A cikk a hirdetés után folytatódik



Pontosan egy éve volt az a balfék pécsi szalonpuccs, amelyből ismételten jókora országos botrány kerekedett. Ismét egy olyan ügy volt, amire semmi szükség nem volt abban a formában, senki nem tartott fegyvert az azt kiötlők halántékához, hogy találjanak ki egy ilyen remek ötletet. A döntést a pécsi önkormányzat lapja hozta nyilvánosságra, és mint egy örömhírt tálalta. Csakhogy aztán nem tett jót túlságosan az ügynek, hogy lapunk is írt róla, és felvetette, hogy nem kicsit tűnik problémásnak az ötlet.

Aminek kiötlői, részesei, a pécsi politika akkori nehézfiúi azóta már szétrebbentek. Van, aki  (egyelőre?) eltűnt a politikából azóta (Csizi Péter), mások továbbra is a háttérben, a zavarosban halásznak (Ki is lehet ő?). És vannak megint mások, akik névleg is benne voltak, de még fennmaradtak a vizen (Hoppál Péter pl.). Utóbbi már nem kulturális államtitkár, de ő megnyerte a választókerületét, ismét egyik honatyája az országnak, és szép feladatot is kapott a Fidesz-központban: neki kell gatyába ráznia az országos összehasonlításban mindenképpen gyengélkedő pécsi Fidesz-szervezetet. Érdekes módon, ha ennek az ügynek volt egyáltalán győztese (amúgy nem), az Páva Zsolt lett.

A kétbalkezes pécsi politikai nehéztüzérség nagyívű ötletének lényege az volt, hogy egyfajta gyámság alá helyezik Páva Zsolt pécsi polgármestert egy külsős szakértői, tanácsadó, irányító testület felállításával, amelynek élén Csizi Péter akkori országgyűlési képviselő, volt pécsi alpolgármester, reménybeli újrázó országgyűlési képviselő állt.

A döntést a pécsi Fidesz hozta meg, a közgyűlés kikerülésével, és az ellenzékiek tudta nélkül, abszolút aggályos jogi megoldással. Azért erre a napra időzítették a bejelentést, mert másnap, a középkori pécsi egyetem megalapításának 650. évfordulója volt, amelyre díszvendégként várták Orbán Viktor miniszterelnököt. És a rossz nyelvek szerint ezzel szerették volna a kegyeit elnyerni, mondván, kezelik a helyzetet. Orbánról ugyanis gondolhatták, hogy nem lesz jókedvében a pécsi vezetés teljesítménye, sőt nyilvánosságra került telejsítménye miatt.

Orbán Viktor el is jött, és nem fogta vissza magát az ?ünnepi? beszédében, belerondítva azzal a pécsi egyetem alapítására emlékező, de szélesebben a magyar felsőoktatás, a magyar tudományos, kulturális és művészeti élet ünnepébe is. Akkor, mondjuk, még nem sejtettük, hogy ebbe még jobban, hatalmi eszközökkel is bele akarnak rontani, de az egy másik ügy.

Viszont a pletykák szerint Orbán abban sem fogta vissza magát, hogy miként kommentálta a külsős tanácsadó bizottság ötletét, és amúgy nem mellesleg a pécsi önkormányzat teljesítményét.

Azóta erről a bizottságról és működéséről, egyáltalán egyetlen momentumáról sem lehetett hallani. A pécsi önkormányzat gazdálkodása külsős segítséget kapott, egyrészt állami kölcsönt 9,5+3 milliárdot, önkormányzati ingatlanok fedezete mellett, másrészt a Magyar Államkincstár felügyeletét.

Nem vagyunk biztosak benne, hogy ez bárkinek is megérte, főleg a nagy semmiért, de mégiscsak a közelmúlt egyik fontos helyi politikai-közéleti eseménye volt, és ma épp egy éve, hát ünnepeljenek. Vagy ne.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL