A vásártérről. Az egyik legértékesebb húsmarhafajtáról, charolais-ről van szó. El is kóborolhattak, és el is lophatták őket. Pár napja még a szentlőrinci gazdanapokon voltak kiállítva. A három állat együttes értéke hárommillió forint. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS Szombat 14.00

Megkerültek az elveszett szarvasmarhák, a charolais tehén és két borja, amelyek a szentlőrinci vásártérről kószáltak el. Mint a fotón látható, már befogták és autóra is tették a húsukért tenyésztett állatokat.

 

 

KORÁBBAN ÍRTUK

Péntekre virradóra nem voltak meg az értékes húsmarhák, amelyeket az elmúlt héten tartott szentlőrinci gazdanapokon állítottak ki. A posztot egy szentlőrinci fiatalember osztotta meg a Facebookon, amiben kéri ismerősei segítségét. Beszéltünk Porkert Krisztiánnal, aki azt mondta, hogy ő ugyan helyi, de a szarvasmarhákat Kecskeméten tartják, oda kívánták visszaszállítani, de ma virradóra eltűntek. A tulajdonosoknak megengedték – ahogyan már az máskor is előfordult már ?, hogy még egy pár napig a helyszínen tarthassák az állatokat, mielőtt elszállítják őket.

Mint kérdésünkre válaszolva elmondta, tettek feljelentést is a rendőrségen, de – ezek szerint csakúgy mint a felnőtt embereknél – alapesetben az állateltűnéses eseteknél is csak pár nap múlva kezdenek el komolyabban foglalkozni az üggyel.

Egy több száz kilós anyatehén azonban nem tud csak olyan egyszerűen eltűnni, ezért megkérdeztük, hogy fenntartják-e még azt a lehetőséget, hogy elkóborolhattak, vagy inkább arra gyanakodnak, hogy valaki teherautóra, vagy utánfutóra hajtotta fel az állatokat. Azt mondta, nem kizárt, hogy elkóboroltak, de sajnos a másik eshetőségre még komolyabb esély van. Az biztos, hogy a kerítés nincs megrongálva, és arra sem mutat semmi, hogy esetleg elejtették volna az állatokat, és már nem élve vitték volna el a helyszínről. 

A tehenet és borjaikat kereső férfi azt írta, hogy kéri, hogy aki tud valamit, vagy látott valamit pénteken hajnalban a közelben, a településen, vagy bármi különöset észlelt, és az kapcsolatban lehet az állataikkal, az hívja őt. A posztot és a telefonszámot is EZEN A LINKEN megnézhetik, ha facebookoznak.

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

 

 

KategóriákMETÁL