Három bólyi családi vállalkozás vezetőit faggattuk: miért éppen Bóly? Miért nem Alaszka? Mit tud ez a település, milyen eredményeik vannak, hogy terveznek a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdasági környezetben. A Bólyról készült összeállításunk első részében a város polgármesterével, Hárs Józseffel beszélgettünk. Mindkét cikk a Helyközi Járat elnevezésű, Magyarországon mindeddig példa nélküli médiaegyüttműködési program keretében készült el. A Helyközi Járat az Átlátszó, a G7, a Magyar Hang, a Mérce, a Partizán és a Szabad Pécs közös projektje.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kiskastély, az étterem
Egy testvérpár vezeti a Kiskastélyt, Bóly legszebb éttermét: Schneider Balázs közgazdász (korábban az etyeki Rókusfalvy Fogadó és Birtok cégvezetője volt), valamint az idősebb testvér, Schneider Gábor, aki bölcsész végzettséggel lett újságíró-szerkesztő a megyei napilapnál, majd egy pályamódosítás révén kitanulta a szakácsmesterséget. Ami azért olyannyira nem volt előzmények nélküli, hogy azt megelőzően már gasztrobloggerként nevet szerzett. Ráadásul nagyon nem arra kell itt gondolni, amit ma többen is művelnek a honi gasztrobloggerszcénából, egy divathullámnak felülve még plusz divatos és trendi ételeket készíteni és azt harsányan vagy visszafogottabban tálalni. A baranyai sváb ételeket bemutató Pekes kifli blog ugyanis legalább annyira szólt a hagyományőrzésről és az ősök konyhájának a tiszteletéről. Gábor az újságírást és a lapszerkesztést hátrahagyva előbb egy jó hangulatú, magyarországi német ételekre specializálódott kis pécsi éttermet, a Krédlit vezette, aminek működésébe az is beleszólt, hogy sajnos nem túl sokkal a Covid-járvány megjelenése előtt nyitották meg. Aztán következett a Kiskastély konyhája. (Az interjút tegező formában közöljük – a Szerk.)
Bólyból származtok, miért jöttetek vissza? Szerintem, ha a Kiskastély a főváros közelében lenne, akkor hetekre előre kellene helyet foglalni benne!
Schneider Balázs: Én mindig haza szerettem volna jönni Bólyba. Húsz évig éltem Pesten, dolgoztam külföldön, Ausztriában, előtte Üszögpusztán, Bikalon is kicsit, Etyeken tíz évet töltöttem. A feleségem is bólyi, mindig gondolkodtunk, hogyan tudnánk hazajönni. Nyissunk kocsmát? Pizzériát? Mindegyikből volt már elég.
Schneider Gábor: A Kiskastélyról sokan tudják, hogy volt egykor erdészeti központ, pártház, itallerakat is… Leromlott állapotban állt évek óta, mindig csak kívülről, a buszmegállóba menet láttam. Még kamaszok voltunk, amikor poénkodtunk otthon, hogy na, majd csinálunk a Kiskastélyból egy éttermet! Ha nem merült volna fel, hogy megüresedik és kibérelhető, akkor valószínűleg még mindig a Krédliben főznék. Ott a vírus alatt ugyan be kellett csuknunk, de újra lehetett volna nyitni. Ám közben jött ez a lehetőség… Amikor egy gyerekkori barátomnak meséltem, hogy megyünk a Kiskastélyba, elcsodálkozott: „De hiszen régen is mindig erről beszéltél!” És tényleg, az egyetemi éveimben sokat álmodoztam erről. Ha bármelyik más éttermet kínálták volna fel Bólyban, az nem csigázott volna fel ennyire.
Mi volt a Kiskastély eredetileg?
S.G.: A Batthyány-Montenuovo uradalom gazdasági központja volt. A hercegi család a szomszédos kastélyban lakott, és a Kiskastély volt a tulajdonképpeni office. Irodák, könyvelés. Ahol főzünk, ott dolgoztak a gépírónők, irattár is volt. A herceg szobájában ma vendégek ebédelnek. Komoly uradalom volt itt, melynek vezetője, Montenuovo Nándor innovatívan gazdálkodott: kisvasutat épített, gőzgépeket vásárolt, tehenészetet üzemeltetett, az istállóban lovak álltak… Mindent innen irányítottak.
