KOMLÓ – Részben kormányellenes megmozdulássá vált az MSZP komlói nosztalgia felvonulása május elsején. Az eseményen a 7300.hu is ott járt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A 7300.hu számolt be arról, hogy hétfő délelőtt 10 órakor indult el a több száz főből álló menet a piactérről. A piros lufik mellett táblákat is szorongattak a felvonulók: ?Orbán takarodj!?, vagy épp ?Munkát, kenyeret!? feliratokkal. A felvonulók – útlezárás mellett – átsétáltak a Béke Hotel kerthelyiségébe, ahol kedvezményes, 200 forintos áron vehettek virslit, sört és üdítőt. A gyerekeket légvár és arcfestés is várta.
Dr. Barbarics Ildikó önkormányzati képviselő (MSZP) a kerthelyiségben megtartott rövid beszédében rámutatott, azért is nosztalgia felvonulás ez, mert nosztalgiával lehet gondolni a munka ünnepén a munkára, ami ma már nincs. Hiszen a város eljutott oda, hogy a Városgondnokság ?szocialista nagyvállalatként? több mint ezer közmunkást alkalmaz. Eközben az uniós pénzekről titokban döntenek a megyei közgyűlésen, és senki sem tudja, mi lesz a közpénzek sorsa.
Dr. Szakács László országgyűlési képviselő (MSZP) hangsúlyozta, az alatt a húsz perc alatt, amíg vonultak, Mészáros ?Pénztáros? Lőrinc öt millió forintot keresett. Miközben a komlóiaknak mennyi jut? Május elseje az ünneplésé, de egyúttal a kiállásé is – tette hozzá. Emellett megjegyezte, ahol a piac nem tud munkahelyeket létrehozni, ott az állam kötelessége, feladata lenne. De mit mutat meg az, hogy a város kitörési pontja egy börtön? – tette fel a költői kérdést a képviselő.
A beszédek után a virsli, a sör és a zene vette át főszerepet, és persze a nosztalgikus párbeszédek arról, hogy valamikor, amikor még működött a bánya, egy ilyen rendezvényen több ezrek vettek részt, mert mindenkinek volt pénze és volt élete – fogalmazott a 7300.hu.

19? Lapot!