Sajtófesztivál volt Pécsen. És a fesztiválhangulat talán még egy kicsit becsapósra is sikeredett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Persze, nem mondom, hogy merengő, búskomor, szürke kardigánok károgjanak a fuldokló szabad magyar sajtó kilátástalan helyzetén. Mert ne. Szóval mondjuk inkább, hogy terápiás jellegű együttlét volt, tényleg jó hangulatban.
Egyrészt lelkesítő volt, azok számára, akik az újságírók munkáját a hirdetések körbeírásán túlmutató tevékenységnek gondolják. Vagy éppen azoknak, akik még a mai viszonyok között is azt gondolják, hogy a sajtónak a politikai érdekek kiszolgálása helyett talán mégiscsak inkább ellenőrizni kellene a hatalmat. Nem újdonságok ezek, szakmai, morális kérdések, amikre még új válaszokat sem kell keresni. ?Csak” a megerősítésükre van szükség. És ehhez azért elég jó támpontokat adtak a beszélgetések résztvevői – nem csak más újságíróknak, de a tudatos médiafogyasztóknak is.
Másrészt viszont az egész rendezvény legnagyobb tragédiája, maga az apropó. Hogy pontosan hol is tart ma a magyar sajtó, milyen folyamatok befolyásolják a nyilvánosságot és hogy tényleg erről kell folyamatosan beszélnünk, beszélgetnünk? Szakmai fórumokon persze mindig helye kell, hogy legyen ezeknek a kérdéseknek, de egyértelműen rossz jel, ha maga a média a hír. Mert ez nem normális. De sajnos az a helyzet sem normális, amiben élünk és erre emlékeztetni kell magunkat.
(Köszönjük a Political Capital és az Emberség Erejével munkatársainak a szervezést, az Apolló Mozinak a helyszínt, a résztvevőknek a részvételt. A három panelbeszélgetést itt és itt és itt lehet visszanézni.)
