Egyetemi csúcsfőszerkesztő lesz a Pécsi Tudományegyetemen Fülöp Zoltán, aki 2016 decemberétől a közelmúltig volt a 2016 végén NER-propagandalappá alakított Dunántúli Napló főszerkesztője, értesült a hírről a Szabad Pécs. Lapunk információi szerint, amiket megerősített a PTE is, Fülöp az egyetem kapcsolati igazgatóságán folytathatja pályafutását, és kinevezése már az új rektor, az egyetemet júliustól irányító Fábián Adrián időszakára esik. A sok tekintetben az újságírói szakmát eláruló expropagandista a tudomásunk szerint középvezetőként, akár igazgatóhelyettesként is dolgozhat az egyetemen, és felelhet a PTE médiatartalmaiért.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Éveken át vezette főszerkesztőként a Dunántúli Naplót Fülöp Zoltán. A valamikori újságíró a közelmúlttól már nem főszerkesztője, “csak” szerkesztője volt az egykori baranyai napilapnak, de ez nem a saját döntése volt (erről később még írunk), de nem is ez a lényeg.
A lényeg, és e cikk megírásának oka ugyanis az a Szabad Pécs által megtudott hír, hogy a Pécsi Tudományegyetem vezetése nemrég úgy döntött, hogy Fülöp Zoltánt nevezi ki a pécsi egyetem médiatartalmaiért (weblap és online újság, televízió, podcast-adások stb.) felelős vezetőjévé. Vagyis Fülöp egyfajta csúcsfőszerkesztőként felelhet majd a PTE médiatartalmaiért.
Azt a Fülöp Zoltánt nevezik ki tehát az egyetemi média elsőszámú felelősévé, akinek főszerkesztői ténykedése alatt silányították az újságírói szakmát és alapelveket eláruló, sőt folytatólagosan és tendenciózusan szembeköpő propagandalappá az egykori Baranya megyei napilapot. 2016 decemberétől ugyanis a Fülöp Zoltán által vezetett Dunántúli Napló is propaganda üzemmódra állt át (egy példa csak a sok közül).
Megkerestük emiatt a Pécsi Tudományegyetemet, hogy megtudjuk, hogyan, milyen körülmények között nevezték ki Fülöp Zoltánt, és miért rá esett a választás?
Tegnap, már munkaidő után feltett kérdéseinkre ma azt ígérték, hogy várhatóan még délután három óra előtt elküldik a részünkre a válaszaikat, ami nemrég megérkezett (lásd lentebb).
Frissítjük cikkünket, amennyiben reagál írásunkra annak főszereplője, Fülöp Zoltán. Őt viszont nem kerestük meg kérdésekkel, több okból sem. Egyrészt azért nem, mert arra nem vagyunk kíváncsiak, hogy ő mit szeretne tenni új pozíciójában, hogyan képzeli új munkáját, hogyan fog új munkatársai szemébe nézni, felfelé bukásnak tartja-e az egyetemi munkát stb., pláne nem kívánunk annak felületet adni (ha esetleg erre szánná rá magát), hogy bocsánatot kérjen az elmúlt tíz évért, avagy magyarázkodni próbáljon. Mi ilyen kérdésekkel nem keressük őt, más miatt meg, valljuk meg, egyáltalán nem érdekes az álláspontja ebben a cikkben.
Ennél fontosabb, hogy ami ennek a hírnek az alapját jelenti, és ami a fő kérdés, azt az egyetemnek kell feltenni, és ezt meg is tettük. Hogy egy közpénzből működő kiemelt közintézmény, egy oktatással foglalkozó csúcsszerv milyen okból nevez ki egy olyan személyt, aki nemrég még egy olyan, közpénzzel átláthatatlan módon, részrehajlóan és piactorzító módon kitömött újság vezetője volt, amely nemhogy politikai propagandát folytatott, hanem sok esetben a leggusztustalanabb módon közölt tartalmakat, bemocskolt embereket, uszított, hamis információkat terjesztett, s amely újságnál maga Fülöp Zoltán sem riadt vissza olyan írásoktól, amilyet újságíró nem jegyez. Elhíresült például egy szélsőségesen homofób és hazug kirohanása is Fülöpnek egy pécsi civil szervezettel szemben.
Mint az közismert, a Mediaworks-megyei napilapok (ide tartozik a Dunántúli Napló is) 2016 végétől kezdve politikai-közéleti cikkeiket tekintve nem újságokat működtettek, hanem propaganda-kiadványokat. Pécsen, a Dunántúli Naplónál erre az időszakra, és valójában erre a feladatra kérték fel főszerkesztőnek Fülöp Zoltán valamikori újságírót, aki ezt a feladatot vállalta és teljesítette éveken át. Mint írtuk is, az nem rajta állt, hogy ma már nem, és egy ideje már nem főszerkesztőként dolgozott a Dunántúli Naplónál.
A 2016 végén Fidesz-kézbe került megyei napilapokat kiadó cég országos központjában történt, vélhetően a csökkenő lapszámok és az egyre kevésbé hatékony propagandahatás miatt kényszerű változtatások miatt Budapesten leváltották Pauska Zsoltot. Ő korábban hosszú ideig vezette a Dunántúli Naplót, de a megyei lapok NER-kézbe kerülésekor országos vezetői feladattal találták meg. Pauska így Budapestről ismét Pécsre került, majd beült a 2016 decemberében, általa főszerkesztővé tett Fülöp székébe, aki így kénytelen volt megelégedni egy szerkesztői pozícióval. Fülöp Zoltán csaknem 30 éve dolgozott a Dunántúli Naplónál, ahol annak online kiadványát vezette, aztán lett belőle újságíró, elsősorban sporttal és közélettel foglalkozott, illetve remek jegyzetíró volt, a világot liberális és felvilágosult ember szemüvegén át láttatva olvasóival.
A Pécsi Tudományegyetemtől részben a következőket kérdeztük Fülöp Zoltán új megbízatásával kapcsolatban.
Ki döntött Fülöp Zoltán foglalkoztatásáról vagy megbízásáról?
Ajánlotta őt erre a posztra valaki, vagy maga jelentkezett? Ha
ajánlották, akkor ki, milyen módon, kinek a figyelmébe?
Ez nyilvánosan meghirdetett pozíció volt? Ha nem, miért nem? Ha igen, akkor hol és miképpen lett meghirdetve és mennyi időre szólt a hirdetmény vagy felhívás? Milyen feltételeket kértek?
Ha nem nyilvános volt, annak mi volt az oka és ki döntötte el, hogy így legyen?
Hány jelentkező vagy felkért személy közül választották őt ki?
Mi szólt Fülöp Zoltán megbízása mellett, mi volt a döntés oka, mi
szólt mellette esetleges más jelöltekkel szemben?
Illetve, talán a legfontosabb kérdések:
a Pécsi Tudományegyetem úgy véli-e, hogy egy ilyen összetett, médiával, tévével, online újsággal, tartalomgyártással összefüggő feladatra és pozícióra egyáltalán alkalmas, sőt a legalkalmasabb személy egy volt propagandista? Illetve, hogy egy ilyen kinevezés híre milyen hatással lehet az egyetem hírnevére, és milyen hatással lehet az egyetem hallgatóira (példakép??) és főleg a médiával, kommunikációval foglalkozó szakon tanuló hallgatókra? S végül: a PTE a személyi döntéseknél és kinevezéseknél figyelembe vesz-e a szakmai és más kvalitások és elvárások mellett alapvető erkölcsi, etikai, morális elveket, avagy sem? És, ha igen, ezt itt is megtették-e?
