És még mondja azt valaki ezek után, hogy nincs előrelépés vagy fejlődés Pécsett! Amint ugyanis azt a Pécsma megírta, nem lesz jégpálya a Mecseken. Habár egy kicsit még mindig lebegtetve az ügyet, feltételes módban fogalmaztak (de tényleg így a pontos), mondván, úgy tűnik, mégsem lesz jégpálya a Misina-tetőn. Ugyanakkor azért ezt lefordítjuk: ez pontosan azt jelenti, hogy nem lesz. Persze ennek örülni kell! Mert egy eleve elképesztően rossz ötlet volt, amit rengetegen bíráltak, gyakorlatilag a kezdetektől, mi is amúgy. Viszont miért nem lehetünk teljesen boldogok? Talán azért, mert, ha nem is mondjuk azt, hogy itt a bizonyíték arra, hogy panama van a háttérben, az kijelenthető, hogy a már eddig is gyanús terv egy picivel gyanúsabbá vált a (lehetséges) lépéssel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési NZrt. vezérigazgatója a pécsi önkormányzat által fenntartott lap újságírójának azt mondta, hogy a munkálatok már javában folynak, van azonban egy ?tétel?, amely valószínűleg nem valósul meg. Ugyanis előre nem látható statikai problémákkal szembesültek, így a vezérigazgató.

És itt érdemes megállni egy szóra: Merza Pétertől (különböző titulusokban) az elmúlt tíz évben nem egyszer, több pécsi beruházás kapcsán hallottuk már azt, hogy előre nem látható, nem várt stb. stb. stb. problémák merültek fel, ezért – és itt mindig az következett, hogy drágulni fog a projekt, vagy úgy dágul, hogy kevesebb lesz belőle végül a megvalósítható, avagy a legjobb esetben is, csúszik a beruházás megvalósítása. Az egyik legérdekesebb nem várt fejlemény a pécsi állatkert fejlesztésénél volt, ahol kiderült, hogy sokkal bonyolultabb lesz a kivitelezés a talaj szerkezete miatt, ezért finoman szólva nem az eredeti határidőre készült el az átépítési program. Szóval itt van egy újabb nem várt ügy.

A Misinánál az eredeti tervek szerint ugyanis a jelenleg üresen, használaton kívül álló étterem teljesen új funkciót kapott volna, és a tetejére télre jégpályát, nyárra minigolfpályát álmodtak a tervezők – írja a Pécsma.

A lap megtudta, hogy ?a szakemberek részletesen és tételesen átvizsgálták az épületet, és kiderült, ahhoz, hogy a létesítményeket elbírja az épület, rendkívül komoly megerősítésre volna szükség, ennek pedig értelemszerűen jelentős költségigénye lenne?.

 

 

Hosszú a cikk, ajánlunk közben egy, a témához csak lazán kapcsolódó zseniális pécsi videót 2004-ből, megunhatatlan – “Respekt és tisztelet”

 

  

 

Így van, ez értelemszerű, Ha valamiféle, sőt bármiféle épületnek a megerősítése szükséges, sőt komoly megerősítése, akkor az értelemszerűen baromi sokba kerül. Pláne, hogy nem, mondjuk, egy könnyen megközelíthető forgalmas lakóparkban van az az épület, hanem a Mecsek egyik legmagasabb pontján, a Misina-tetőn, ahová csak hegyi szerpentinen lehet feljutni autóval.

Szóval nem lesz kis jégpálya a Mecseken, amely ötletet oly sokan szidtak ebben a városban. A Misinára ugyanis telente egyes napokon nem is jár fel a busz, és olyankor nyilván az autósokat sem kellene arra biztatni, hogy csak menjenek korcsolyázni a hegyre. Már csak azért sem, mer van már jégpálya a városban. A Kossuth téren azért nem akarták civileknek engedni a gerilla jégpályát, mint már korábban is megjegyeztük e téma kapcsán, mert van már jégpálya.

 

 

Sőt, Pécsett tovább mennek: a meglévő jégpályát fogják fejleszteni talán – ezt is a Pécsma cikkében olvastuk. Sokan mondták ugyanis azt is, hogy talán inkább azt kellene befedni, hogy ne csak pár hónapig lehessen használni. Azt nem tudjuk, a fejlesztés mit jelenthet, de nyilván a befedés az azért más költségvetést igényelne.

És  itt jegyezzük meg: nem hivatalos forrásokból a Szabad Pécs arról értesült, hogy a pécsi műjégpálya olyan rossz műszaki állapotban van, hogy lehetséges, hogy egyáltalán nem éri meg felújítani a helyet, sokkal jobb lenne (mármint gazdaságosabb) egy teljesen újat építeni.

Visszatérve a Pécsma-cikkhez: leírják, hogy az általuk megkérdezett Merza azt mondta, nem érdemes olyan beruházást létrehozni, amiről most úgy tűnik, nem fenntartható, ezért a városfejlesztési cég azt javasolja, ezt az elemet ne valósítsák meg. Ehhez mindenféle módosítás kell majd a szerződésben, az általánoson túlmenően is, hiszen a Misina-tető fejlesztését több száz millió forint olyan EU-forrásból fedezik, amelyet decentralizáltan, gyakorlatilag Pécsnek mint megyei jogú városnak különített el a kormány.

A Pécsma ?arról értesült?, hogy a pécsi városvezetés is inkább ezt az új verziót támogatja, és inkább a városi műjégpályát fejlesztenék.

Az épületbe tervezett többi fejlesztést viszont nem húznák ki a tervből, így az információs pont, a kiállítótér, a mosdók, pelenkázó, kávézó kialakítása nem marad el.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a legújabb hírek szerint nem is híradástechnikai múzeumot nyitnának a Misinán, hanem a helyi élővilágot bemutatót. Ez szintén jó váltásnak tűnik az eredeti elgondoláshoz képest.

De, hogy akkor miért is emlegettünk panama-gyanút az elején? E sorok írója részt vett június elején a nemzetközi antikorrupciós civil szervezet, a Transparency International Magyarország pécsi korrupció-ellenes buszos rendhagyó városnéző túráján, segítő  rendhagyó idegenvezetőként. És a szervezet felkérése nyomán beszélt több olyan projektről is, amelyek uniós forrásból épültek meg vagy épülnek még Pécsett, de furcsaságok, visszásságok övezték, övezik a megvalósítást, és nem kizárt, hogy korrupciós ügyek zajlottak, zajlanak előttünk. A Misina-tető fejlesztése kapcsán úgy fogalmazott e cikk szerzője, hogy a projektet kettészedték, és persze ez még akár indokolt is lehet, de azon sem lehetett volna csodálkozni, ha egy nagy projektként pályáztatja meg az önkormányzat, illetve a Pécsi Városfejlesztési Zrt. az építési kivitelezést. De nem ez történt, hanem kb. elfelezték a programot, aminek egy eredménye, hogy mivel így mindkét pályázat értékhatár alatt maradt, nem volt szükséges teljesen nyilvános és nyílt európai közbeszerzést kiírni. A jogszabályok lehetőséget adtak arra, hogy meghívásos pályázattal válasszák ki a beruházót. Martin József, a TI Magyarország. Igazgatója erről a túrán azt mondta, hogy olyannyira nem egyedi ez az eset, hogy egyfajta korrupciós mintaként tartja számon a szervezet az efféle megoldást. Magyarul másutt is előszeretettel használják a drága projekteknél a projektelemekre való szétszedést és a külön pályáztatást országszerte.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

A másik, amit e sorok írója kiemelt a Misinán júniusban, az az, hogy egy hosszú évek óta bezárt, üresen álló, lerobbant szellemépület a volt Misina Étterem. Az idő vasfoga-rágta ingatlan a  terület képét, a városképet hosszú ideje csúfította Pécs továbbra is leglátogatottabb nevezetessége, a TV-torony tövében.

A győztes uniós projektben azonban szerepet szántak neki, mondván felújítják, múzeum lesz benne és jégpálya is a tetején. Ehhez azonban meg kellett venni a használaton kívüli, és egyáltalán nem kizárt, hogy forgalomképtelen ingatlant, mivel az magánkézben volt.

Az egyértelmű pozitívumként hangzott el a Transparency programján, hogy a területet rendezik és új funkciókkal bővítik, de maga a jégpálya ötlete, s kiváltképpen az ingatlan – nem is aprópénzért történő – megvásárlása azonban már nagyon is kétséges volt. Volt eddig is, ráadásul a végül mintegy 80 millió forintért gazdát cserélt épület árából csak 10 milliót biztosított a pályázat. A korábban a csőd szélén táncoló városnak ezért 70 milliót kellett saját forrásból az épületért leperkálnia. Megjegyezzük, Pécsnek ma is több mint 10 milliárd forint adósság van a kormány felé, amit elviekben 2020-ig ki kellene fizetnie a Páva Zsolt által irányított városnak, de egyelőre nagyon kétséges annak módja, mikéntje, hogy azt hogyan és miből lehet majd visszafizetni.

Vagyis a város kifizetett 10+70 milliót egy olyan épületért valakiknek, aminek talán még a kényszerbontását is el lehetett volna mára rendelni, egy hosszabb határidővel is, amit arra kaphatott volna a tulajdonos, hogy rendezze a területet. Tudják! Városkép csúfítása stb. Ehelyett megvették az ingatlant több, mint 80 millióért. Egyrészt egy kisebb, új és modern egységet is lehetett volna építeni, másrészt a zöldterület is nőhetett volna további értelmes funkciókkal. De nem ez történt, és erre mondta a rendhagyó idegenvezetőnek felkért újságíró, hogy legalábbis gyanút vet fel.

És erre írja azt ugyanaz az újságíró itt és most, hogy ez a gyanú egy hajszálnyit csak erősebb lett azzal, hogy végül a leglényegesebb elem meg sem épül, mert 3-4-5 év után kiderült, hogy az nem is éri meg. És azt kérdezi: és a volt étterem megvétele akkor megérte?? 

 

Ja? Kérdezik, mi volt a másik agyhalott ötlet Pécsett, amit lefújtak? Hát a haditechnikai park a Tüskésréten. Az akvapark az Expo Center mellett legfeljebb bronz-esélyes lehet ezekhez képest.

 

 

KategóriákMETÁL