Orbán Viktor avatta fel csütörtökön, amúgy éppen Rátgéber László kosárlabdaedző, ?fenegyerek?, nem utolsó sorban Clash-rajongó punk és pécsi ikon születésnapján a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiát. Az Expo Center mellett, a Megyeri úton mintegy 2,5 milliárd forint magyar adófizetői pénzből felépített sportkomplexumba, mint megírtuk a Szabad Pécs nem jutott be, mert nem engedték be, mert nem volt lehetőség sem regisztrációhoz jutni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ahogyan több más nem kormányhoz nagyon-nagyon hű, Budapestről letekintve is nagyon-nagyon  megbízható másik újság és tévé képviselője sem léphetett A csarnokba, amely miatt IS majd remélhetően nagyon hamar Pécs újra a magyar kosárlabda fellegvára lesz. ITT írtunk a tegnap történtekről részletesen.

 

 

 

Sőt, mint a helyszínen kiderült, már a bejárathoz sem léphettünk oda. A Zoom is beszámolt az esetről tegnap. A lap újságíró-szerkesztőjével Kovács Istvánnal együtt érkeztünk meg, és mint kés a vajon jutottunk be a csarnok előtti területre. Igaz, el volt húzva egy decathlonos szalag, amire pár méterenként fel volt tűzve egy zártkörű rendezvény és magánterület, belépés csak meghívóval-felirat, de azt azért mi sem gondoltuk, hogy a bejárat előtti részt is el kell hagynunk, újságíróként, mégha az avatásra be biztosan nem is mehetünk. És, mint írtuk is tegnap, pár perc elteltével távoznunk is kellett a helyszínről. Kovács kolléga látta, hogy előbb-utóbb mindenképpen kívül leszünk a szalag-kerítésen, én viszont nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan magyarázzák meg azt, hogy magánterületen állunk és hogy még ott sem végezhetjük a munkánkat. Mit mondtak erről vajon a biztonsági embereknek, hogy ha jönnek akadékoskodó firkászok, hogyan kell őket leszerelni. Fizikailag egyébként semmi bántódás nem ért minket, engem személy szerint két ember finoman, de határozottan lökdösött ki, az egyiken PSN Zrt.-s nyakba akasztó volt, a másik pedig, aki a hassal lökdösődésben élen járt, egy biztonsági cég embere. Most mutatunk néhány rövid jelenetet videón is.

 

Egy civil és állampolgári ügyekben képzett jogászt is megkérdeztünkj a történtekről, ő azt mondta, hogy ami Pécsett történt, azt nem tehetnék meg, de megteszik. Pedig nem is értelmezhető józanul, hogy a miniszterelnök, aki az egyik első számú köztisztviselő, miként lehet magánrendezvényen egy közpénzből felhúzott intézmény átadásán.

Ennél a jelenetnél azt követően vagyunk, hogy rendőrök ránk hívásával fenyegettek, ha nemmegyünk el a sportcsarnok közeléből. A rendőrök egyébként ötfős létszámmal a közelben voltak, hiszen ők is biztosították a területet. (Intézkedés végül nem történt, sem A Magámterülete “elkövetett” illetéktelenkedésünk miatt, sem a “lökdösődés” miatt.

 

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL