Folyamatos fejtörés és ?matekozás? keserítette meg a háttérben forrásaink szerint a pécsi Fidesz irányítóinak az életét a párt új pécsi polgármester-jelöltjének kiválasztása miatt. Állítólag számtalan forgatókönyv született kényszerűségből arról, ki legyen, aki mögé beállnak végül. A Fidesznél öt-hat név komolyan felmerült a tudomásunk szerint, mint lehetséges pécsi polgármester-jelölt. Úgy tudjuk azonban, még most sem biztos, kit indítanak. Ám akárki is lesz, úgy tűnik, vele szemben hárman biztosan elindulnak – nem is gyenge jelöltek. A három lehetséges ?ellenzéki? polgármester-jelölt közül ráadásul két kifejezetten érdekes személy neve is felmerült. Szinte biztosnak tűnik most, hogy a végső győztes és a majdan második legtöbb szavazatot kapó jelölt legalább egyike ?politikai szűz? lesz.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A nagy dilemmázás a pécsi Fidesz részéről jelzi, mit is gondolhatnak valójában a pécsi választással kapcsolatos esélyeikről. Hamarosan össze kell állnia azonban a képnek. Úgy tudjuk, legkésőbb kb. két héten belül kiderül, ki lesz a jelöltjük.

Az biztos, hogy a felmerült nevek közt vannak olyanok, akik meglepetésnek számíthatnak. De Pécsett a többi párt is készül már a jövő őszre, nem is akármilyen meglepetésemberekkel.

De előbb még a fideszesekről.

Vári Attila, Rákossy Balázs, Hegyi Ákos, Decsi István, Lengvárszky Attila, Hoppál Péter, Páva Zsolt – a nevek, amelyek az elmúlt hónapokban  elhangzottak, mint a Fidesz leendő pécsi polgármester-jelöltjei 2019 őszén.

Pletykákról és városházi/párton belüli nem hivatalos információkról beszélünk, de komolyan vehető forrásokra támaszkodva. Még akkor is, ha sorra jöttek a cáfolatok is ugyanezen a vonalon, ami azt jelenti, hogy egyik masszív pletyka cáfolta a másikat. Nevek kerültek hátrébb, majd újra előrébb, aztán vettek elő újabb, esélyesnek, sőt már végső jelöltnek mondott alanyokat.

Hoppál Pétert is megkérdeztük ezért erről a káoszról, hiszen az ő feladata a pécsi Fidesz újjászervezése. Néhány hete beszéltünk vele, akkor azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy ezek a nevek valóban mind olyan személyeket takarnak, akik akár alkalmasak is lehetnek, habár van közte olyan, aki szerinte kihúzható a listáról egyéb. feladatai miatt. Ugyanakkor azt is mondta, hogy még nem dőlt el ? vagy nem kívánta az orrunkra kötni ?, hogy ki az igazi esélyes.

Ideje megnevezni a jelöltet, ha komolyan gondolják

Majd úgy folytatta, hogy ami viszont biztos, az az, hogy nagyjából egy évvel a választás előtt, azaz körülbelül októberben meg kell neveznie a saját jelöltjét minden pártnak és szervezetnek, amely komolyan gondolja, hogy lesz saját, önálló polgármester-jelöltje.

(Azt a pletykát/konteót most hagyjuk is, hogy a Fidesz vezetése majd januárban bejelenti, hogy igazából majd tavasszal, az Európai parlamenti választás napján lesz hazánkban az új helyhatósági választás is. Vagyis nem csak Brüsszelnek üzenünk, hanem polgármestereket is választunk. Őrültségnek tűnik, de ennek annyiban lenne a Fidesz szempontjából értelme, hogy az több, az európai politikai színtért ismer forrásunk szerint a 2019-es választás a magyar kormánypártnak rendkívül fontos lesz. Merthogy akár az Európai Néppárttal kapcsolatos jövője is múlhat egyes hírek szerint azon, hogyan szerepelnek. És éppen ezért a korábbi EP-választásokhoz képest most sokkal keményebb és durvább kampányra készülnek. Mondjuk, ebben lehet valami, hiszen ezt már most érzékelhetjük. A lényeg azonban az, hogy a Fidesz az ország olyan területein szerepelt erősebben, kisebb vidéki településeken, amelyek hagyományosan nem aktívak, nem mozgatja meg az ott élőket az EP-választás. A városokban, s azon belül is a magasabban képzettek körében viszont Orbánék szénája rosszabbul áll, miközben ők szívesen mennek leendő brüsszeli képviselőkre voksolni. Szóval tényleg lehet tétje a jövő tavasznak, a költségcsökkentés /két válsztás helyett egy/ pedig, mint varázsszó bejöhet.)

A nevek tehát változtak a Fidesznél. Abban is egyetértenek azonban többen, hogy az viszont egyelőre nem változott, hogy Pécsett, még a tavaszi újabb kétharmados Fidesz-győzelmet jelentő választást követően sincs sok esélye újra teljes győzelmet aratni a pártnak. Ahogyan abban sem lehetnek egyáltalán biztosak, hogy ismét ők adják a polgármestert a baranyai megyeszékhelyen. 

Orbán csak legyint?

Azt is beszélik, hogy maga Orbán Viktor sem számol Pécs újbóli bevételével, sőt egyes hírek szerint már lemondott Pécsről, és csak legyint, ha meghallja a város nevét. Orbánról amúgy azt hallani, hogy sosem volt nagy kedvence a mecsekaljai város. Mondjuk, ez nem is csoda, hiszen nem tűnik úgy, hogy nagyra tartaná azokat az értékeket, amik Pécset pedig nagyon is jellemzik. 

Itt és most viszont nem erről van szó, hanem a nem kevés, botrányosnak nevezhető ügyről, a cudar munkaerőpiaci kilátásokról, az elmaradó-csúszó fejlesztésekről, a folytatódó elvándorlásról, és nem utolsó sorban Pécs elkeserítő pénzügyi-gazdasági helyzetéről. Állítólag ezek összessége az, amely miatt nem lesz könnyű a Fidesznek Pécsett – és ezekről a pártvezetésben is tudnak.

Akár a Fidesz is húzhatta volna az igazán meglepőt

Ezért sem csodálkoztunk azon a pletykán, hogy még abban is gondolkodnak, nagyon is komolyan, hogy 2019-ben egy nem fideszes jelölt mögé állnak be.

Ha így lesz, ha így lett volna, akkor viszont Ezzel egyetlen ember jöhet szóba. Pontosabban egy ilyen név forog közszájon: Kővári Jánosé, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetőjéé és pécsi városházi képviselőjéé. Aki amúgy volt korábban a Fidesz által támogatott országgyűlési képviselő, 2010-2014 közt. És aki az elmúlt kb. bő egy évben egyre inkább próbálja ? nem is sikertelenül – tematizálni a pécsi közéletet. Törekvéseiből az látszik kívülről, hogy ő/az ÖPE dob fel témákat, ötleteket, amelyeket végül valamilyen formában sikerült is többször keresztülvernie. Egy olyan környezetben, a NER világában, amely finoman szólva nem kedvez az ellenzéki (nem fideszes) ötletek megvalósításának. És ebben Pécs sem kivétel, nem volt túlságosan fogékony a pécsi városházi kormánypárti többség a nem saját ötletekre, kezdeményezésekre. Mondjuk, éppen az e-buszok ügye a közelmúltban az ellenpélda Kővári sikereire. Amit forrásaink azonnal Kővári fideszes esélyeinek gyengüléseként látnak.

Politikához értők úgy vélték ugyanis, hogy ezek az ügyek, vagy egy részük előzetesen át van beszélve, és egyeztetve a városvezetéssel, így mehet végül a városi közgyűlés elé. Akár a gazdaságélénkítő, takarékoskodási programok, akár az akvaparkkal vagy a buszokkal kapcsolatos ötletek. Ezek a projektek, igyekezetek azt is szolgálhatták e szerint a logika szerint, hogy Kővári János bebiztosítsa ezt a külsős fideszes polgármester-jelölti pozícióját. Egyesek szerint minimum egy alpolgármesteri címet. És, ha így nézzük máris van (lenne) egy újabb értelme/rétege annak, hogy Kővári egy, Mellár Tamásékhoz hasonlatos nevű és célú mozgalmat gründolt.

Nem mindegy, ki mond nemet

Csakhogy a legújabb hírek szerint, habár egy ideig valóban volt szó arról, hogy Kővári mögé felsorakozik a Fidesz, a pécsi-baranyai politikai élet fideszes irányítójának kikiáltott Bánki Erik (róla lásd cikkünk végén talélható keretes írásunkat) végül nemet mondott az elképzelésre.

Mindenesetre a pletyka arról is szól, miért húzta ki Kővári nevét Bánki Erik: nem azért mert nem Fidesz-tag, hanem mert nem hiszik, hogy kellemesen irányítható lenne. Ez utóbbi megállapítás egyébként igaz lehet. Kővári viszont egészen biztosan elindul a pécsi polgármesteri posztért az ÖPE jelöltjeként. Habár legutóbb azt mondta, hogy egyelőre Pécsett nem a jövő őszről, hanem a most megoldandó feladatokról kell beszélni. Annyit leszögezett, hogy az ÖPE-nek lesz saját jelöltje.

Mondjuk, ha igaz, hogy ez alapján dől el, vagy ez is fontos lehet a pécsi fideszes polgármester-jelölt személyének kiválasztásakor, az nem túl hízelgő arra nézve, akit végül megneveznek.

Páva Zsolt vs. Decsi István

A Szabad Pécs úgy tudja, hogy Páva Zsolt és Decsi István alpolgármester közt dől majd el a végső jelölt sorsa. Páváról sokáig mindenki azt gondolta, hogy nem indul újra, nyugdíjba megy, vagy diplomáciai pályát próbál megcélozni,  ráadásul összeforrt a neve a sikertelenséggel, de még mindig ő az egyik lenépszerűbb, és messze legismertebb fideszes politikus Pécsett. És ez akkor is így van, ha igaz az a megint csak masszív pletyka, hogy Orbán Viktor sosem kedvelte igazán Pávát.

Decsiről úgy tudjuk, elvállalná a jelöltséget, de a Fideszben azon aggódnak, hogy nem ismerik. És ez igaz is, úgy tudjuk, egy százalékos az ismertsége, és az is inkább az alsó tartományú érték. Mostanában Decsit láthatóan előre is tolták, sok helyen szerepel, országos hetilap címlapján is felbukkant már az arca, több sajtótájékoztatón vesz részt. Lehetséges, hogy adnak még neki egy esély, ha egy újabb mérésen nagyobb ismertséget szerez.

Nem csak vízilabda?

Mások Vári Attilát mondják, aki most lett a vízilabda szövetség elnöke. Miközben ő nem profi politikus, nem pécsi, viszont híres, ismert ember, hiszen számos más címe mellett kétszeres olimpiai bajnok magyar válogatott vízilabdázó. Nem mellesleg most már évek óta kötődik Pécshez is, a PSN Zrt. 42 éves vezérigazgatója. Habár gazdaságilag finoman szólva nem a legjobban teljesítő pécsi cégről van szó. Azzal mondjuk neki nem lesz baja, ha bedobják a mélyvízbe (!). Vári egyébként rajta volt a Fidesz országos listáján tavasszal, a 200 ikszedik helyen. Így csak elvi jelentősége volt annak, hogy az ő neve is felbukkant a pártlistán. Annyi azonban mindenképpen, hogy egy pécsi önkormányzati cég vezetője pártpolitikai feladatot vállalt. Vári ismertsége nem kérdés, az sokkal inkább, hogyan lehetne őt a polgármesteri székbe juttatni Pécsett.

PTE szeret Pécs, Pécs szeret PTE 

Hasonlóan kérdéses Lengvárszky Attila, aki ugyan ismert pécsi ember, politikusként és egyetemi vezetőként is, de tipikus háttérember. Ő érdeklődésünkre kb. két hete azt mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretné azon információnkat, hogy szóba került a neve, de ő már jelezte, hogy nem szeretne jelölt lenni. 

Hegyi Ákos neve is felmerült

A Szabad Pécsnek több, a pécsi fideszhez közelálló személy beszélt arról is, hogy ők  Hegyi Ákost is szívesen látnák polgármester-jelöltként. A neve sokaknak lehet ismert, mégha mostanában nem is szerepelt apécsi ügyekkel kapcsolatosan, hiszen évekig köztisztviselőként dolgozott a városházán, ahol később önkormányzati képviselő volt egy teljes négyéves ciklusban. A közgazdász  végzettségű Hegyi ezután Harkányban a gyógykórházban, majd a gyógyfürdő vezérigazgatójaként dolgozott. Róla úgy tudjuk, hogy jelenleg az EMMI egyik háttérintézményét vezeti Budapesten.

Őt is megkerestük, megkérdezve, igaz-e a pletyka, hogy indulna a polgármesteri székért. Hegyi Ákos azt mondta, valóban megkeresték többen is Pécsről a párttársai közül ilyen ötlettel, és nem is tartja kizártnak, hogy elindul jövőre, feltéve, ha a pécsi tagság támogatná jelöltségét és az országos vezetés is elfogadná.

Hegyi ismerői erősségeként azt mondták, hogy ő azon választóknak lehet nagyon kedves, akik mindenképpen fideszes jelöltre szeretnének szavazni, de nincsenek megelégedve a jelenlegi városvezetéssel. És szeretnének attól eltérő gondolkodású, önállóbb, jobb munkabírású fideszest a város élén látni. Ezek éppen olyan tulajdonságok, amelyeket kereshetnek a Fidesz pécsi jelöltjét kutatók, ám Hegyi esélyeit az mindenképpen csökkenti a jelöltté válásban, hogy ő nem tartozik a helyi fideszes vezetők kedvencei közé. Rossz nyelvek szerint éppen ezért nem is volt már négy éve jelölt, majd keresett a városon kívül megélhetést.

És akikről még beszélnek

Felbukkant még a pletykacunamiban Mikes Éva neve is. Ő Páva Zsolték, De Balsióék köréhez, azaz alapvetően nem Bánkiék vonalához tartozik. Ráadásul rég kivonult a pártpolitikából, habár képességei alapján alkalmas lenne polgármesternek. Nem mellesleg alpolgármester is volt már korábban, ennek ellenére sem tűnik reálisnak az ő indítása.

Rákossy Balázs egészen biztos, hogy nem akar Pécsre visszajönni, másodszor kapott államtitkári felkérést, csak akkor lesz ő a jelölt, ha Orbán Viktor személyesen úgy dönt, hogy neki kell indulnia.

Az biztos, bárki is lesz közülük, csettintésre nem lesz választási siker, Pécsett meg fog szenvedni a Fidesz. A párt már említett teljesítménye miatt. Azt ugyanis még a párt és Orbán Viktor hardcore pécsi rajongói is tudják, hogy a 45 milliárdos adósság-átvállalást követően kialakult újabb hatalmas hiány miatt hiába is próbálkoznak azzal, hogy a gondokat a 2009 előtt Pécsett uralkodó szocialisták okozták.

