A nyilvános, ingyenes fórum most csütörtökön lesz a pécsi vasútállomás mellett lévő Delta Étteremben. Biztos, hogy a gyanú szerint korrupciós és vesztegetési üggyel terhelt használt pécsi Volvo-buszok beszerzéséről is szó lesz, ahogyan az elektromos buszokról, az új, szűkített menetrendről, a viteldíjemelésről, és a lehetséges jövőről.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A fórumról elsőként a Pécsi Stop számolt be. A Helyi Ügyek Parlamentjének első rendezvénye lesz a most csütörtöki alkalom. A fórumsorozat estjei a Mellár Tamás által életre hívott Mindenki Pécsért Mozgalom egyik, a helyi fontos ügyeket kibeszélni hivatott eseményei lesznek.
Mellár Tamás független baranyai országgyűlési képviselő, de immáron a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja. A Párbeszéd, a Mellár Tamást tavasszal, a választás előtt támogató tíz párt és civil/társadalmi szervezet egyike volt. Mellár Tamás úgy vállalta el a Párbeszéd frakciótagságát, hogy a parlamenti szavazásoknál a pártfegyelem őt, mint független képviselőt nem köti. És ez a megállapodás továbbra is érvényben van. Vagyis Mellár következmények nélkül másként is szavazhat, mint a Párbeszéd-frakciónak a párttagjai, ha úgy ítéli meg, hogy ő más állásponton van.
A Helyi ügyek Parlamentjének első, most csütörtöki (október 4., 18 óra) eseménye a Miért nem jön az a drága busz? címet kapta.
Mint a Pécsi Stop írja, ?a fórumon olyan szakemberek cserélnek eszmét, mint Lehmann Ferenc, a Biokom közlekedésszervezője, Bata László volt forgalmi vezető vagy Hofekker Ferenc, a Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke.?
A fórumot megnyitja: Mellár Tamás országgyűlési képviselő. Moderátor: Sülle Ferenc, a MÁV Zrt. nyugalmazott vasútigazgatója. A beszélgetés negyedik résztvevője Babos Attila újságíró, a Szabad Pécs felelős szerkesztője.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!