A vasúti közlekedés kapcsán ritkán van esélyünk jó híreket közölni, ezért is öröm, hogy sok év után ismét lesz közvetlen járat a magyar és a horvát Baranya megyeszékhelyei közt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Miközben máshol vonalbezárási tervekről, illetve orbitális késésekről szólnak a hírek azt már az ősz folyamán tudni lehetett, hogy a Pélmonostor?Pécs viszonylatban újraindulnak a járatok, naponta négy alkalommal.

Ehhez képest érdekes fejlemény, hogy az Eszék?Pécs járatot mindössze néhány héttel később jelentik be, és az eszéki közgyűlésen is csak egy hete tudatta Ivan Vrkić polgármester ?a két városvezetés közötti együttműködés eredményét”.

A pécsi önkormányzat egyelőre mindössze egy szűkszavú programajánlóban jelezte, hogy december 2-án Eszék polgármestere Pécsre érkezik, hogy ünnepélyes bejelentést tegyenek a vasútállomáson Páva Zsolttal. Az időzítés nem véletlen: december 2. Eszék város napja, amikor is Eszékről 10:10-kor indul, 10:38-ra ér Pélmonostorra majd – ha minden jól megy és határellenőrzéssel együtt – 1 óra 35 perc múlva gördül be a pécsi vasútállomásra a járat. A visszaút kapcsán annyit lehet tudni, hogy Pécsről 17:10-kor indul a járat, 18:46 percre várják Pélmonostorra és Eszékre előreláthatólag 19:14-kor érkezik meg.

Bár egyelőre sem a magyar, sem a horvát vasúttársaság menetrendjében nem találtuk, horvát sajtóhírek szerint viszont, a járat hivatalosan december 9-től közlekedik. Az egyirányú menetjegy előreláthatólag 25 kuna (~1100 Ft) lesz.

Vasparipa

A két várost összekötő vonalat egyébként 1870 decemberében adták át, és ez volt Horvátország (ami akkoriban a Magyar Királyságon belül ?külön territóriummal bíró politikai nemzet” volt) első vasútja is. Nem mellékesen: a szomszédos ország első villamoshálózata is Eszéken volt.

A járat a kapcsolatok élénkülése mellett, a horvát baranyai diákoknak is jó hír, hiszen hagyományosan sokan választják éppen a Pécsi Tudományegyetemet felsőfokú tanulmányaikhoz. (A pélmonostori járat megszüntetése ellen még tüntetéseket is szerveztek 2012-ben, mire végül pótlóbuszok álltak hadrendbe.)

O.R.B.Á.N.

Ha eddig csak azért olvasott (görgetett), hogy megnézze, mégis pontosan mi köze van ehhez az egészhez a magyar miniszterelnöknek, akkor elmondjuk, hogy Orbán Viktor 2018 nyarán, Tusványoson pedzegette, hogy mégis mi a réztubákos dakotahólabda miatt nincs vasúti összeköttetés a szomszédainkkal. Persze ezt a Mi Nagy Magyar Retorikai Zsenink (Innen is boldog karácsonyt! – a szerk.) sokkal szögetfejbeverőbben fogalmazta meg:

Mégiscsak szégyen, hogy ilyen összeköttetés nincs Debrecen és Nagyvárad között, Kassa és Miskolc között, Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, Eszék és Pécs között vagy éppen Kolozsvár és Budapest között.

A lényeg, hogy Orbán Viktorral együtt örülhetünk a hírnek.

KategóriákMETÁL