Péterffy Attila a meglepetésember

Habár az is igaz, hogy, ugyancsak a Szabad Pécs információi szerint egy, politikában még kevésbé járatos név is felmerült, kvázi ellenzéki, független jelöltként: Péterffy Attila.

Nem ugrik be, hogy ki ő? Mert nem politikus/politika-közeli ember neve után kell keresni. A 49 éves Péterffy Attila tüke pécsi, az egyik legnagyobb és legismertebb pécsi cég, a hőerőmű vezetője volt, jelenleg egy fővárosi távhőszolgáltatással és energiatermeléssel foglalkozó önkormányzati cég vezetője.

Cél: Pécs talpraállítása

A Szabad Pécs megkereste a mérnök végzettségű szakembert, aki megerősítette lapunknak, hogy a hír igaz, független polgármester-jelöltként valóban el kíván indulni 2019 őszén Pécsett. Érdeklődésünkre azt mondta, hogy Pécs közéletét az elmúlt években is figyelemmel kísérte, és látta azt is, hogy jelenleg milyen állapotban van a város, milyen nehézségekkel kell megküzdenie. Azt is látta ugyanakkor, hogy a jelenlegi vezetésnek több, mint két cikluson át sem sikerült a megyeszékhelyt kivezetni ebből a csapdahelyzetből.  Célja az éppen ezért, hogy a vezetésével és egy jó csapattal talpra, illetve komoly fejlődési pályára állítsa Pécset. Ő cégvezetőként több városban, több szervezetnél is sikerrel lett úrrá hasonló gazdasági nehézségeken. Vagyis bizonyított már, és kész az üzleti élet után aktív közéleti-politikai szerepet is vállalni.

Mellárékkal egy platformon

Hogy kik támogathatják majd, kik állhatnak be mögé? Azt a Szabad Pécs biztosan tudja, hogy a baloldali pártok korábbi álláspontja az volt, hogy ők nem kívánnak pártpolitikust indítani 2019-ben. Így nem kizárt, hogy Péterffy Attila lesz az az ember, aki Mellár Tamáshoz hasonlóan végül megnyerhet magának több különböző szervezetet, pártot is. Már csak azért is, mert Mellár Tamás független pécsi országgyűlési képviselő által életre hívott Mindenki Pécsért Mozgalom egyik alapító tagja. Meg is kérdeztük, hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy ő lesz Mellárék jelöltje, hiszen, mint emlékezhetnek, Mellár Tamás korábban beszélt arról, hogy Pécsnek egy igazi jó szakemberre és egyben független polgármesterre lenne szüksége. Péterffy azonban erről annyit mondott, hogy az elhatározás megszületett benne, független polgármester-jelöltként megméreti magát, arról azonban, hogy pontosan mely pártok, társadalmi szervezetek támogathatják végül, azért nem kíván most nyilatkozni, mert a következő időszakban dől majd el, egyeztetések, tárgyalások után, hogy kivel tud megegyezni Pécs érdekében.

A ?XXI. századi pártok” is nagyot húzhatnak, ha Vicze Csilla tényleg elindul 

Nem fog beállni Péterffy mögé viszont az LMP, ha valóban az lesz, hogy önálló jelöltet indítanak, avagy támogatnak egy külsős indulót. És, ha a pécsi Keresztes László Lóránt friss LMP-társelnök és -parlamenti frakcióvezető által felvetett 21. századi pártok közt valóban lesz szorosabb együttműködés, magyarul az LMP, a Jobbik és a Momentum közt, akkor valószínűleg ebben a kérdésben is meg fognak tudni egyezni. A Jobbiktól és a Momentumtól is azt a választ kaptuk azonban, amikor azt kérdeztük tőlük, van-e már konkrét jelöltjük vagy támogatottjuk, hogy ez a kérdés még nem dőlt el. Szinte biztos, hogy nem számíthat Péterffy Attila az ÖPE támogatására.

