A Szabad Pécs birtokába került dokumentumok és megtudott információk alapján kifejezetten szakszerű volt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által végzett kátyúzás Felcsúton. Azt is mondhatnánk, hogy az új polgármester ?nem igazi? Mészáros és Mészáros Lőrinc falujában a helyiek jobban járnak, ha nem piszkálják az MKKP által végzett munkát. A párt pedig azt kérelmezte hivatalosan, hogy fennmaradhasson az elvégzett munka, értesült a hírről a Szabad Pécs. Az viszont biztos, hogy egy ponton volt bibi: nem kaptak engedélyt a munkára, mert nem is kértek, mert úgy gondolták, nem is kaptak volna. Szóval, ennyiben nem volt szabályos a felületelsimító akció.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Olyan kátyúzás miatt reklamált ugyanis a felcsúti önkormányzat, amit bárhol szívesen látnának, ahol kerülgetni kell az úton a krátereket, vagy akár csak egy holdvájat keseríti meg az autósok/motorosok/biciklisek/kerekes székesek életét.

A Szabad Pécs nemcsak dokumentumokat kapott arról, hogyan, miképpen és mivel kátyúztak a kétfarkúak Felcsúton, de beszélt is a kátyúzásról aszfaltozásban, útépítésben jártas szakemberekkel. Azt mondták, hogy a kátyúzást szinte el sem lehet rontani. Illetve azért nyilván el lehet, például ha nem takarítják ki a kátyúból a belehordott földet, falevelet, kavicsot. De Felcsúton erre azért vigyáztak az MKKP kátyúzása során, ez például az alábbi videón is látszik.

 

 

Az egyik, általunk megkérdezett útépítő szakember a képsorokat megtekintve azt mondta, hogy az láthatóan szakszerű munka. Itt, ahogyan az most már szokás, hengerrel is megdolgozzák, régebben, amúgy, még ilyet sem végeztek a teljesen hivatalos, közpénzből fizetett kátyúzásokon,  csak megpüfölték kézi eszközzel, és a forgalom bejárta.

 

Mini riporton is volt a Szabad Pécs, amit a legújabb felcsúti abszurd kapcsán jelentettünk meg

 

 

Egy, a felcsúti munkát ismerő szaki azt mondta, hogy használtak emulziót, T-3 nevezetűt – annak az adatlapja is rendelkezésre áll.

Megtudtuk azt is, hogy az MKKP a bizonylatokat és a dokumentációt hivatalosan, mellékletekkel együtt elküldte Felcsútra a jegyzőnek, illetve a felcsúti műszaki ügyintézőnek a napokban, ezzel azt kívánták igazolni, hogy szakszerű volt a javítás, és ne kötelezzék őket a bontásra.

A kátyúzáshoz használt gép egy, a KM International nevű cég KM2-18X típusú munkagépe volt. Sőt, van hozzá magyar referencia is – például autópályakezelő cégnél, több önkormányzat saját útfenntartó cégénél is ilyennel kátyúznak, sőt még a Budapest Airport is ilyet használ a repülőgépek állóhelyein a burkolat javítására.

Persze, számolnak még azzal a pártban, úgy értesültünk, ezeket a kátyúzáshoz felkért szakértőiktől tudják, hogy ha mégis ?elbontják a kátyút?, vagyis kiszedik a betemetett lyukból az oda betett anyagot, akkor úgy kell kiszedniük, hogy kezükben van a műszaki megfelelőségi nyilatkozat meg a referencialista a technológiáról.

Ugyanakkor a Szabad Pécs nagyon biztos információja szerint Felcsúton az önkormányzat szakemberei (vagy felkért szakembereik) már szemlézték a kétfarkús kátyúzást, és tudják, hogy szakszerű, sőt a ma ismert legkorszerűbb eljárással végezték a munkát: az említett emulzió és infravörös felületmelegítő alkalmazásával a kátyú teljes felülete össze van dolgozva a belekerült aszfalttal, ahogyan azt most már a jobb cégek csinálják. (És itt emlékezzünk meg arról, hogy Magyarországon a kátyúzás a mindig kevés forrás miatti rengeteg gyakorlás ellenére (komplett útrekonstrukciós munkák helyett kátyúznak, ugye) sem mindenütt szakszerű, vagy szolgál az autósok stb. megelégedésére. 

Formailag egyébként, mint említettük már, mindenképpen szabálytalan volt az MKKP, de nemcsak azért, mert engedélyt kellett volna kérniük a munkavégzésre, hanem azért is, mert  független műszaki ellenőrnek is jelen kellett volna lennie a munkavégzéskor, aki ellenőrzi, hogy nem követtek-e el, a befejezés után már nem látható hibákat. A kivitelező viszont profi cég volt, tehát bíznak abban, hogy ez úgy történt, ahogyan az a kátyúzás nagykönyvében meg van írva.

Csak mondjuk, hogy egy útépítési szakmai munkák közt talán ?pitiánernek? mondható  kátyúzásnak is van műszaki leírása, rendelkezésre állhat általános technológiai utasítás, a felhasznált, beépített anyagoknak van minőségi megfelelőségi bizonylata (műbizonylat), például a kátyúba permetezett bitumenemulzió és a beépített aszfalt gyártóművi bizonylata. Ezeket a kivitelező alapból megkapja a gyártótól.

A legviccesebb, hogy a viccpárt kátyúzással kapcsolatos, a Szabad Pécs által is megszerzett anyagait látva az általunk megkeresett útépítő szakember azt mondta, hogy az parádés, nincs mit hozzátenni. Mint fogalmazott:

?A szakmában ilyen komplex dokumentáció ilyen témában még nem született.? Szerinte, ha tényleg ezt küldték el Felcsútra, akkor feladták a leckét a hivatalban azoknak a bürokratáknak, akik, szegények, esetleg azt kapták utasításba, hogy találjanak valami hibát. Szerinte ugyanis olyan profi munkát végeztek, hogy aki valódi szakember, az nem találhat hibát benne.

 

 

És akkor jöjjön is az egyik, megismert, a kátyúzást összefoglaló dokumentumból két kis részlet

I.

 

 

II.

 

 

 

Megjegyzések

1. Az MKKP által kijavított két kátyú a felcsúti önkormányzat tulajdonában levő közúton volt.

2. Nem elképzelhetetlen, hogy ha tényleg ki kell szedniük a kátyúkból a javítóanyagot, akkor azt az MKKP megpályáztatja más önkormányzatok számára, hogy aki kéri, elviszik nekik, és betömnek vele néhány kátyút – infravörös aszfaltmelegítő gép segítségével ez tökéletesen megoldható.

3. Viszont ha nem szükséges, nem rombolnak, ezért készült a megfelelőségi nyilatkozat. 

4. Az önkormányzat műszaki ügyintézőjének levele formailag nem igazán felelt meg a közigazgatási határozatoknak, nem tartalmazott határidőt, jogorvoslati lehetőséget, szóval, nem tudjuk, hogy pontosan milyen határidőkről lehet szó.

5. A kijavított kátyúkat – vélhetően az önkormányzat által megbízott cég emberei – jelzőfestékkel körbefestették. Így viszont valószínűleg rövid időn belül a régi, körbevágásos technológiával elrontják a modern eljárással készült útjavítást.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

KategóriákMETÁL