A Pécsi Tudományegyetem tüntette ki Pécs fideszes polgármesterét szeptember elsején, Pécs Város Napján, amely tavaly óta egyúttal a Magyar Felsőoktatás Napja is. Kitüntették viszont a mostanában a tudományos életet és az akadémikusokat ért támadások miatt a kormánnyal szemben kritikus hangot megütő MTA-elnököt is. Új díszpolgára van Pécsnek. Pécs városi sajtódíját pedig a Dunántúli Napló szerkesztője vehette át.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Páva Zsolt, Pécs polgármestere először házigazdaként lépett a színpadra és szólt a megjelentekhez a Pécsi Nemzeti Színházban a Pécs Város Napja alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen. A ceremónián együtt ünnepelt az önkormányzat a Pécsi Tudományegyetemmel. Éppen ezt, a város és az egyetem közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta Páva Zsolt, és kiemelte azt, hogy az egyik legfontosabb cél Pécsett a tudásalapú gazdaság kialakítása.

Magisztrátus

Páva Zsolt javaslatot tett magisztrátus felállítására is. Hogy ez pontosan majd mit jelent, később megírjuk, de elviekben a magisztrátus egy, az adott város ügyeinek irtányítását segítő testület. Páva Zsolt mindenesetra azt mondta, hogy a magisztrátusban a város és az egyetem képviselői egyaránt helyet kapnának. Mindez azért is érdekes, mert éppen egy éve jelentették be egy külső, tisztán politikai jellegű, fideszes politikusokból álló tanácsadó-irányító testület felállítását. Habár az túl sokat nem hallatott magáról. 

Nagy Lajos király Díj

Aztán, az is kiderült, hogy Páva Zsolt kapta az idén a Pécsi Tudományegyetem egyik legmagasabb, tavaly, a 650. jubileumi évben alapított kitüntetést, a Nagy Lajos király Díjat. Miután az elsőt a múlt évben a Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegye Pécsi Püspöksége kapta, Páva Zsolt az első magánszemély, aki megkapta a különleges elismerést.

Az indoklás

Az indoklás szerint Páva Zsolt azért kapta a kitüntetést, mert “Pécs Megyei Jogú Várossal stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Egyetem, és a megállapodáson kívül is számos esetben történt egyes ügyekben konkrét, támogató, segítő együttműködés”. Külön említették a Modern Városok Programot, amelyben a Pécsi Tudományegyetem és a város fejlődését is szolgáló beruházások, infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg.

Páva Zsolt azt mondta a neki megítélt díj kapcsán, hogy mivel ő polgármesterként, a várost képviselve a Pécs-PTE viszonyban kapta az elismerést, tehát egy egész közösséget képviselve tüntették ki, a díj is a közösségé, vagyis Pécs városáé.

A PTE Pécs gazdaságáért

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora ünnepi beszédében gyakorlatias húrt is megpendített. Bejelentette ugyanis, hogy a magisztrátuson túl, az egyetem külső, operatív bizottságok megalapításával, lobbimunkával próbálja segíteni a pécsi munkahelyteremtést.

Új pécsi díszpolgár

Pécs új díszpolgárt is választott, az elismeréssel Nagy Imre irodalomtörténészt, az MTA doktorát tüntették ki.

Kitüntették Kollár Lászlót és Lovász Lászlót 

A PTE egyetemi polgároknak szóló legmagasabb elismerését, azaz a Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést ketten is megkapták 2018-ban: Kollár László, a PTE Természettudományi Karának egyetemi tanára, illetve Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A Dunántúli Napló szerkesztője kapta a sajtódíjat 

Pécs Város Sajtódíját, a Várady Ferenc díjat Kaszás Endre, a Dunántúli Napló szerkesztője, korábbi gazdasági újságírója, a lap volt gazdasági rovatvezetője vehette át. Kaszás Endre több, mint harminc éve dolgozik a Dunántúli Naplónál. Volt kollégánknak gratulálunk az elismeréshez.

 

 

Pécs MJV DÍJAI

Városháza Emlékérem kitüntetés

Csernus Valér egyetemi tanár

Ötvös Károlyné pedagógus, környezetvédelmi szakértő

Pandur József festőművész, művészettörténész

Szél István mesterfodrász

Zsiga István éttermi mester, vendéglátóipari szakoktató

Pécs Város Tudományos Díja, Vilmos püspök-díj

Czirják László egyetemi tanár, klinikaigazgató

Pécs Város Közművelődési díja, Csorba Győző-díj

Bánkyné Perjés Beatrix projektmenedzser

?PRO CIVITATE? Díj

Magister Rudi Roth, Magyarország grazi tiszteletbeli konzulja

Burján Csaba olimpiai bajnok

Knoch Viktor olimpiai bajnok

?PRO COMMUNITATAE? Díj

Dobos László zenetanár, karnagy

Megyimóreczné Schmidt Ildikó zenetanár

Pro Pannonia Kiadói Alapítvány

 

 

A PTE DÍJAI

Egyetemi Kultúráért Díj

PTE Táncegyüttes

Balásy Szabolcs ének-zene tanár, karnagy

Egyetemi Sportéletért Díj

Berta Dániel testnevelő-edző szakos hallgató

Bicsák Bence gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató

Szijártó Balázs általános orvos szakos hallgató

Bali Dániel végzős gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató

Alma Mater Emlékérem Díj

Czigler Enikő Judit végzős pénzügy mesterszakos hallgató

Dr. Horváth Orsolya Melinda doktorandusz, óraadó

Pro Universitate Juventutis Díj

Ashraf, Amir Reza, gyógyszerész hallgató

Hüber Gabriella Margit doktorjelölt, tanársegéd

Egyetemi tanári talár

Arató Endre, Klinikai Központ Érsebészeti Klinika

Czéh Boldizsár, Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet

Demeter Tamás, Bölcsészettudományi Kar Társadalom- és Médiatudományi Intézet

Grüll Tibor, Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet

Heidl György, Bölcsészettudományi Kar Filozófia és Művészetelméleti Intézet

Király Csaba, Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet

Kónya István, Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet

Kovács Norbert, Klinikai Központ Neurológiai Klinika

Medvegy Gabriella dékán, Műszaki és Informatikai Kar Építész Szakmai Intézet

Nagy Janka Teodóra dékánhelyettes , Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Kultúra-, Könyvtár- és Társadalomtudományi Intézet

Pálfalvi László, Természettudományi Kar Fizikai Intézet

Pap Norbert, Természettudományi Kar Földrajzi Intézet

Schepp Zoltán dékán, Közgazdaságtudományi Kar Pénzügy és Számvitel Intézet

Szilovics Csaba, Állam- és Jogtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszék

Szokodi István, Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika

Tóth László, Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézet

Vermes Csaba, a Klinikai Központ Ortopédiai Klinika

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL