Most, hogy az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios Zrt. nevét sikerült tisztázni egy alapos nyomozással, és kiderült, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF rossz nyomon járt (a magyar szervek nyomozása szerint persze), érdemes felidézni egy néhány napja, az Indexen megjelent bírósági beszámolót. Már csak Polt Péter futballmeccs nézési szokásai miatt is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A fővárosi főügyészt és helyettesét is tanúként meghallgató munkaügyi per van folyamatban: egy ügyészt 13 év ügyészi szolgálat és számos szakmai elismerés után három, választások előtti Facebook-posztja miatt a választást követő napon, fegyelmi eljárás után azonnali hatállyal menesztettek. A döntést a menesztett ügyész bíróságon támadta meg. A per egyebek mellett arról is szól, hogy a volt ügyész mondhatja-e a posztjaira, hogy a szólásszabadság része volt, egy alapvető jogával élt csak, illetve hogy arányos büntetést mértek-e rá ki.
Az első nyilvános tárgyalási napot tartották meg nemrég, erről szólt az Index cikke. Az ügyész felmentését Polt Péter legfőbb ügyésznek a budapesti főügyész, Ibolya Tibor és helyettese, Fürcht Pál javasolta, őket is meghallgatták az október 12-i tárgyaláson.
A pert indító Pap Balázs 13 éve dolgozott ügyészként, öt évig kerületi ügyészségi helyettes vezető volt. Gazdasági pereket, és köznyugalom elleni bűncselekményeket is vitt, például Toroczkai-, Szilvásy-, Magyar Gárda-, Novák Előd Vs. Tomcat-ügyeket, de ő tárgyalta az első magyar holokauszttagadás ügyét is.
Pap Balázs nem tagadta, hogy a kifogásolt posztokat valóban ő írta ki a saját Facebook-oldalára.
Posztolt például egy birkanyájról készült fotót, amihez azt írta:
?A mai ünnepről ennyi fog megmaradni nekem. Itthon is maradtam, alszom, filmet nézek, elvagyok. Remélem jövő ilyenkor már kedvem lesz kimenni.”
Egy másik kifogásolt posztja egy megosztás volt, az eredeti az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága nevű Facebook-oldalról
származott. A fotón összefogó kezek vannak, azokon egy-egy ellenzéki párt logója, az eredeti szöveg pedig:
“Ha ezt a képet 1 millióan megosztjuk, akkor biztosan lesz összefogás! Itt az idő, most vagy soha!?
A harmadik, leginkább kifogásolt poszt a Pécsett elautózgató Kósa Lajosról szólt, egy Index cikk, amelyben Kósa azon ismertté vált ügyéről szóltak, amelyben állítólag átvágta őt egy csengeri javasasszony. A megosztott cikk címe: ?Kósa: Valósnak tűntek a papírok, de németül voltak”, az ajánlója pedig: ?A miniszter azt állítja, az őt csőbe húzó nő ragaszkodott ahhoz, hogy közokirat rögzítse az ügyüket?.
Az ügyész pedig azt írta a megosztás fölé:
NOS, MINDEN ?VÁDLOTT” MAGA VÁLASZTJA MEG A VÉDEKEZÉSE SORVEZETŐJÉT, MAXIMUM KIRÖHÖGJÜK. HAJRÁ… JA, ÉS ÁPRILIS 8.
Na, szóval ezt az ügyészt – jogosan vagy sem, ez egyelőre nyitott kérdés – menesztették, azonnal.
A sajtó feladata az is, hogy beszámoljon bűnügyekről, jogsértésekről, azért is, hogy az a társadalmat, akár az ügyésztársadalmat is visszatartsa a hasonló cselekményektől. Számunkra ez az ügy azt üzeni, hogy egy ügyész ne politizáljon, ne legyen részrehajló (mondjuk még egyszer, majd a bíróság eldönti, mi történt itt, lehetséges, hogy az ügyészt teljesen jogosan menesztették, és az is, hogy nem és majd vissza kell helyezni őt a korábbi pozíciójába). Nem is maradt más hátra, mint egy jó kúbbal és egy szép fotóval búcsúzni.

19? Lapot!