A PTE a következő választ adta kérdéseinkre:
„Köszönjük a Pécsi Tudományegyetemhez intézett megkeresést. Az alábbiakban adjuk meg a válaszokat a feltett kérdésekre:
Fülöp Zoltánt 2026. szeptember 1-jétől alkalmazzuk kommunikációs igazgatóhelyettesként a Pécsi Tudományegyetemen, határozott idejű munkaviszony keretében. Munkája során a PTE integrált egyetemi médiafelületeinek (televízió, rádió, podcast, nyomtatott és online sajtó) tartalomfejlesztési és koordinációs felügyeletét látja majd el.
A Pécsi Tudományegyetem sosem tett különbséget bármely politikai oldallal szimpatizáló szerkesztőségek és újságírók között, bárki is finanszírozta vagy irányította őket. A kinevezésről szóló döntés az elvárt szakmai kompetenciák és tapasztalat, valamint a felvázolt szakmai elképzelések alapján született meg. A pozíció betöltéséről és a foglalkoztatásról a PTE illetékes vezetői döntöttek a jogszabályi és egyetemi szabályzati kereteknek megfelelően. A döntést előzetes munkaerőpiaci feltérképezés előzte meg, amelynek során összesen öt jelölt került szóba, és közülük három szakemberrel folytattunk részletesebb tárgyalásokat. A pozíció betöltésének sürgősségét a poszt hirtelen megüresedése okozta, ezért határozott időre kerestünk megoldását, amellyel párhuzamosan hamarosan nyílt pályázat is megjelenik.
A döntés meghozatalakor kizárólag szakmai és kompetenciabeli szempontok mérlegelése történt. Olyan szakembert kerestünk a feladatra, aki az egyetemi média fejlesztéséhez és modernizálásához szükséges összetett elvárásoknak maradéktalanul megfelel:
• Többéves szerkesztői és vezetői tapasztalat: Jelentős gyakorlattal rendelkezik legalább 10+ fős szerkesztőségek irányításában és a napi tartalomgyártási folyamatok szervezésében.
• Többműfajú és többcsatornás tájékozottság: Tapasztalt a nyomtatott és digitális sajtó, valamint a multimédiás tartalmak világában egyaránt.
• Oktatói tapasztalat: Rendelkezik oktatói múlttal, ami kiemelten fontos a hallgatói műhelyekkel való együttműködés és a tehetséggondozás szempontjából.
• Helyi és egyetemi ismeretek: Behatóan ismeri a pécsi médiamátrixot és az egyetemi közeget.
• Stratégiaalkotási tapasztalat: Tapasztalata van közép- és hosszú távú médiastratégiák kidolgozásában és megvalósításában.
Külön értéket jelent számunkra, hogy Fülöp Zoltán személyében a Pécsi Tudományegyetem egykori hallgatója, valamint a korábbi egyetemi lap volt szerkesztője tér vissza az egyetemi média világába.
A Pécsi Tudományegyetem meggyőződéssel vallja, hogy a szakmai elvárásoknak és a sokoldalú szerkesztőségi tapasztalatoknak köszönhetően a leendő igazgatóhelyettes hatékonyan és magas színvonalon fogja támogatni az egyetemi média fejlődését, a hallgatók gyakorlati képzését és a PTE kommunikációs céljainak megvalósítását.”
Disclaimer: E cikk szerzője 2004 és 2016 között, 12,5 éven át munkatársa volt a cikk főszereplőjének, Fülöp Zoltánnak a Dunántúli Naplóban. Fülöp Zoltán már kinevezett, vadonatúj főszerkesztő (helyesebben: „főszerkesztő”) volt akkor, amikor e cikk szerzőjét valójában politikai megrendelésre, a Fidesz kérésére több mint 9,5 éve, 2016 decemberében elbocsátottak a Dunántúli Naplótól. E cikknek azonban semmi köze az akkor és ott történtekhez, csak és kizárólag ahhoz, hogy milyen újság készült 2016 decemberétől kezdve Dunántúli Napló néven, Fülöp Zoltán főszerkesztői ténykedése alatt.

19? Lapot!





