A legfrissebb hír szerint, amit a reptér tett ki a Katasztrófavédelem feloldotta a lezárást, ezéert újraindul a forgalom. Arra kérik az utasokat, hogy figyeljék a kiírást.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A 2B terminálról van szó. Késések és torlódások várhatók, főleg a nem schengeni övezetből érkezőknek. Állítólag irídium 192-es izotópról lehet szó, amivel három ember is érintkezhetett. Állítólag egy, ferihegyre este nyolckor leszálló török gépen hozták az anyagot, teljesen legálisan. Hivatalos információ: hatósági vizsgálat miatt a Katasztrófavédelem elrendelte a 2B Terminál és környékének lezárását – ezt a Budapest Airport írja ugyanis a saját Facebook-oldalán. Amit a legfrissebb hír szerint feloldottak már.

Jelentős torlódások várhatók, valamint késések a menetrendben ettől függetlenül.

A lezárást a katasztrófavédelem rendelte el – mondta Hardy Mihály, a BA szóvivője.

A Zoom.hu szerint a Turkish Airlines egyik gépe teljesen legálisan sugárzó anyagot szállított, a cél pedig a budapesti Országos Sugárbiológiai Intézet volt. Csakhogy a nem hivatalos információ szerint a szállításhoz használt ólomkonténer megrepedt. Amit a szállítmány lepakolásánál észrevettek a reptér munkatársai. Amiatt lett gyanús, mert a rakomány érezhetően és erőteljesen átmelegedett. A Zoom írta meg azt is, hogy irídium 192-es izotópról lehet szó, és hogy azzal állítólag három ember is érintkezett.

Az Index azt írja, hogy egy helyszínen tartózkodó olvasójuk beszámolója szerint a repteret autóval se lehet megközelíteni, a környéken nagy dugó alakult ki, se a buszokat, se a taxikat nem engedik be. Egy másik, a helyszínen dolgozó olvasójuk szerint rengeteg utas rekedt a már leszállt gépeken, akik még nem kaptak engedélyt a kiszállításra, illetve rengeteg utas rekedt a terminál utasbiztonsági kordonai között és a Schengeni határellenőrzésnél is.

Az utasokat a váróterem egy zárt részébe terelték minden részről, senki nem mehet ki és be. A boltok bezártak, az emberek a földön ülve várakoznak több százan több mint egy órája. A rendőrök nem mondanak semmit, csak annyit, hogy ilyenre még nem volt példa ? írták a lapnak.

 

 

 

KategóriákMETÁL