Bűnösnek mondta ki nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében, nem jogerős ítéletében Kapitány Gergelyt, az OK Pécs portál főszerkesztőjét kedden a Pécsi Járásbíróság. A vádlott fellebbezett az ítélet ellen.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Magánvádas büntetőperben mondták ki bűnösnek Páva Zsolt pécsi fideszes polgármeser korábbi kampánytanácsadóját.
(Adott is épp a minap a polgármester egy hosszas interjút a lapnak, amit külön cikkben szemlézünk majd a nap folyamán.)
Kapitány, az OK Pécs alapító-főszerkesztője, de mellette a pécsi polgármester és két pécsi alpolgármester hivatalos Facebook-oldalait is szerkesztette, s a posztokkal kapcsolatos tanácsokat adott, külön megbízási díjért, miután már a portálját elindította.
Az elsőfokú, nem jogerős határozat szerint Kapitány Gergely bűnös rágalmazásban. Bodnár Imre, Najari ügyvédje azt mondta érdeklődésünkre, hogy Kapitányt nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásban találták vétkesnek. Az ítélet szerint Kapitánynak 500 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie, és 10 ezer forintos eljárási illetéket, amennyiben ezt nem teszi meg, 200 napos elzárásra változik a büntetése, hangsúlyozta a pécsi ügyvéd.
Mit is állított?
Egy OK Pécs-cikkben Kapitány Gergely azt írta, hogy egy, a Fővárosi Törvényszék előtt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által Bachar Najari ellen indított perben egy, tanúként kihallgatott értékbecslő hamisítással vádolta meg Najarit. Az akkori cikk szerint az értékbecslő azt mondta bíróság előtt, hogy Bachar Najari kérte tőle, hogy emelje meg a később a Zsolnay Zrt.-be 300 milliós értéken beapportált hajmáskéri ingatlan értékét a becslésében, de ő erre nem volt hajlandó.
A valóság ezzel szemben az volt, hogy az értékbecslő ilyen tartalmú vallomást nem tett.
Szerk. megjegyzés: habár van egy véleményünk az OK Pécsről és Kapitány Gergely munkásságáról, és egészen biztos, hogy vannak állítások, amelyeket nehéz jóvá tenni, de Kapitány a portálján később helyreigazítást közölt. Leírta, hogy amit állított, az valótlan volt, és hogy azzal szemben mi is az igazság, továbbá elnézést kért Najaritól. Akinek természetesen joga van perelni ezt követően is, ha úgy érzi, sérelem érte /ennek ugye helyet is adtak most első fokon/.
Lapunk elsősorban éppen ezért az alábbiakban következők miatt foglalkozik ezzel a témával.
Feltűnt Pécs nagymenő ügyvédje, és tagadott
Merthogy Kapitány Gergely azt állította, hogy Szabó Ivántól származott a téves információ. Úgy tudjuk, Kapitány nem volt jelen személyesen a budapesti tárgyaláson, később dr. Szabóval beszélt arról, hogy ott mi történt. A mostani perben is elmondta, hogy az ügyvédtől származott a történetet, amit megírt, mint kiderült, tévesen.
Dr. Szabó Ivánt jólmenő budapesti ügyvédként szokták emlegetni pécsi városházi körökben, ezzel is alátámasztandó, hogy miért kap időről időre megbízást Pécs jogi képviseletére, nem kis összegekért. Emlékezhetnek, ő járt el a pécsi vízmű foglalásakor, de a korábbi pécsi közlekedési cég elfoglalásakor is, ahogyan bevonták a Zsolnay Zrt.-vel való csatározásokba is. Őt kedden hallgatta meg a bíróság Kapitány Gergely állításai miatt. Kapitány e-maileket is bemutatott, szavait alátámasztandó, de Szabó Iván tagadta, hogy azt vele levelezte volna le Kapitány, s hogy ő azt állította volna, amit a szerző leírt a cikkében.
Kapitány Gergely amúgy egy másik, szintén Najari által indított, szintén magánvádas perben is ?érdekelt?. Abban nem őt perelték, hanem mint meg is írtuk, csak később, az eljárás során lett a pernek a vádlottja. Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa azt a magánvádas büntetőeljárást egy, a netre korábban kikerült videó miatt indította, ahol volt Zsolny-dolgozók mondanak rá terhelő, Najari szerint hamis állításokat. A per során derült ki egyértelműen, hogy a videót Kapitány készítette. Hogy megrendelésre-e vagy sem, nem tudni. Ő mindenesetre azt állította, hogy a téma érdekelte. Ugyanakkor az OK Pécs eredeti cikkében, amelyről beszámoltak arról, hogy a volt Zsolnay-sok közöltek egy videót, úgy írt a lap, mintha ők találtak volna rá, és semmiképpen sem úgy, mintha a lap tulajdonosa készítette volna a videót, ami nem csak szakmailag, hanem erkölcsileg is súlyosan kifogásolható. Abban a perben még nem született elsőfokú ítélet sem.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!