Van karácsony Kevin, Last Christmas és az éppen aktuális könyveladási lista első helyezettje nélkül is. Nem szokványos Top 10-es listák következnek, nagyon szubjektíven.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A NER egyik varázsszavával élve unortodox listákat közlünk az alábbiakban. Olyan karácsonyi könyv-, lemez- és filmajánló következik, ami csupán annyiban kapcsolódik az ünnepekhez, hogy ilyenkor mindenkinek több ideje van a szokásosnál.
Kép
Ha film és karácsony, akkor a kilencvenes évek eleje óta mindenkinek Kevin jut az eszébe. És nem is akarjuk mi bántani, a popkultúra része, egyértelműen kikerülhetetlen, s alaposan felzárkózott hazánkban (is) az elmúlt negyven évben bevett Aranyember stb./Sissi/Hill-Spencer-összes „triumvirátushoz”.
De mi van akkor, ha a fentieket nem akarjuk, és nem feltétlenül karácsonyi tematikájú/szép/romantikus stb. filmeket néznénk az ünnepek alatt?
Hanem olyanokat, amik kortól, korszakól és időszaktól függetlenül jó filmek. Legyenek felkavarók, erős drámák, giccsességükkel együtt is emlékezetes filmek, vagy a bennük lévő erőszak tobzódása ellenére is elképesztő mozik.
A tízbe nem fog beleférni a tizede sem azon filmeknek, amiket jó szívvel ajánlok bármikorra, sőt a karácsonyt is becsempészem a listába. Ráadásul különféle stílusokat is keverni szeretnék. Szóval nem csak szubjektív, hanem fura is lesz a lenti lista. Amivel minimum a szent estét azért mindenképpen meg akartam várni.
Film TOP10
1. Ben Hur
Annak ellenére, hogy azt mondtuk, nem karácsonyi/vallási témájú filmeket szemlézünk, a Ben Hur-t semmiképpen sem hagyhattuk ki. Mert ez az a film, amit mindenképpen az első helyre sorolnánk, ha nagyon erős és nagyon szép filmek közül kellene választani.
Jézus úgy bukkan fel a filmben, hogy alig látszik, mégis kevés filmben tud olyan meghatározó lenni, mint Júda Ben-Hur történetében.
A háromszoros Oscar-díjas rendező, William Wyler (Római vakáció) klasszikusában Charlton Heston az a pozitív hős, akit nem lehet nem szeretni, akinek nem lehet nem drukkolni. A zeneszerző Rózsa Miklós a kor szelleméhez képest újítón, s nagyon átgondoltan komponált. A szekérverseny máig feszült és izgalmas a százszorosan meghaladott technika ellenére is, ami jelzi, hogy minden nagyon okosan ki van találva (függetlenül attól, mennyi szekér került be az egyik snittbe).
A Ben Hur hosszú, lassú, de minden perce megéri, ráadásul ma már ez a klasszikus, igazi filmélmény, azt hiszem, elveszett.
Ha úgy döntöttem, hogy a lista elejére karácsonyi/vallási témájú filmet teszek, kitérő jelleggel ide tennék kettőt, ami nem hiányozhat egyik spec. karácsonyi listáról sem, de az én mostani tizes válogatásomba nem fért be egyik sem. Az egyk a Bryan élete, amit azért bántam, hogy kimaradt. Hihetetlen, de a XX. század hat legviccesebb férfija ismerte egymást, sőt sokáig együtt is dolgoztak. A kevés egészestés filmjük mellett repülő cirkuszuk maga a tévétörténelem, kitörölhetetlen és megismételhetetlen teljesítmény. Ám még azzal együtt is a nevezett öt brit és egy amerikai közös csúcsteljesítménye a Bryan élete /hangsúly a közösön, hiszen ott a Brazil és a 12 majom, illetve a Waczak Szálló/. Húsvétkor még erősebb mozi, de karácsonyra is ajánlottuk volna, mert hibátlan.
A másik az Igazából szerelem lett volna. Ami giccses. Tényleg az. Azért készült, hogy bevételt termeljen karácsonykor a mozikban. De mély is. Emberi. Vicces. Megrázó. És nagyon igaz, és emiatt fontos film. Szuper forgatókönyv, kiváló alakítások. Sokszor újra nézhető.
2. Oldboy
Park Chan-wook minden filmje súrolja a tökéleteset. A dél-koreai rendezőzsenitől az életműből (eddig) kilógó A szobalány is olyan ütés minden más kortárs rendezőnek, hogy talán jónéhányan gondolkodtak a pálya elhagyásán, amikor megnézték. De leginkább talán 2003-ban, az immáron 15 éve bemutatt bosszúfilmje, az Oldboy után tehették ezt, az ugyanis egyszóval: hibátlan. Bár még ez a szó is túlságosan elcsépelt, és nem is érzem elég jónak és teljesnek az Oldboy leírására. Erőszakos, durva, tobzódik a vérben, s annyira szélsőséges, hogy az már szinte elviselhetetlen. De éppen az ilyen munkák miatt döbbenünk rá ismét, újra és újra, hogy a film művészet, sorban a hetedik, de a lényeg, hogy a film igenis lehet művészet, sőt csupa nagybetűvel is lehet az. Költőiség, érzékenység, ritmus, ízlés, aranymetszés, elegancia, ez az Oldboy a fentieken túl.
3. Apám nevében
Minden idők legnagyobb vesztese az Oscar-díjon, szerintem. Főleg, ha azt nézzük, mennyire megérdemelte volna bármelyik szobrot is a hét jelöléséből. Abban az évben azonban a Schindler listája is Oscar-jelölt film volt. Számomra kb. ugyanaz a rosszul eldöntött verseny, mint a Ponyvaregény vs. Forrest Gump. A magyar Oscar-közvetítésben az Apám nevében-t meglepetésfilmnek titulálták, pedig Jim Sheridan rendezte, aki korábban A bal lábamat is, és három színészi jelölés is kijárt a filmnek, köztük Emma Thompsoné, aki ekkoriban ért fel a csúcsra.
Megtörtént eseten, egy gyilkos merénylet, egy IRA-akció utáni téves ítéletet dolgoz fel, a guilfordi négyekét, akiket 1989-ben mentettek fel. Az idők során színészóriássá lett, ekkor már (A bal lábamért) Oscar-díjas Daniel Day-Lewis talán csak a Vérző olajban volt lenyűgözőbb, amelyért a második akadémiai díját kapta, a harmadikat Spielberg Lincolnja címszerepéért. Utóbbit nem ajánlom, Paul Thomas Anderson végletekig elmenő, brilliáns filmjét, Day-Lewis döbbenetes alakításával viszont mindenképpen. Művészileg nem is összehasonlítható a két munka. És, ha már itt tartunk Michael Mann (Szemtől szembe) Az utolsó mohikánját is nézze meg, aki még nem látta. Day-Lewis alakítja Sólyomszemet megint csak elképesztően hitelesen, de a filmtörténet egyik legjobb, leghátborzongatóbb utolsó tíz percét semmiképpen sem érdemes kihagyni.
Az Oscart Day-Lewis nem kaphatta meg ezért Tom Hanks (Philadelphia) miatt, bár a két jelenlét még ebben az összehasonlításban sem összevethető, és nem Hanks javára.
Az ajánlatomban ezért is az Apám nevében szerepel. És azért, mert ha filmben az őserőt, a lenyűgöző történetet, a hiteles, pontos és teljes átlényegülést jelentő alakítás(oka)t együtt akarjuk látni, akkor arra nincs jobb példám az Apám nevébennél. A rendezés mindvégig tartózkodó, megfigyelő, visszafogott, de ahol kell, ott kemény és bevállalós, közelikkel és zenével, nem csúszik el sem a giccs, sem a harsányság, sem a lelkizés, sem a túlzott aprólékosság vagy elnagyoltság felé. Kellően politikus és kemény, de nem érezzük túlzónak az állításait, sőt. Igazságot szolgáltat, emléket őriz, kérdések (és düh) pedig azért maradnak a fejünkben a végén, mert nagyon is ott kell, hogy maradjanak. Szívszorító és felkorbácsoló a befejező nagymonológ, már csak emiatt megérné megnézni.
4. A tökéletes trükk
Pont arról szól, olyan történetet mutat meg, amiért érdemes filmeket készíteni. Úgy mutatja meg, ahogyan érdemes filmben bemutatni bármit is. Olyan alakításokat látni benne, ami miatt érdemes színésznek állni, és filmezni. Gyönyörű, hátborzongató és tökéletes film, nagy kár, hogy Nolan jó ideje dédelgetett Tesla-filmje még nem készült el (ha megnézik a Tökéletes trükköt, érteni fogják, miért írtam ezt). Christopher Nolan szinte nem tud hibázni, A sötét lovag egészen bámulatos például, és minden giccs-faktora ellenére az Interstellar is sokszor újranézhető mozi, míg az Eredet valószínűleg a főműve Nolannak. A tökéletes trükk azonban szuggesztív, végig izgalmas és a jó értelemben nem összetett, egy történetet mutat be, a természetes rétegeivel, lenyűgöző keretek közt, hidegrázós végkifejletekkel.
5. Három óriásplakát Ebbing határában
Döbbenetes film. Az év (a magyar bemutató dátumát tekintve) legerősebb filmje /habár a Gyújtogatót még nem láttam/. A legjobb értelemben véve nem hivatalos Joel/Ethan Coen-darab (kb. mint az Oldboy és Tarantino viszonya). És nem csak Joel felesége, Frances McDormand letaglózó jelenléte miatt, és nem csak azért, mert a Fargo Marge-a tömörsége köszön vissza sok helyütt. Hanem, mert sok tekintetben éppen ellenkező módon történik benne minden, mint az bevett a filmben, csak aztán az orrunk alá van szépen dörgölve, hogy hiszen ez nem is így működik az életben. Hogy lehet az, hogy ezt a klisét még senki sem ugrotta át? Hiszen így kell ezt, tessék csak nézni. Habár a két Coen filmjeiben mindig volt valami hűvös tanítóbácsis réteg, hogy hát megmutatjuk mi nektek, hogyan is kell ezt csinálni (amúgy kb. mindig igazuk volt), habár engem ez sosem zavart, sőt – itt viszont ennek nyomát sem látom.
A három plakátot nem csak Sam Rockwell (figyelem, a Hold-at se hagyják ki) és nem csak Woodey Harrelson miatt érdemes nézni. És nem csak azért, mert a világ leghülyébb című filmje a világ egyik legjobb filmje címre is esélyes lehet. És nem csak azért, mert fogalmam sincs hogyan lehetett e helyett A víz érintésének adni az Oscart. Mindegy, annak megmaradnak a szobrok, az Ebbinget nézőknek pedig a film közben és után az ámulat, majd a teljes kifacsarás lelkileg. Brutális és gyönyörű film.
6. Psycho
Épp ideje még keményebbre váltani, ha már unortodox karácsonyi listát emlegettem. Alfred Hitchcock minden idők legjobb rendezői közt van, nem is kérdés ez. Van, amit jobban szeretek a Psycho-nál, A kötelet, a Hátsó ablakot, az Észak-Északnyugatot, a Szédülést is, de egészen biztos, hogy a tárgyalt mozi a legtökéletesebb munkája. Anthony Perkinstől a hideg kiráz még ma is. Nincs is olyan rendező, akire annyira kíváncsi lennék, hogy mit kezdene a filmmel a mai technikai viszonyokkal, ha ma is élne, mint Hitchcock. Na és, ki lenne a dívája és férfi hőse?
7. Szerelemre hangolva
Wong Kar-Wai filmje némafilmként is működne. Annyira erős a vizualitása, annyira erős képek vannak benne, hogy csak emiatt is örökre bevésődik az ember emlékezetébe. De ott van még a zene, a hangulat, az eső ábrázolása, a színészek, és persze a történet, ami annyira fájó és annyira emberi, hogy az a legmélyünkibb hatol. Kar-Wai más nagyon erős, brutális filmjei mellett és előtt ez a munka az, amivel a filmtörténelembe is bekerül.
8. Bábok
A legkevésbé jellemző Takeshi Kitano-film. Minden szempontból. Máshogyan brutális és kegyetlen, a hagyományos, európai értelemben szűrreális. Másképpen szerelmesfilm, mint Kar-Wai fenti munkája, és biztos, hogy nagyon nehéz film is lassúsága és vontatottsága, eseménytelensége miatt, de az egymáshoz láncolt, tébolygó fiatalok meséje hamar beszippantja a nézőt. Nagyvásznon, lesötétített teremben, sokad magunkkal ez is jobban működik, de hát melyik film nem. Takeshi Kitano (rendezőként) és színészként (Beat Takeshi) is zseniális nem egy filmjében, ahol magára is oszt szerepet, televíziós showmanként nem ismerjük, de ha ott annak éppen az ellenkezője is lenne, mint amit filmes munkáiból ismerünk, akkor is mindent meg lehetne bocsátani neki.
