És ezt meg is köszönte Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere egy Facebook-posztban. A hírt a 444 szúrta ki. Pécsett ezzel szemben pénteken elbontották a múlt vasárnap az MKKP baranyai passzivistái által, amúgy valóban engedély nélkül emelt buszmegállót. Amelyről viszont talán lehetséges lett volna egyeztetni, utólag is – utólagos fennmaradási engedély, szükséges megerősítés (ha tényleg szükséges volt), bírság/közterület-használati díj utólagos megfizetése, engedélyeztetés stb. Viszont született egy kivételesen jól sikerült propaganda-cikk a témában.
A cikk a hirdetés után folytatódik
?Vásárhely polgárai nevében szeretnék köszönetet mondani a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és helyi szervezetének az új buszmegállóért, amelyet városunkba hoztak? – írta Márki-Zay Péter.
Szerinte ugyanis az ehhez hasonló kezdeményezések előreviszik a közösséget és értéket teremtenek, ezért azok, akik részt vesznek ezek megvalósításában, dicséretet érdemelnek, és nem politikai megfélemlítést.
Példaként hozott a hódmezővásárhelyi polgármester egy, a helyi kórházban történt esetet, amiről a Mérce számolt be, és ami szerint lehetséges, hogy azért küldhettek el rendkívüli felmondással az állásából egy vásárhelyi egészsségügyi dolgozót, mert aktivistaként segítette Márki-Zay kampányát, és belülről rálátott a kórház ügyeire. A dolgozó legalábbis ezt állítja, a kórház viszont nem ismerte el a vádat azt írta, hogy nem közérdekű adatokra kérdeztek rá, ezért nem is válaszolnak a kérdésre.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!