Hivatalos bejelentés továbbra sincs arról, kit indít egy éven belül a Fidesz Pécsett. Habár most feltűnt valaki a színen, nem is akárhol és nem is akárki. Ráadásul ő tudott a világ (egyik) legjobbja lenni: Vári Attila olimpiai és világbajnok volt vízilabdázóról van szó. De akárki is lesz, Pécs biztosan nem szerepel Kubatovék ?sima liba?  tervezőoszlopában.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Részletes háttéranyagban számolt be arról a Szabad Pécs két hónapja, hogy kik indulhatnak Pécsett jövő ősszel a polgármesteri címért. Akkor leírtuk, hogy a Fidesznél egyelőre nem dőlt el, ki a pécsi polgármester-jelölt. És ez azóta sem változott – legalábbis hivatalos bejelentés nincs.

Pedig az államtitkári pozícióját (többek közt) a pécsi Fidesz gatyába rázása nemes feladatára ?cserélő? Hoppál Péter is lenyilatkozta azt a Szabad Pécsnek, hogy kb. egy évvel a választás előtt már illik megneveznie a saját polgármester-jelöltjét annak a politikai pártnak, amely komolyan gondolja.

Mondjuk, így feszesebb hír, hogy hivatalosan még mindig nincs meg az ember, aki Fidesz-KDNP-logóval próbálja majd bevenni Pécset jövőre, de a többi pártra sem lehet azt mondani,  hogy túlzottan iparkodnának.

Eddig egyetlen ember volt, aki bejelentette, hogy biztosan el kíván indulni jövőre, Péterffy Attila, a Pécsi Hőerőmű volt vezetője, jelenleg egy fővárosi távhőszolgáltatással és energiatermeléssel foglalkozó önkormányzati cég vezetője. A mérnök végzettségű szakember azt mondta, 2019 őszén független polgármester-jelöltként kíván elindulni Pécsett, és célja a város talpraállítása.

Visszatérve a Fideszre: lehetséges, hogy nincsenek elkésve, de az, hogy az ország egyik legnagyobb városában tíz-tizenegy hónappal az önkormányzati választások előtt sem ismert a kétharmaddal kormányzó koalíciós pártok jelöltje, az minimum furcsa, inkább ciki. Még úgy is, hogy Pécsre tényleg nem lehetnek túlságosan büszkék a fideszes politikus urak. Több név felmerült amúgy, különböző erősségű pletykákban, le is írtuk őket októberben, az egyik meglepetés-ember közülük mindenképpen Vári Attila volt vízilabdázó, kétszeres olimpia bajnok volt. 

Ráadásul egyes forrásaink szerint Orbán Viktor az elhíresült pécsi  kosárakadémia avatás napján szót váltott Hoppál Péterrel is, és megjegyezte neki, hogy nincs az jól, hogy Pécsett nem tudják az emberek, ki a jelölt. Nem lettünk volna akkor Hoppál Péter helyében, de ha netán nem is igaz,   hihető, és hát anekdotának sem utolsó történet.

A napokban azonban hallottuk azt, hogy december első hétvégéjére meglesz/meglehet a Fidesz jelöltje. Habár más, szintén nem hivatalos forrásból azt is hallottuk, hogy  legfeljebb az lesz meg, akit tesztelni fognak élesben is. Merthogy a háttérben már nagyon is megy az agyalás, számolgatás, felmérés – és nyilván más szereplőknél is. És, hogy a végső döntés majd tavasszal lesz a jelöltről még a Fidesznél is.

Éppen ezért érdekes nagyon, hogy ma nem akárhol, hanem a pécsi önkormányzat által működtetett cég online lapjában egy olyan cikk jelent meg Vári Attiláról, amely politikai jellegű szemszögből ír a 42 éves kétméteres (plusz egy centi) egykori klasszisról. Aki amúgy a Fidesz országos listáján is szerepelt tavasszal, egy teljesen esélytelen kétszázikszedik helyen. (Ugyanakkor ez arra is feljogosítja, hogy ha bárki bármi okból kiesik a listások közül, akár parlamenti képviselő is lehet.)

Vári Attila a vízilabda szövetség elnöke lett és egy pécsi önkormányzati cég vezetője, amely posztokat a NER-ben nem osztogatják kétfarkú- vagy Momentum-rajongóknak (hogy csak enyhébbeket említsünk). Ettől függetlenül ő semmiképpen sem politikus, és a legritkább esetben szerepelt direkt vagy akár csak közvetve is politikai jellegű anyagokban. A címlapfotón látható esemény is sokkal inkább sportpolitikai volt (a Hajrá, magyarok! című kiadvány bemutatója).

Várihoz a Pécsma azért látogatott el (elviekben), mert a napokban a pécsi háztartásokba is megérkeztek a nemzeti konzultációs ívek, amelyek (elviekben) a családok védelméről szólnak.

Vári Attila válaszolt is a nem mindennapi felkérésre, elmondta többek közt,  hogy ?már át is olvasta és ki is töltötte? a konzultációs ívet.

Gyakorló szülőként nagyon fontosnak tartom, hogy minél több családhoz eljussanak azok az információk, amelyek a konzultációs íven szerepelnek, hiszen mindannyiunk számára kulcskérdés, hogy gyermekeinket biztonságban nevelhessük fel – nyilatkozta.

Persze, lehet, hogy pusztán véletlen az esetlegesen közelgő jelölt-bejelentés és a random riportocska, de ennél még a Pécsmánál dolgozó ?kollégákat? is dörzsöltebbnek gondoljuk. Ja, és nem mellesleg egy a pécsi közéleti ügyekben jó információkkal rendelkező üzletember is azzal hívott, hogy mit szólunk ?A Várihoz?. 

Viszont, ha tényleg ő lesz a jelölt (esélyét növeli, hogy politikai informátoraink szerint vele Bánki Erik főfideszes elégedett lenne), ránk már nem vet olyan jó fényt majd a hír, mivel októberi cikkünkben azt írtuk, hogy

?Mások Vári Attilát mondják, aki most lett a vízilabda szövetség elnöke. Miközben ő nem profi politikus, nem pécsi, viszont híres, ismert ember, hiszen számos más címe mellett kétszeres olimpiai bajnok magyar válogatott vízilabdázó. Nem mellesleg most már évek óta kötődik Pécshez is, a PSN Zrt. 42 éves vezérigazgatója. Habár gazdaságilag finoman szólva nem a legjobban teljesítő pécsi cégről van szó. Azzal mondjuk neki nem lesz baja, ha bedobják a mélyvízbe (!). Vári egyébként rajta volt a Fidesz országos listáján tavasszal, a 200 ikszedik helyen. Így csak elvi jelentősége volt annak, hogy az ő neve is felbukkant a pártlistán. Annyi azonban mindenképpen, hogy egy pécsi önkormányzati cég vezetője pártpolitikai feladatot vállalt. Vári ismertsége nem kérdés, az sokkal inkább, hogyan lehetne őt a polgármesteri székbe juttatni Pécsett.”

Tippünk amúgy, hogy nem sajtótájékoztatn jelentik be a jelöltet, hanem mondjuk a Pécsi Újságon olvashatjuk majd a hírt, amit aztán átvehet majd a DN meg a Pécsma is. Meglátjuk, és azt is, kiderül-e év vége előtt a jelölt személye, érdekesnek gondolnánk, ha Hoppálék és Bánkiék úgy akarnának karácsonyi szünetre vonulni, hogy ezt az ügyet nem intézték el. Szóval mi is lenne jobb zárása ennek a cikknek: Boldog karácsonyt!

(Kiemelt fotó forrása: Botár Gergely/Kormany.hu)

KategóriákMETÁL