9. Holtpont
A Point Break zsánerfilm, akciófilm, B-film, popcorn-mozi és kommersz. Mindegyik és egyik sem. Már akkor imádtam, amikor fogalmam sem volt arról, ki az a Kathryn Bigelow. Sőt, bevallom, sokáig nem is tudtam, ki a rendezője. Aztán egyszer csak megnéztem, jóval később, minthogy először láttam, moziban. Keanu Reeves és Patrick Swayze, illetve a 42 fogú Gary Busey, akire kizárólag egy ?80-as évekbeli Zs-horrorból emlékszem, egy farkasemberes Stephen King-mozi, az Ezüst pisztolygolyókból. Reeves még az Otthonom Idaho-t sem játszotta el ekkor, nemhogy Buddhát, a Speed Jack Traven-jét vagy a Matrix Neo-ját. A film bónuszjeleneteit RHCP-rajongóknak ajánlom. Nem tökéletes film, hogyan is lenne, de Swayze két legjobb alakítása és szerepe közül ez az egyik (a másik az erről a listáról helyhiány miatt hiányzó Donnie Darko). És pont Swayze alakítása és figurájának összetettsége miatt gondolom azt, hogy kiemelkedik az akciófilmek közül a Holtpont. Könnyed, szórakoztató, izgalmas, hiperlaza és nagyon vagány, pont olyan mint a szörfözés. Hosszú, pár jelenet lehetne feszesebb, de komplex mozi, kikapcsolja a külvilágot, és ennél nem is kell több nagyon sokszor. Bigelow mindkét vérkomoly, jóval későbbi filmje, A bombák földjén és A bin Láden-hajsza is zseniális lett, és egészen okosan és dermesztő módon mutatják meg a háborúk mindennapjainak a természetét, és azt, hogyan lehet ott egyik napot a másik után megélni. Bigelow a Point Break idején még éppen felesége volt (sorban a harmadik) James Cameronnak (Terminator 1-2., Alien 2., Avatar), de aztán el is váltak. /Cameron negyedik felesége később Linda Hamilton lett, az ötödik házassága azonban 2000 óta tart./ Hogy Cameron közelségétől lett-e olyan jó a Point Break, amilyen, ezt nem tudjuk, de van, amit nem is biztos, hogy tudnunk kell.
10. Szép remények
Az 1998-as, Alfonso Cuaron-darabról beszélünk. A minden idők, legjobb drámák stb. esetében sem kerülne be a Top10-be, de mégiscsak karácsony van, és egy, a hosszú játékidő és az eltúlzott karakterek ellenére is az alulértékelt filmek közé sorolom.
Ethan Hawke, Gwyneth Paltrow a két főszereplő, de Anne Bancroft és Robert de Niro miatt érdemes megnézni igazán. Egyszerre romantikus, drámai és meglepő film egy nagyon érzékeny rendezőtől.
Sok minden és sok mindenki kimaradt persze, de Coppola, Spielberg, Scorsese, Tarantino, Fincher, Lynch, Leone, Kuroszava, Kubrick, és legjobb munkáik annyira ismertek, hogy őket könnyed szívvel hagytam ki ezúttal.
A címben könyveket és a lemezeket is ígértem, de azokról már szűkebben számolnék be.
Szöveg
Két dolog halálát kívánom a legkevésbé, az írott sajtóét és az írott könyvét. És nem is tudnék választani a kettő közül. A zene nincs veszélyben, szóval azért nem aggódom. És mikor pótoljuk a félretett könyvek befejezését, ha nem ünnepek alatt.
Könyv TOP 10
1. Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb
Gyorsan elolvasható, de semmiképpen sem könnyű olvasmány. Messze még az Amerikai Psycho vagy a Glamoráma brutalitása (most abba nem megyek bele, azok megtörténtek-e vagy sem), de azok zsenialitása, az életszagú kor és látlelet, a minimalista próza könnyed játékossága és tartalmi tömörsége talán ebben az első könyvben a leginkább magával ragadó. Úgy haladhatunk végig rajta, hogy csak a végén döbbenünk rá, milyen fontos és jelentős könyvet olvastunk.
2. Philip K. Dick: Ubik
Az Ubik nem a legjobb, de az egyik legjobb K. Dick-regény. És a legtömörebben mutatja meg mindazt, amiért imádni lehet a sci-fi műfaján messze túlmutató filozofikus, paranoiás, nyughatatlan, lázálmokkal és hallucinációkkal teli életművet. Zseniális, de sokkal könnyedebb Az Ember a fellegvárban, de a Valis a legösszetettebb, legnehezebb és legmarkánsabb műve a XX. század egyik legnagyobb írójának.
3. William Gibson: Neurománc
A trilógia másik két részét is el fogja olvasni, aki a cyber punk irodalom klasszikusán végigvágtat, de a nyitómű nem megismételhető munka. És nem csak azért, mert a Matrix sem lett volna, ha nincs a Neurománc.
