Alfred Döblin) – rendező: Kovács D. Dániel
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat: Hedda Gabler (Henrik Ibsen) – rendező: Keresztes Attila
Katona József Színház, Kecskemét: Csárdáskirálynő (Leo Stein, Kálmán Imre) – rendező: Béres Attila
Radnóti Színház, Budapest: III. Richárd (W. Shakespeare) – rendező: Andrei Serban
Szigligeti Színház, Nagyvárad: A kaukázusi krétakör (Bertolt Brecht – Paul Dessau) – rendező: Anca Bradu
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza: Illatszertár (László Miklós) – rendező: Mohácsi János
Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke (Danilo Kiš) – rendező: Alekszandar Popovszki
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk (Matei Vi?niec) – rendező: Zakariás Zalán
Miskolci Nemzeti Színház: A kaukázusi krétakör (Bertolt Brecht – Paul Dessau) – rendező: Szőcs Artur
Katona József Színház, Budapest: A kaukázusi krétakör (Bertolt Brecht – Paul Dessau) – rendező: Székely Kriszta
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár: Halál Thébában (Jon Fosse) – rendező: Horváth Csaba
Forte Társulat: Vaterland (Thomas Bernhard/Forte Társulat) – rendező: Horváth Csaba

19? Lapot!