Megjelent a felhívás is a minap az Európai Közbeszerzési Értesítőben, vagyis egy lépéssel közelebb került Pécs ahhoz, hogy egyszer megépüljön az új vásárcsarnok. Ez is azon tervezett fejlesztések közé tartozik, amelyet az első és második ígéretek szerint is már kb. át kellett volna adni. Na, de ami késik, az azért jön.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az új pécsi vásárcsarnok megépítését célzó ajánlattételi felhívásban megemlítik, hogy az ingatlan-beruházást a pécsi önkormányzat Európai uniós forrásból (TOP) tervezi megvalósítani. A nyertes ajánlattevőnek a kivitelezési feladatok mellett – a rendelkezésre álló engedélyezési és tender tervdokumentáció alapján – a kiviteli tervek elkészítése (elkészíttetése is a feladata).

Amint azt lehet is tudni, az új pécsi vásárcsarnok a jelenlegitől délre lévő szomszédos telken épül majd meg, ami cím szerint a Zólyom utcához tartozik.  A majdnem 13 és fél ezer négyzetméteres telekre egy bruttó 6550 négyzetméteres (nettó 5607 m2) épületet kell felhúznia a nyertesnek, és tervezetten mintegy 862 négyzetméter alapterületű zöldfelület kialakításával is számolnia kell.

Ez egyébként az eredeti elképzeléshez képest kb. harmadával kisebb épületet jelent, és nem lesz sokkal nagyobb a ház, mint a régi (abszolút bontásra/teljes felújításra, átalakításra érett) épület, amit részlegesen bontanának csak le a legújabb elképzelések szerint. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a mai vásárcsarnok kétszintes részét meghagynák a többit bontatnák el. A korábbi elképzelés az volt, hogy lebontják, és a helyén? Na, arról olyan sok tervet nem szőttek, nem volt igazán elképzelés, egy dolgot lehetett hallani, és ezt is kommunikálták, hogy egy kis belvárosi parkot alakítanának ki ott. Pécs belvárosában amúgy sincs zöldfelület a székesegyház/kisbazilika előtti Szent István, illetve  Sétatér kivételével.


A városvezetés a pécsi önkormányzat lapja, a Pécsma pont egy hónapja írt arról, hogy (sajnos) át kellett terveztetni az új pécsi vásárcsarnokot, és majd megindul a nagy kivitelező keresés is. (ez az, ami most a napokban tényleg megtörtént, és amiről a mi cikkünk szól főként). Az újságíró leírja a cikkében, hogy “a kabinet” 500 millió forintos támogatásban részesítette Pécset, amelyből a leendő csarnok telkét vásárolta meg Pécs. Így az ingatlan most már
a pécsi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában áll, és hogy a városnak “központi támogatásból” mintegy 2,5 milliárd forintos forrása van a beruházásra. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Pécsi Városfejlesztési Zrt. adatai szerint a nyertes uniós pályázat összköltsége /nyilván ebben csak a legnagyobb, de nem egyedüli tétel a konkrét építési program/ nettó 2 milliárd 784 millió forint.

 

És amiből a legnagyobb felháborodás lesz

Az a parkoló. Abból ugyanis a felhívás alapján egy csupán 1210 négyzetméteres részt gondoltak meghagyni, 67 állásos parkolóval. Ez a mennyiség az árusoknak sem elegendő feltétlenül. Akkor lehet kevésbé botrányos a végeredmény, ha a régi csarnok területén is lesznek parkolóhelyek. A parkolók nem túl magas száma (de sajnos nagyon sanszos, hogy nem ez az oka) akkor lenne baromi vagány húzás a pályázat kiírói, azaz a pécsi (városvezetés megrendelésére) városfejlesztési cég részéről, ha már a jövőn gondolkodva lépték volna meg ezt, és az városi közösségi okosautózás térhódításában bíztak volna.

Egyelőre azonban az a korábbi, elvi szinten felvetett terv sem lett megvalósítva, az, hogy kitiltsák az autókat erről a részről az Irgalmasok utcáját autómentességében is folytatva.

 

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL