A Mindenki Pécsért Egyesület vasárnapi ételosztásán találkoztunk Péterffy Attilával, a Pécsi Hőerőmű volt vezérigazgatójával. Mint az talán már ismert, a jelenleg Budapesten dolgozó cégvezető a Szabad Pécsen jelentette be, hogy elindul jövőre Pécsett a polgármesteri posztért, független jelöltként. Voltak kérdéseink.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Úgy fél órája még a babgulyást merte a rászorulóknak a pécsi Kossuth téren, amikor megláttuk, és megkértük, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. Először is azonban az említettek miatt arra, miért van itt. Illetve: a szervezőkhöz hasonlóan önt is meglepte-e, hogy ilyen sokan, több százan érkeztek a pécsi ételosztásra?

Meglepett és megdöbbentett. Nagyon szomorú dolognak tartom, hogy ilyen sok a láthatóan valóban szegény, rászoruló ember. Ahogyan azonban az egyik szemem sír amiatt, hogy sok a nélkülöző, a másik nevetett, mert nagyon sok ajándékot osztottunk ki, és ami még fontosabb, sok a jó szándékú, segíteni akaró és tudó polgár a városban, akik hajlandóak összefogni a jó cél érdekében. És ezt most sokan közülük megmutatták egy jól szervezett esemény keretében, amellyel tudtunk egy kicsit segíteni. Nem kérdés azonban, hogy a következő pécsi polgármesternek fontos feladata lesz az, hogy megfelelő, jó és hatékony intézkedésekkel enyhítse ezt a helyzetet. Nem csak karácsony előtt van szükség a segítségre. Én erre is készülök, és lesz programunk arra, hogy mit tegyünk. Persze, bízom abban, hogy a jelenlegi városvezetés is megtesz minden tőle telhetőt az elesettekért addig is a hátralévő szűk egy évben. Remélem, a tudósításokat ő is követi, és látja, hogy sok feladat van még.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Péterffy Attila (középen) itt éppen Szakács László, az MSZP alelnöke (jobbra) társaságában osztja a babgulyást a a rászorulóknak a pécsi Kossuth téren, a Mindenki Pécsért Egyesület és Mozgalom jótékonysági rendezvényén

A szegénység felszámolása, de legalábbis az azon való enyhítés nagyon fontos feladat, Nem lehet azonban kikerülni most a budapesti és a vidéki tüntetéseket, köztük a pécsit. Egyetért a tüntetők céljaival?

Természetesen. Én olyan társadalomban hiszek, amelyben az emberek, a társadalom szereplői egyenlőek, és amiben csak tudnak, együttműködnek egymással. És az együttműködés a munkáltatók és a munkavállalók kapcsolatára is hangsúlyosan vonatkozik. Hiszen a munkahely életünk egyik meghatározó közege, ahol talán a legtöbb időt töltjük. Ezért is fontos, hogy a munkahelyen olyan körülmények, feltételek vegyenek minket körül, amelyek biztonságot adnak, és amiben mi is jobban teljesíthetünk. Ráadásul vezetőként megtanultam, hogy igazán akkor lehet sikeres egy cég, ha az emberek motiváltak, érzik a megbecsülést, mert a cég, amelyik foglalkoztatja, partnerként kezeli őket.

Mit gondol az elfogadott törvényekről?

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sajnos a rabszolgatörvény egy olyan gondolkodásmódot tükröz, amelyben az együttműködés, a partnerség nem a legfontosabb szempont. Könnyen kiszolgáltatottá teheti a munkavállalókat.

Nyilván ön is látta azokat a képsorokat, amelyek bejárták a független és a közösségi médiát a múlt szerdai parlamenti történésekről és szavazásról. Mit gondol erről egy, az üzleti életben sikeres cégvezető, aki eldöntötte és bejelentette, hogy politikára adja a fejét?  

Szeretném, ha a magyar parlamentet nem a balhék, az ilyen konfrontációk jellemeznék, de legalább annyira szeretném azt is, hogy a döntési helyzetben lévők figyelnének a társadalom, az ellenzék gondolataira, véleményére. Ha így lesz, akkor az ilyen események nem ismétlődhetnek meg.

Mi a legfőbb baja a túlórára vonatkozó megszavazott új szabályozással?

A rabszolgatörvény kiszolgáltatottá teheti a munkavállalókat, és ez nem engedhető meg. A munkavállalóknak garanciákra, garantált jogokra van szükségük, nem tehetjük ki őket a munkáltatók rövid távú érdekeinek. Itt, Pécsett is megtapasztalhattuk, hogyan válhatnak kiszolgáltatottá a munkavállalók egy erőszakos, rosszindulatú munkáltatóval szemben – legyen az akár egy multi, akár egy újgazdag magyar tulajdonos. Emlékezzünk csak, hogy mi történt a Zsolnaynál dolgozó emberekkel! Kiszolgáltatottak voltak, ide-oda ?dobálták? őket egyik cégből a másikba a tulajdonosok csatározásai közepette, és sokan végül két szék között a pad alá estek. Ott egyébként, mint sok más pécsi ügyben az elmúlt években, az önkormányzat felelősségét sem feledhetjük el.

A munkavállalók védelme számomra nagyon fontos – ezt cégvezetőként is mondom. Minden lehetséges helyet és pillanatot meg kell ragadni, ahol felszólalhatunk a munkavállalók jogaiért.

A Mindenki Pécsért Egyesület rendezvényén találkoztunk. Akár Mellár Tamásék, akár más szervezetek, pártok beálltak már ön mögé? Vagy tárgyalnak már egyáltalán ilyesféle lehetséges együttműködésről?

Az ételosztáson azért vettem részt, mert fontosnak tartom, hogy segítsünk a rászoruló pécsi embereken, pártállástól függetlenül.

A polgármester jelöltségre visszatérve, határozottan az a szándékom, hogy minden olyan politikai párttal vagy civil szervezettel és egyáltalán minden pécsivel együttműködjek, aki Pécs talpra állítása érdekében tenni akar.

És igen, az említett szervezetek közül többel komoly tárgyalásban vagyok és jó úton haladok ahhoz, hogy végül kialakuljon a széleskörű politikai támogatásom. Ennek az első fejleményeiről januárban tervezek hírt adni, addig is szeretnék minden pécsinek áldott boldog karácsonyt és közös sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánni!

(Kiemelt fotó: Babos Attila/Szabad Pécs) 

KategóriákMETÁL