4. Umberto Eco: A Focault-inga
A rózsa neve miatt ismerik hazánkban Eco-t, de szépirodalmi munkássága csúcsteljesítménye a második regénye, A Focault-inga. A nemrégiben elhunyt olasz szemiotika professzor ebben a könyvében is hozza a rá jellemző jegyeket. Elképesztő mennyiségű tudás átadása, éleslátás, nyelvi leleményesség, professzionális történetszövés, finom humor. Aki pedig az olyan vezényszavak hallatán sem keresi ki a polcról, vagy veszi ki a könyvtárból, mint ?A Terv?, a templomosok, ?A világ urai? stb., annak tényleg csak A Nagy Kékséget bírjuk ajánlani, hatalmas hirdetőoszlopokon, ahol közös pénzből mondanak el rém egyszerű és nem túl igaz üzeneteket az ország urai.
5. Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Ki sem merem mondani, hogy mágikus realizmus. Haruki legösszetettebb és legnehezebb műve talán, főleg azokat tekintve, amelyek belefértek egy vaskosabb kötetbe. Fogalmam sincs, hogy a szerzőnek volt-e valós megfejtése arra, amit írt, de hogy számtalan jelentésréteget fel lehet fejetni, és hogy nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, amit olvasunk, az száz százalék. Nekem is megvan a magam verziója, de nem szpojlerezek és nem is szeretnék heteken át vitatkozni senkivel. A könyv, ha nem felolvassák, egyéni élmény, világ, út és útkeresés, és ez a legszebb benne. Még a szerzőnek sincs hozzá túl sok köze onnan, hogy kiengedte a kezéből a művet, és mi kézbe vettük. A Kafka a tengerparton nem véletlenül idézi meg az írónagyság nevét, mert vannak közös pontok a Kafkai-i életműben és Haruki tárgyalt prózájában. És ez csak egy ok a sok közül, ami miatt nem érdemes kihagyni.
6. Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
Annyira klasszikus, hogy szívem szerint kihagytam volna a listáról. De annyira kiváló, hogy nem lehetett. Nem is írnélk róla hosszabban. És nem csak azért, mert majdnem mindent leírtak már róla, vagy még annál is többet, és nem csak azért, mert történet él a történetben, hanem mert éppen a legkevésbé izgalmas benne az, ami nyilvánvaló. Ami pedig nem az, azt százféle módon lehet megközelíteni. Annyit talán, hogy számomra a groteszksége a legérdekesebb rétege. Persze, engem már azzal megvett magának a könyv, hogy maga a Sátán megérkezik Moszkvába és Woland professzornak hívják.
7. George Orwell: Állatfarm
Az 1984 mellett az a könyv, ami a legjobban elmeséli a hatalomhoz jutott ember természetét. És persze nem azért mondom így, mert az is Orwell mű, hanem mert itt nem éppen emberek a (fő)szereplők. Amúgy meg, dehogynem azok. Mondjuk, lehet, hogy annak, aki még nem olvasta, és itt él, kis és szeretett hazánkban, várnia kellene még egy pár évet vele. Mert vagy nagyon fog félni, vagy szétveti a düh, és szerintem már akkor, amikor a végére sem ért.
8. Dosztojevszkij: Karamazov testvérek
Lásd még fentebb, amit Bulgakov Mester és Margaritájánál írtam. Mínusz Woland professzor. Irodalmi csúcsteljesítmény. De még (jóval) kevésbé emészthető, mint a Mester és Margarita.
9. Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Rejtő Jenő mellett csak Douglas Adams klasszikusán lehet annyit nevetni, ha könyvről van szó. És persze saját magunkon röhögünk, az egész emberiségen.
10. Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Az Ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije, avagy éppen az Utópia szerzőjének egyik legvékonyabb könyve, ami a politikáról, politikai játszmákról, a propagandáról, a hatalomról és annak működéséről szól, éleslátóan, fanyar humorral ír arról, hogyan emésztheti fel az embert az, ha meg akar felelni másoknak, és hogyan lehet ebben felőrlődni.
Audió
Nem dalokat, hanem albumokat ajánlok. Akárhogyan is törekedtem rá, nem sikerült a műfaji keretekből kitörni, így csak rock és metal lemezeket lehet lent olvasni. Olyanokat, amelyek nem egy-két jó dalt tartalmaznak, hanem teljes egészében értelmezhető egységek, üresjáratok nélkül.
Zenei TOP 10
1. Faith No More: Angel Dust
2. Rage Against the Machine: Rage Against the Machine
3. Dream Theater: Black Clouds and Silver Linings
4. GNR: Appetite for Destruction
5. Anthrax: Sound of White Noise
6. Nirvana: Nevermind
7. Sepultura: Roots
8. Queensryche: Operation: Mindcrime
9. Tool: Lateralus
10. Pantera: Vulgar Display of Power
19? Lapot!