Az LMP (és, ha végül mellé állna, akkor mellettük még az Jobbik és a Momentum is) nagyot húzhat. Úgy tudjuk ugyanis, hogy az LMP, konkrétan Keresztes László Lóránt a háttérben már tárgyalt Vicze Csilla pécsi ügyvéddel. Vicze a Tubesre tervezett radar ellen kiálló Civilek a Mecsekért Mozgalom aktivistája és szóvivőjeként lett ismert és ért el olyan helyi civil sikert a szervezettel és támogatóival, amely országosan is egyedülállónak számít. Vicze Csilla ugyan nem erősítette meg azt a Szabad Pécsnek, hogy biztosan elindulna a polgármesteri címért, avagy az LMP, esetleg még a másik két párt logója alatt, de azt sem mondta, hogy ez kizárt lenne. Azt mondta viszont, hogy az látszik, hogy Pécsnek független, szakértői vezetésre lenne szüksége, a politikusoknak pedig alapvetően nem pártérdekek, hanem ügyek mentén kellene politizálniuk. Ebben egyébként ő látott egyéves városházi képviselőként jó példákat, leginkább az LMP-vel kapcsolatban. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy Vicze Csilla esetleges indítása Keresztes ötlete volt, mint írtuk, jelenleg még ő is tárgyal vele az esetleges együttműködésről. Érdemes még azt is leírni, hogy Vicze Csilla ma is az ÖPE tagja, korábban az ÖPE városházi képviselője volt. (A szervezetnek két képviselői helye van a pécsi közgyűlésben, amiből az egyiket nagyjából évente rotálják. Kővári helye állandó a másik széken cserélik az embereket, az egyik korábbi képviselő Vicze Csilla volt.) 

Nevető negyedikek?

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is lesz saját jelöltje. Sőt. Úgy tudjuk ebben az ügyben minimum egy duplacsavarra készülnek, de még nem árulták el a részleteket. 

 

És akit a Szabad Pécs semmiképpen sem hagyna ki a felsorolásból: B.Á.N.K.I. 

Bánki Eriket a Szabad Pécs már kérdezte arról, a Pécsett kész tényként kezelt pletykáról, hogy minimum részben, de inkább teljesen ő határozza meg azt, hogy mi legyen Pécsett, valójában ő dönt a város ügyeiben, nem a képviselő-testületi többség és nem a polgármester. A mohácsi politikus, az MLSZ alelnöke, a parlament gazdasági bizottsága elnöke tagadta ezt.

És mi is úgy tudjuk, hogy azért ez nem teljesen így van, sőt vannak olyan hírek is, miszerint az utóbbi időkben még kevésbé van ez így. De az tény, hogy Bánkiról, mint valóban befolyásos baranyai fideszes politikusról azt tartják, hogy ő a pécsi városházi folyamatok egyik fő alakítója.

Éppen ezért a Szabad Pécs nem is érti, hogy miért nem Bánki Erik lesz végre Pécs polgármester-jelöltje!?

Ha tényleg ennyire szeret beleszólni a pécsi ügyekbe, amúgy mohácsi-budapesti politikusként. Ráadásul most már bizonyíthatná, hogy olyan népszerű politikus az emberek körében is, mint amilyen befolyást sikerült elérnie a Fideszben. Hiszen listáról be szokott jutott a T. Házba, egyéni képviselő-jelöltként már kevésbé, miközben 1998 óta folyamatosan a magyar parlament tagja.

Szóval ideje lenne felvállalnia Bánkinak Pécset, ha egy szó is igaz a személye körüli  pletykákból. Mert akkor legalább nem lenne félrebeszélés, meg sumákság, és olyan ember viselné a felelősséget is, aki azt érdemli.

Toller László után ismét lenne egy elviekben valós lobbierővel rendelkező pártpolitikus Pécs élén. Már, ha Pécsnek pártpolitikusra van éppen szüksége.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL