És a Tüke felügyelőbizottsága is teljesen egyetértett vele, valamint  a kitűnő helyzetben lévő város fideszes pénzügyi bizottsági elnöke, Csizmadia Péter.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Attól tartunk, hogy az utasok viszont nem értettek volna vele egyet, hogy a Tüke elnök-igazgatói posztja mellett a társaság stratégiai igazgatói posztját is betöltő Gelecsér Gyula a (két poszt miatti) havi mintegy bruttó 1,1 milliós fizetése mellé a 70 százalékos prémiumot is megkapja. Hiszen tudják, éppen ez az a pécsi buszos cég, amelynél nem fukarkodtak a számokkal, amikor az áremelésen gondolkodtak, majd végre is hajtották. Így ha éppen a buszvezetőnél vesz valaki jegyet, akkor az 500 forintjába fáj a pécsi buszokon, és amúgy is budapesti szintű az árképzés. Annyi, hogy cserébe a tavalyi őszi-téli menetrendhez képest csökkentették az új, idei őszi-téli menetrendben a járatszámokat és megtett kilométereket.

A szerdai pénzügyi bizottsági ülésen tárgyalták ugyanis meg a Tüke Busz pénzügyi beszámolóját és az igazgató fizetését. Az ülésen megjelenő Fogarasi Gábor (Jobbik) azonban emlékeztette a megjelenteket, a szavazás előtt szót kérve, hogy Gelencsér Gyula prémiumát nem túl rég már tárgyalták volna, de levették a napirendről, mivel úgy érezték, nagyon rosszul jött volna ki, hogy megszavazzák a prémiumot és ahhoz képest meg benyújtják az éves szinten 100 milliós bevételnövekedést célzó előterjesztést a  viteldíjemelésről. Fogarasi mellé állt a vitában a szintén nem bizottsági tag Kővári János (ÖPE) is.

A bizottságnak ekkor éppen három fideszes tagja volt benn, egxikük, Bognár László indítványozta, hogy külön szavazzanak a prémiumról és külön a jelentésről. Így a társaság éves üzleti beszámolóját elfogadták, a prémiumot azonban nem a két tartózkodás és egy igen (Csizmadia Péter) végeredmény miatt. Gelencsér Gyula így nem kapja meg (egyelőre?) a prémiumot, hiába bizonygatták előzetesen az előterjesztésben, milyen szépen is teljesültek a prémiumfeladatok.

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL