Sokan, nagyjából ezren tüntettek Pécsett csütörtökön este a pécsi Széchenyi téren azért, hogy a tanárok is sztrájkolhassanak és teljesítse a kormány a pedagógusok követeléseit. A helyzetkép, amit felvázoltak, nem megnyugtató, de sokkal rosszabb lehet a jövő, ha nem változnak érdemben a dolgok.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„A Tesco-ban!” ; „Vagy még inkább az Aldiban!” – harsant fel előbb egy férfi, aztán egy nő hangja csütörtökön kora este a pécsi Széchenyi téren. Pedagógusok, szülők, diákok, más szakmák szakszervezeti képviselői, és a pedagógusok követeléseivel egyetértő civilek vonultak fel és gyülekeztek Pécsett csütörtökön este a március 16-ára tervezett pedagógussztrájk, és az azt letörni szándékozó, igencsak anti-demokratikusnak ható kormányrendelet miatt. És voltak ellenzéki politikusok is a tömegben, kevesen, de néhányan azon a véleményen voltak, hogy ez talán nem szerencsés ilyenkor, mert könnyen politikai színezetűnek festik majd le a tüntetőket, pedig ők, amint azt mondták is, a következő kormánynak is üzentek, azzal, hogy bárki is alakít kormányt, ők tiltakozni fognak, ha nem kapnak végre megbecsülést és olyan béreket, amelyekkel el tudják tartani a családjukat, tisztességesen tudnak élni és dolgozni. És tiltakozni fognak, ha nem kapnak megfelelő munkakörülményeket, mert nem akarnak fáradtan, motiválatlanul, kiégetten dolgozni.
A tömeg, a pécsi Barbakán térről indult, ott még csak nagyjából ötszázan lehette, aztán az Aradi Vértanúk útja és a Hunyadi út érintésével vonultak a pécsi főtérre az egyre népesebb számú tiltakozók.
A fenti két multi nevét azért kiabálták, már a főtéren, mert a színpadon épp beszédet mondó pedagógus azt kérdezte, hogy vajon hol vannak most azok a pedagógusok, akik nem maradtak a kötelező oltás miatt, vagy nem maradhattak, mert nem tudták a tanári fizetésből eltartani a családjukat.
Azzal, hogy ma bejelentették, hogy a pedagógusoknak nem írhatják elő hétfőtől az oltás meglétét, az egyik követelésük teljesült, de van még jó néhány. Például, hogy vonja vissza a kormány a sztrájktörő rendeletet. Biztosítson jobb ls biztosabb megélhetést, és kisebb leterheltséget, hogy meg tudjanak élni és legyen utánpótlás, a fiatalok számára is vonzó legyen az, hogy nevelhetik, taníthatják a felnövekvő generációkat.









A pedagógusok ugyanis azért is tüntetnek és azért akarnak sztrájkolni, hogy holnap is legyen, aki tanítja az iskolákban a jövő generációját, mondták el a Pécsett csütörtökön felvonulók.
Az este egyik felszólalója Nagy Erzsébe, a PDSZ ügyvivője volt, aki pécsi, de most szinte minden idejét a fővárosban tölti, mert tagja a kormányoldallal tárgyaló szakszervezeti képviselőknek. Ő mondta el azt, hogy a kormányoldal képviselője a pedagógusokat arról kérdezte, hogy most, hogy háború van a szomszédban leállítják-e a sztrájkot. Amire a pedagógusok azt mondták, hogy nem. Egyrészt azért nem, meg nincs már hová hátrálniuk, a jelenlegi körülményekben csak különös erőfeszítések árán tudnak minőségi oktatást végezni, szinte úgy sem, miközben nem becsülik meg őket, sem szakmailag, sem anyagilag, de ki vannak zsigerelve, illetve mert a háború miatt Magyarországra menekült gyerekeknek is megjár az, hogy iskolába járhassanak, azaz még több kollégára lenne szükség.
A szülőktől azt is kérte Nagy Erzsébet, hogy aki egyetért velük, és persze megteheti, az ne vigye március 16-ától a gyermekét az oktatási és nevelési intézményekbe, mert ezzel is segíti, hogy sikeres legyen a sztrájk és a követeléseiket érvényre tudják juttatni.
Többen is arról beszéltek, nem csak a színpadon, hanem a menetben és a téren is, hogy a sztrájkjog alapjog, anélkül a bértárgyalások olyanok, mintha koldulnának, és hogy a sztrájk olyan alapjog, amit régen a munkások vérrel és verítékkel vívtak ki maguknak, illetve hogy most a pedagógusok ellen lépett a kormány, de holnap ugyanezt megteszi bárki ellen, ha ez következmény nélkül marad.

19? Lapot!