A nemzeti ünnep előtti napon is igazoltatott három rendőr két férfit a pécsi belváros egyik legforgalmasabb pontján, egy buszmegállóban.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy pécsi fiatal fotózta le ezt az esetet, és posztolta a Facebookra, de több olvasónk is jelezte, hogy az elmúlt napokban folyamatosak voltak az igazoltatások, már a törvénymódosítás első napjától kezdve.

Az október 22-i esetről beszámoló Bogos Csaba egyebek mellett ezt írta:

?(?)vártam a haza induló buszom, és amikor egyszer csak hirtelen bekanyarodott egy rendőr autó. Egyből gondoltam miről lesz szó, hisz sokat olvastam már erről, és láttam videókat, hogy mi lesz mikor bevezetik a hajléktalanok elleni jogszabályt, de ezt így élőben látni és végig követni egy borzasztó élmény volt. Maga látni az egész szituációt, ahogy három rendőr körbe vesz kettő hajléktalant, igazoltatják őket és utána hosszasan beszélnek velük. De nem is ez volt a legszörnyűbb, hanem az emberek tekintetét látni. voltak akik értetlenül figyelték az eseményeket, voltak akik tudták miről van szó és látszódott rajtuk a sajnálat és az együtt érzés plusz talán egy kicsit az is ,hogy a buszra felszállva ők is elgondolkoztak azon mi is folyik ebben az országban. (?) Tényleg sose gondoltam volna ,hogy a valóság lehet ennyire élethű. Látni és megtapasztalni azt , hogy vannak emberek, akikből egy ilyen helyzet is , dühöt, bosszút és negatív gondolatokat vált ki, nagyon deprimáló volt. Mint hogyha valami elvont, mégis realisztikus társadalomkritikus, görbetükrös kisfilmbe csöppentem volna , annyi különbséggel, hogy ez a valóság volt. Jó reggelt.?

KategóriákPOP