A tizennyolc megyei lapból az ötödik legnagyobb csökkenést a Baranya megyei napilap produkálta az első negyedévben.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, első negyedéves gyorsjelentése azt mutatja, hogy az állami hirdetés formájában beléjük tolt milliárdok ellenére tovább folytatódik, sőt, mintha gyorsulna a megyei napilapok aktívan vásárolt példányszámának csökkenése.
A február elején közzétett tavalyi utolsó negyedévi gyorsjelentés alapján azt írtuk, hogy egy év alatt tíz százalékos volt a 18 napilap (igazából 17 plusz a Dunaújvárosi Hírlap) példányszámának csökkenése. A tavaly év végi adatok azóta több lap esetében módosultak, jellemzően jelentősen csökkentek, azaz, még nagyobb volt a bukta, számításaink szerint majdnem 13 százalékos (mínusz 51.723 példány). Emiatt viszont a februárban jelzettnél alacsonyabb bázissal vágtak neki az idei első negyedévnek, kicsivel több, mint 354 ezer példánnyal.
A kormány médiahadseregébe besorozott lapok példányszámának csökkenése az első negyedévben is tovább folytatódott, a mínusz 3,5 százalék azt jelenti, hogy ha nem sikerül lassítaniuk a csökkenés ütemét, akkor év végére a tavalyi 13 százaléknál is nagyobb lehet a bukta.
A 18 lapra vonatkozó példányszámadatok így néznek ki:
2018 utolsó negyedév: 354.069.
2019 első negyedév: 341.661.
Ez 3,5 százalékos csökkenés.
A legnagyobbat a Hajdú-Bihari Napló bukta, 10,4 százalékot (!!!!!), a legkevesebbet a Somogyi Hírlap, 0,1 százalékot az első negyedévben. A Dunántúli Napló az ötödik legnagyobb csökkenést kellet, hogy elviselje ebben az időszakban, 643 újsággal vettek kevesebbet Baranyában a negyedév végén, mint 2018 végén, ez majdnem 4 százalékos csökkenés. A Dunántúli Naplóból jelenleg 15.852-t vásárolnak naponta, a Mészáros Lőrinc-féle felvásárláskor, 2016 legvégén 20.488 volt a példányszám, bő két év alatt tehát 4.636-tal, majd? 23 százalékkal ment lejjebb az eladott lapok száma.

Keretes szerkezetek.