Az a szavazópolgár, aki a szavazás napján nem tud megjelenni a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben, mert egészségi állapota (pl. kórházban van), fogyatékossága vagy fogva tartása (pl. előzetes letartóztatás, szabadságvesztés) ebben megakadályozza, mozgóurnát kérhet. Ugyanakkor, ha az elmúlt napokban került kórházba, és még a vasárnapot is bent kell töltenie, nagy eséllyel már nem fog tudni szavazni. Mert nem igényelhet mozgóurnát. FRISSÍTVE!!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ma délután négy óra a mozgóurna igénylésének a határideje.

Frissítés 20.00: A ma délután négy órai határidő a mozgóurna személyesen, a helyi választási bizottságnál történő igénylésére vonatkozik. Online, azonosítással még vasárnapig lehet igényelni mozgóurnát. Azonban csak abba a választókerületbe, ahová szavazópolgárként a lakcíme szerint, vagy az időben megtett átjelentkezéssel tartozik.

A törvény kizárólag a fenti, a bevezetőnkben említett esetekben engedi meg a mozgóurna igénybevételét, más indokokra tekintettel (pl. munkahelyi elfoglaltság) nem vehető igénybe ez a szolgáltatás.

Aki tehát szavazásra jogosult polgár, és igényelnie kellene az urnát, de még nem tette meg, már nem sok ideje maradt erre. (A személyes igénylésre a hivatalban a meghatalmazottnak!!)

Ugyanakkor van egy nagyon speciális eset és kör, akik már erről a határidőről is lekéstek. Miközben a választás alapjog.

Néhány éve ugyanis szigorodtak a mozgóurna igénylésének a szabályai, és ez azt a kört érintheti, akiket nevesíteni is szoktak rendszeresen, a kórházi ellátásra szorulókat. Ugyanis, ha valaki az elmúlt napokban, az elmúlt bő egy hétben, a választást megelőző tíz napon belül (március 25-ét követően) kerül kórházba, és ott is kell maradnia a választás napjáig, és olyan fekvő beteg, hogy nem hagyhatja el a kórházat, az jó eséllyel nem fog tudni szavazni.

Ebben az esetben ugyanis csak akkor tud (tudott) egyáltalán mozgóurnát igényelni, ha a kórház, ahol fekszik, az a lakcíme szerinti választókerületben található. Akkor ugyanis a mozgóurna igénylésre vonatkozó általános szabályok élnek nála. Ha azonban egy másik választókerületben él, mint ahol a kórház van, akkor rá az átjelentkezésre vonatkozó, már érvényét vesztett határidő (tíz nappal a választás előtt, március 25-éig) vonatkozik rá. Olyan tehát, mintha átjelentkezett volna, miközben nem klasszikusan az átjelentkezési okok miatt lenne szüksége a speciális szolgáltatásra, hanem mert beteg lett, és ellátásra szorul.

Lapunknak is jelezte egy pécsi férfi családja, hogy ők erről mit sem tudtak, és felháborítónak találják, hogy a beteg családtagok nem tud élni a választójogával, miközben éppen elég baj, hogy a szerettük kórházban tölti ezeket a napokat. Ők ráadásul pécsiek is, még csak nem is egy másik településen élnek, és a kórház is Pécsett van, de a cím szerinti lakóhely és a kórház két különböző választókerületben van (értelemszerűen az egyik Baranya 01-ben, a másik Baranya 02-ben).

A mozgóurna igénylés benyújtása azonban történhet online is, részletek: ITT és ITT IS olvashatók. Mozgóurnát meghatalmazott útján és azonosítással online még a választás napján, április 3-án déli 12 óráig lehet igényelni.

Lehet csalás a választáson? Milyen módszerek vannak, és mit mondanak erről a jogvédők?
KategóriákMETÁL