S.B.: Az önkormányzat EU-s pénzből újíttatta fel az épületet, és végül vendéglátó egység lett belőle. A hátsó, egykori istállórészt mi presszóként üzemeltetjük, van benne kávézó, söröző is. Az az épület is romokban volt, de megcsinálta az önkormányzat, mi pedig átfazoníroztuk kicsit, hogy megállja a helyét az elegáns vendéglő mellett.
Egy normál falusi étteremben nagy szelet rántott hús van és pörkölt… Ti pedig egy jó színvonalú, fővárosi nívójú bisztrót visztek – ha nem vagyok sértő a minősítéssel – vidéken! A tányér szélén nem egy csalamádéfoszlány van, vagy egy fonnyadó narancscafat.
S.G.: Kezdettől fogva el akartunk határolódni a rossz értelemben vett „csárda-hangulattól”, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy lenéznénk a hagyományos ételeket. Szerepel az étlapunkon rántotthús, és pörkölt is. Füstölt oldalas, gulyás, túrógombóc is akad. A kínálatban, a minőségben, a tálalásban, a vendéglátás mivoltában szeretnénk képviselni egy színvonalat.
Helyben van erre igény? Vagy a régiót szólítjátok meg és a turistákat?
S.G.: Helyben is van rá igény, de kezdettől tisztában voltunk vele, hogy egy ilyen vendéglőt nem lehet kizárólag a 3800 lakosú Bólyra alapozni. A presszó kínálatát főként a helyi igényekre formáltuk, de az étterem más műfaj, és szerencsére van rá érdeklődés a régióból is. Nem egy olyan betérő vendégünk volt már, aki a Google-értékelés alapján jutott el hozzánk, és azt mondta, biztosan vissza fog még jönni. Szerencsére terjed a hírünk, de még sokat kell dolgoznunk!
A bólyi Ipari park a városka méretéhez képest megdöbbentően sok embert foglalkoztat. Ezt a kört meg tudjátok szólítani?
S.B.: Vannak jólmenő cégek, ezek vezetői rendszeres vendégeink, egyre gyakrabban. Nem egyszer itt is tárgyalnak.
Mióta vagytok nyitva?
S.G.: Tavaly májusban, egy éve nyitottunk. Előbb csak hétvégére, és a Covid miatt fokozatosan bővítettük a nyitvatartási időt. Nem egyszerű helyzetben vágtunk bele az étteremnyitásba, most meg a háború következményeivel, nem utolsósorban az áremelkedéssel kell szembenéznünk… Ami akadály előfordulhatott, azt már megkaptuk. Örültünk, hogy 2021-ben volt egyáltalán szezonunk a két korlátozás között. Hozzáteszem, hogy a város támogatására azért mindig számíthattunk.
S.B.: Csütörtökönként grilleztünk, megtelt a teraszunk, 60-80 ember eljött rá… Koncertjeink voltak, állítottunk májusfát, kitáncoltuk a hónap végén, sütünk hétvégente nápolyi pizzát… Sok ötletünk van, ami nem válik be azt inkább elejtjük, és egyelőre nem tudjuk felmérni, hogy egy optimális szezonban mire juthattunk volna.
A jövőt hogy látjátok? Maradtok Bólyban?
S.B.: Nincs más út. Mi otthagytunk egy egzisztenciát Pesten. Mi maradunk, hacsak valami miatt nagyon nem megy. Hazajöttünk, a gyerekek itt kezdték az ovit, iskolát… Gyerekekkel sokkal jobb itt élni, mint egy nagyvárosban.
S.G.: Van még dolgunk bőven. Fel kell futtatni a helyet, és amellett, hogy vendéglátó egység vagyunk, kulturális, közösségi funkciókat is szívesen felvállalunk, nem minden szól feltétlenül csak a profitról. Ennek érdekében a helyi egyesületekkel, civil szervezetekkel is együttműködünk. És ott van a gyönyörű pincénk, ami még kihasználatlan, és további lehetőségeket rejt.
Gábor, te Pécsről ingázol?
S.G.: Igen, de az a húsz perc vezetés kell is, hogy ki-bekapcsoljam az agyam. Idefelé átgondolom a napot, hazafelé meg kiértékelem. Mi nem gondolkodtunk költözésen, hiszen a családomat rengeteg dolog köti Pécshez, és ez jól is van így. Most kevesebbet vagyunk együtt, de azt gondolom, hogy ez egy darabig vállalható befektetés, és bízom benne, hogy később majd több időm jut rájuk, a kertemre, a hobbimra, a barátokra… Nem is tudom, mikor jártam a pécsi belvárosban!
Mi adja meg az otthonosságot Bólyban?
S.B.: Mintha el sem mentem volna! Mindenkit ismerek. Vagy haver, vagy rokon, vagy ismerős… Jó így végigsétálni az utcán.
S.G.: Szerettem itt élni, az egyetem alatt is sokat jártam haza. Az én korosztályomtól fölfelé szinte mindenkit ismerek, engem is ismernek. Itthon vagyok. Ez egy élhető város, komoly vívmányokkal, az infrastruktúra élhetővé teszi. Szeretem a Montenuovo-hagyományt. A Kiskastély, a Mauzóleum, a volt Malom… A hercegi család öröksége patinát ad a városnak.
A játszótér, a park…
S.G.: Igen, azok is gyönyörűek. De más is ideköt. A nagyszüleim például. Szerettem kijárni nagyapámhoz a pincébe. Hat történelmi pincesor van Bólyban. A mai napig kijárnak oda kisebb-nagyobb társaságok, fiatalok is.
S.B.: A COVID lezárásai alatt nem volt hová menni, hát újra odaszoktak a fiatalok, most meg ki sem lehet őket robbantani onnan. Mi is jártunk oda sokat régen.
A helyiek milyenek? Régen ez úgy hírlett eléggé zárt falunak számított.
S.G.: Szokták mondani, hogy a bólyi nehéz ember.
S.B.: Igen, néha nehéz megtalálni a közös hangot még nekünk is, akik bólyiak vagyunk. Mondják, hogy aki nem bólyi, az csak betelepült lehet (mosolyog). Etyek is sváb település volt, hasonló helyzettel szembesültem. Mi is megkaptuk az elején, hogy mi miért nincs. Megmondták, mit hogyan kell csinálni! Mi igyekszünk megfelelni… (hatalmas mosoly)
Akik vízzel vágnak – AquaCut Kft.
Egy családi vállalkozásban dolgozik Kern Zoltán és Till Balázs közösen vezetik az Aquacut Kft-ét. Mindketten 1977-ben születtek, Bólyban élnek. A vállalkozást Pécsett indították 2003-ban, ám 2009-ben Bólyba költöztették. De miért?
Till Balázs: Véméndi származású vagyok, nem éreztem jól magam a városban, a falusi környezetben sokkal inkább otthon vagyok. A feleségem is bólyi. Pécsett élni már nem akartam – a munka, az más persze. A feleségem is így volt ezzel. A bólyi Ipari park fejlesztése, az autópályalehajtó és a mi igényünk a falusi életre hozta azt, hogy ideköltöztünk.
Kern Zoltán: Egyszerűen hazaköltöztünk. Hiányzott.
Miért jó Bólyban élni?
T.B.: Kerékpárral lehet munkába járni, a környezet rendezett, mindenkinek van rendes udvara, kertje… De minden olyan pozitívum megvan, amit egy város is megadhat: pizzériák, fagyizók, kávézók, szerelvénybolt, étterem TÜZÉP… Amit Pécs meg tud adni, arra Bóly is képes – a saját léptékében persze.
K.Z.: Bemész a 100 négyzetméteres barkácsboltba és megkapsz majdnem mindent, amit az óriási városi barkácsáruházban, csak az a különbség, hogy hamarabb megvagy és kedvesebb veled az eladó.
Én azt tapasztaltam, hogy a generációm eléggé könnyen indult el külföldre dolgozni, és sokan ott is ragadtak. Önöknek milyenek a tapasztalatai?
K.Z.: Az osztálytársaimra, barátaimra ez nem jellemző.
T.B.: Én dolgoztam külföldön, de mielőtt véglegesítettek volna, felmondtam. Tőlem ez távol állt. Ez még 1999-ben történt. Lehet, hogy rosszul választottam, de a cégnél nem volt túl jó a fogadtatása a külföldi munkaerőnek. A baráti körömből rengetegen dolgoznak kint, a pénz a nagy motiváló erő. Aki visszaköltözött, az megkereste azt a pénzt, amivel egy jobb életet tud biztosítani magának, a családjának. De most már olyan bérek vannak Magyarországon, ami házra, autóra ugyan nem elegendő, de tisztességesen meg lehet belőle élni.
Az önök tevékenységének egy szegmense az, hogy magasnyomású vízzel vágnak. Ez mennyire unikális a régióban?
K.Z.: Van Pécsett másik vízzel vágó cég, Kaposváron is volt, de ők eladták a gépet. Szóval van másik vízzel vágó gép is, de ilyen minőségű, mint a miénk (6000 bar nyomással, dönthető fejjel…) nincs. 2009-ben ez 100 milliós gép volt. Az országban három hasonló teljesítményű gép van.
Hol található a piacuk?
T.B.: Nyugat-Európában. A nyelvtudásunk is befolyásolt abban, hogy nem szláv területen keressük a piacokat, és igény is ott van rá.
K.Z.: A piacunk 90%-a Németországban van.
Milyen cégneveknek dolgoznak? Tudnak olyat mondani, ami laikusoknak is jelent valamit?
K.Z.: Rá kell keresni a „Carnival Mardi Gras” kifejezésre az Interneten. 2019-ben építették ezt a hajót Turkuban, található rajta egy hullámvasút. Épült még Kínában egy hasonló, és most fog megint készülni egy Turkuban. Arra gyártunk mi alkatrészeket, a hullámvasút pályának és a pálya tartóelemeinek alkatrészeit készítjük.
T.B.: Szélerőművekhez gyártunk tartóelemeket egy német cégnek, feltehetően most óriási piaca lesz az energiaválság miatt.
K.Z.: A dohány- és élelmiszeriparban használt alkatrészeink nem annyira látványosak, de dolgoztunk a svájci CERN (hadronütköztető) karbantartási részlegének is.
Ez azért elég jól hangzik!
K.Z.: Stratégiai partnere vagyunk a pécsi KÖRBER-nek, de gyártunk a Siemensnek, a GE-nek… Nagy cégek beszállítói vagyunk.
Hány munkás dolgozik önöknél?
KZ.: Összesen 16-an vagyunk.
Már csak vezetőként dolgoznak, vagy ha szükséges, belefolynak a fizikai munkába is?
KZ.: Is-is. Próbálunk már nem belefolyni az effektív munkába. A gép mellől egészen másképp látszik a valóság.
T.B.: Sokkal jobb lenne csinálni, mint egyeztetéseket tartani, tárgyalni, írni róla. De tizennégy emberrel a hátunk mögött már nem választhatjuk azt, hogy most inkább fúrok, mert azt jobban szeretem csinálni, mint az aktákkal való bíbelődést.
2003-ben kezdték a céget, a mai viszonyok mellett egy ennyi idős vállalkozás már komoly múltúnak számít. Így érzik önök is?
Igen. De tárgyaltam már olyan cégvezetővel, akinek a cégét 1875-ben alapították és a családi neve ugyanúgy hangzott, mint a cégé. Ekkora múltunk még nincs.
Most sikeres a cég, de ebben a háborús helyzetben milyen jövőképpel rendelkeznek? Egyáltalán lehet most tervezni?
K. Z.: A válság óriási mértékben befolyásolja a munkánkat, a nyersanyag és az energia árak az egekben vannak.
T.B.: Most inkább a nyersanyagok elérhetőségéről kell inkább beszélnünk inkább, mint az áráról. Szállítási láncok esnek szét a háború miatt.
Úgy hallottam, szeretnének bővíteni, de vajon munkásaik lesznek?
K. Z.: Szeretnénk bővülni. Már rendelkezünk építési engedéllyel egy csarnokbővítésre, mert szeretnénk még gépeket vásárolni, és újabb embereket is alkalmazni. Az akarat megvan, elő kell teremteni a pénzt is hozzá, és le kell tudnunk fedni megrendelésekkel is a bővítést. Most, 2022 áprilisának végén nem lehet előre megmondani rövid távon, mi várható.
A Covid hogy érintette a céget?
K.Z.: Rosszul. Amikor kitört a járvány, éppen akkor költöztünk át a saját csarnokunkba – ez a mi szintünkön óriási beruházás volt. Legyártottunk egy svájci megrendelő részére egy szűrőberendezést, ami a japán Fukushimába ment volna. De 2020 februárjában se hajó, se vonat, se semmi nem volt, ami a konténerünket elszállította volna Japánba. Hónapokig állt nálunk, anélkül, hogy a pénzünkhöz juthattunk volna. Akkor még hírből sem ismertünk covidos embert, de egy irodában egy ember ült, egy munkaállomásnál egy ember dolgozott. Senkit nem bocsátottunk el, nem küldtünk szabadságra senkit, mindenki megkapta a bérét … nehéz volt.
És a mostani háború miatti árnövekedés?
K.Z.: Nemcsak minket érint a háború összes következménye, hanem másokat is. Kérnek tőlünk egy árajánlatot, aztán a vevő megköszöni, hogy ez neki sok, de egy fél nap múlva visszatér, mert látja, hogy mindenhol legalább ennyibe kerül.
T.B.: Mindenkinek él egy vízió a fejében, hogy mennyibe kerül egy termék. Az áron elcsodálkoznak, de mennyi az euró? Mennyi az alapanyagár? Nagy varázslatot senki sem tud művelni. Az áremelkedéseket el szokták fogadni a partnerek.
Ha véget ér a háború, és nem lesz éppen válság, akkor öt év múlva hol tarthat majd a cég?
K.Z.: A hosszútávú célunk a telephely fejlesztése.
T.B.: A jelenlegi infrastruktúra és a vevői igény még összefésülésre szorul. Látjuk, miben kellene még javulnunk. Gépet és telephelyet is kell fejlesztenünk, ahogy új emberekre is szükségünk van. Ebből a gépvásárlás a legegyszerűbb. Az emberi tényező a legnehezebb. A lassú, folyamatos növekedés kivitelezhetőnek tűnik, de ehhez szükséges a megfelelő csillagállás is.
„Majd feltalálom magam!” – Klippel Kft.
Klippel József Pakson született, határőrként szolgált Mohácson, amikor megismerkedett a leendő feleségével. Azt mondta, „Bóly egy fejlődő nagyközség volt, érdemes volt ide letelepülni. A feleségem szülei Töttösön éltek, úgy gondolom, támogatom ezzel, hogy a szülei közelében maradhasson, és én meg majd feltalálom magam.” Hát, úgy tűnik, ez a feltalálás elég jól sikerült!
Hogy indult a vállalkozása?
1989-ben kezdtem vállalkozni, még Pakson, ’90-ben költöztettem a frissen épült családi házunkba, Bólyba. 1991-ben megalapítottam a Kft-t, azóta is működik. 100%-os családi tulajdonban van.
Mekkora cégről van szó?
A Klippel Kft-ben 70 fő dolgozik, tulajdonunkban van a Bólyi Gépüzemeltető Kft., ott még 25 embert alkalmazunk. Több tevékenységet végzünk, építőanyag kis- és nagykereskedelem, szállítás, gépi földmunka, beton előállítása, forgalmazása, a Bólyi gépüzemeltető Kft-nél pedig műszaki vizsgáztatás, autószerelés, fényezés, marós, esztergályos munka, ponyvakészítés… A Klippel Kft. gépparkját – több mint 120 jármű – is ott szervizeljük és másoknak is dolgozunk.
Úgy hírlik, hogy egy IFÁ-val indult neki?
Egy fix, rövidplatós IFA-val kezdtem bele a vállalkozásba. ’90-ben már két kocsim volt, és folyamatosan bővültünk azóta. 1993 óta már a Strabaggal is kapcsolatban vagyunk, elkezdtünk billenő platós autókat vásárolni, földmunkagépeket. A Strabag első számú beszállítói lettünk, az igényeiknek megfelelően vásároltunk. Ma már egy nemzetközi csomagküldőszolgálatot is üzemeltetünk, emelőhátfalas járművekkel begyűjtjük az árut, lerakjuk, raktározzuk, délután egy gerincjárattal, egy kamionnal elviszünk mindent Biatorbágyra, ott lerakjuk, cserébe visszahozzuk azt, amit mások küldenek ebbe a régióba, amit másnap délelőtt terítünk ki. És délután újraindul az egész.
Ez egy sikertörténetnek tűnik! De a régió gazdasági szempontból egyáltalán nem nevezhető sikeresnek, gondoljunk csak az Ormánságra. Ezzel szemben Bóly mitől működik ennyire?
Nem firtatom senki nemzeti hovatartozását, soknemzetiségű megye Baranya. Sokacok, horvátok, szerbek, svábok, magyarok élnek itt. A svábokra jellemző a szorgalom. Sokan nyitott szemmel jártak, egyik a másikától sokat tanult. A rendszerváltás előtt is dolgoztak sokan külföldön. Nemcsak német márkát, eurót hoztak haza, hanem felhasználható tapasztalatokat is. Én szintén jártam kinn dolgozni, a feleségem rokonainál Németországban, sokat láttam, a céges útjaimon is sokfelé eljutottam a világban, még Dél-Koreába is. Rengeteg típusú járművünk van, sok gyárban megfordultam, az ottani logisztikából ellestem, amit lehetett. Az ott megtapasztalt pontosságot próbáltuk meg mi is bevinni a vállalkozásunkba.
Hogy látja, ez a 3800 fős településen itt maradnak a fiatalok, vagy útra kelnek Nyugat-Európa felé? Van jövője Bólynak?
Aki maradni akar, tud. Munkaerőhiány van nálunk, ahogy egész Európában is. Az itteni bérek majdnem felérnek a nyugatiakkal, természetesen levonva azokat a járulékokat, amivel a vendégmunkás lét jár: az utazás és a kinti szállás, illetve a megélhetés költségeit. Azt gondolom, ma nem kell feltétlenül elmenni Magyarországról a boldoguláshoz.
A gyakorlat is ezt mutatja?
Sajnos a gyakorlat nem mutat tiszta képet. Azt látjuk, hogy megszűnt a szakmunkásképző Bólyban, ez nagy hiányt jelent számunkra. A református egyház tervezi újraindítani a képzést. Bóly nagyon jól élhető kisváros. A nagyváros jó tulajdonságaival bírunk, de a nagyvárosi problémákkal még nem. Két gyermekem van, egy 35 és egy 32 éves, mindketten itt építkeztek, itt élnek Bólyban a párjaikkal. Három unokám született, a negyediket augusztusra várjuk. Remélem ők is itt maradnak majd.
A gyerekei is a családi vállalkozásban dolgoznak?
Mindketten. A lányom a testnevelési egyetemen végzett, a fiam emelt szintű informatikát tanult, ügyvezetőként dolgozik a cégben. A lányom a csomagküldő szolgálatot irányítja, logisztikáról szól az egész, másodállásban a saját szakmáját is gyakorolja. Építettünk egy tornatermet, ahol rengetegen járnak hozzá edzésre: fiatalok, felnőttek, öregek.
A cégében meddig lát előre? Talán a Covid-járvány után vagyunk már, egy háború okozta válság elején. Mer tervezni, vagy inkább az éljük túl valahogy elvet választotta?
Keserű szájízzel mondom, hogy eddig is működött a világ, eztán is fog. Megéltük a jugoszláviai háborút, zörögtek az ablakok Bólyban. Hallottuk az ágyúdörgést, láttuk a fényeket. Túléltük a 2008-as válságot is. A mostani baj sem kicsi. A vírus gátat szabott a fejlődésnek. Bezártak az autógyárak. Az orosz-ukrán háború az egész világnak problémát okoz. A gépjárműipart kiszolgálta az ukrán és az orosz piac is. Magasra szöktek az energiaárak. Sok nagy gyár lesz kénytelen bezárni emiatt. A károsanyag-kibocsátási kvóták olyan mértékben visszafogják a gyárak működését, hogy már-már blokkolják a gazdaságot. Ehhez képest egy klímakonferenciára a 26 ország felelőse 26 különgéppel érkezik tárgyalni. Ez túlságosan visszás, olyan, mint háborúzni a békéért. Csúnya dolog. Tudja azt valaki, hogy az elektromos autók akkumulátorainak előállítása és a napelemek megsemmisítése két évtized múlva milyen hatással lesznek az élővilágra?
Pedig az elektromos autózás egy évtizeden belül feltehetően a teherautók esetén is hétköznapivá válik.
Sőt, Kínában, Amerikában 100-as flottával elindultak az önvezető autók a nagyobb városokban. Ez a jövő útja. Ennyire nem vagyok okos, hogy meg tudnám mondani, mi lesz. Abban bízom, hogy szükség lesz a munkánkra a jövőben is, az utódaim itt vannak, tehetségesek, bízom benne, hogy ők is folytatják majd, amit elkezdtem. Mi hosszú távra tervezünk, úgy ruházunk be, úgy pályázunk, hogy annak értelme legyen. Sok telephelyünk van, karbantartunk, újítunk, bővítjük a kapacitást. 58 éves vagyok, aktív, még sokáig szeretnék dolgozni, de szerencsére a gyerekeim is itt vannak.
Ez a cikk a Helyközi Járat együttműködési program keretében valósult meg, ami a Partizán támogatásával jött létre, hat magyar szerkesztőség közös projektjeként. Tarts velünk, szállj fel a Helyközi Járatra! Ha van egy jó sztorid, írd meg nekünk a helykozijarat@gmail.com címre.
A Szabad Pécs eddigi cikkei, amelyek a Helyközi Járat média-együttműködési program keretében jelentek meg ITT OLVASHATÓK.
