Bár sokan azt gondolják, hogy teljesen mindegy kit jelöl a kormánypárt, hiszen a hívek úgyis a logóra és Orbán Viktorra szavaznak, mi nem egészen így látjuk. Az országgyűlési választás tapasztalatai alapján elképzelhető, hogy Pécsen ez már tényleg nem elég, szóval szerintünk elemi érdeke a helyi Fidesznek, hogy minél előbb nyilvánosan is előálljon egy releváns polgármester-aspiránssal.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Míg az ellenzéki térfélen bőven vannak jelentkezők, a kormánypárt még nem állt elő épkézláb indulóval. Az persze látható, hogy sosem látott méreteket öltött a káderhiány, nem igazán hemzsegnek a szavazatmágnesek, egy-két név azért felmerült, de úgy tűnik a jelenlegi városvezetés közeléből nagyon nehezen találnak komolyan vehető figurát. Szélesíteni és közben szűkíteni kell a lehetséges jelöltek listáját, így segíteni szeretnénk!
1, Páva Zsolt

Nem kell jobb!
Vajon befutó lehet egy kissé lejárt szavatosságú politikai termék? Mégiscsak egy elég súlyos örökséget kell cipelnie, hiszen az adósságmentés után sikerült egy újabb gigászi hiányba kormányozni(?) a várost. Páva Zsolt elmúlt tíz évében bőven akadnak problémás esetek – az adófizetőknek 3 milliárd forintba kerülő vízműfoglalástól a gyanús buszvásárlásig ?, de talán nem is lenne baj, ha tényleg őt jelölnék. Ahogy az elején kifejtettük, a hardcore fidesz-junkieknak azért nagyrészt tényleg tök mindegy, és az ellenzék tökölését sem szabad alábecsülni. Így már csak hinni kell, és kész! De, most amúgy sem a hibákat keressük – erre ott volt a pénzügyi vizsgáló bizottság, ami persze megállapította, hogy bukottbaloldal ?, hanem a polgármester úr erényeit. Mivel az ismertségével nincs különösebb gond, kellően magas is, és mostanában a tanácsadói testület sem hallat sokat magáról, így minden további nélkül mehetnek a dolgok az eddigi kerékvágásban. Vagyis nagyon jó lesz, akiknek eddig is jó volt!
2, Szili Katalin

Az igazi 10 éves kihívás
Meglepődne, ha a volt MSZP-s csúcspolitikust, pécsi polgármester-jelöltet a Fidesz indítaná Pécsen? Mi ugyan nem, sőt egyenesen üdvözölnénk, ha a Pécsi Városi Tanács volt gyámügyi előadója ismét a Széchenyi téren töltene néhány évet. Egy kicsit más szempontból ugyan, de Szili Katalin is a folytonosságot képviselné, hiszen nem kellene egy 25 éve tartó sikerszériát megszakítani! És, hogy melyiket? Képzeljék el, az elmúlt negyed században mindig olyan polgármestere volt a városnak, akit a Nagy Lajos gimnázium bocsátott a Nagybetűs Életbe. Kár lenne ezt a szép hagyományt holmi politikai kalandorizmus, ne adj isten, egy ex-Leöwey-s miatt megszakítani. És különben is, egy olyan MSZMP utódpárti politikusról beszélünk, aki a NER-ben is kiválóan tud teljesíteni. Nincs ezzel egyedül, de Szili Katalin tényleg tudja mikor kell a nyertes oldalára állni. 2010 őszén ki is szállt az MSZP-ből, hogy aztán számtalan fantasztikus formáció élén, de azért mégiscsak a Fidesz farvizén lavírozhasson. Épp itt az ideje, hogy tíz évvel az első nekifutás után – és ugyan nem szegfűt kitűzve -, mégiscsak bevehesse Pécset! Mekkora igazságtétel lenne az élettől, ha az először ellene alkalmazott Kubatov-listás módszert most ő vethetné be egy ellenzéki jelölttel szemben!
3, Trombitás Kristóf Keresztély

Buziambulanciát a 400 ágyasba!
A 30 esztendős Trombitás Kristóf Keresztély sem lenne rossz választás. A kormánymédiában mostanában sokat foglalkoztatott úgynevezett médiaszemélyiség szülei ismert pécsi fideszes politikusok voltak egykoron. Trendi, NER-kompatibilis öltözködése és ezzel összefüggésben a Tiborcz István Hasonmásversenyen elért 121. helyezése, továbbá középkori szellemiségű tévéműsorokban nyújtott kimagasló teljesítménye mind alkalmassá teszik a jelöltségre. Aki esetleg nem kattintott az előző linkre, annak elmondjuk, hogy Kristóf Keresztély nemrég a köztévében egy olyan műsort vezetett pókerarccal, ami azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a homoszexuálisokat meg lehet-e GYÓGYÍTANI. Bár később egyrészt felháborodott, hogy még az ?övéi? sem védték meg Nagy Kivont Lángphallos-szal, másrészt próbálta lepattintani magáról az ügyet, mondván, úgy került bele ebbe az egészbe, mint kezdő Pilátus a gőzfürdőbe, vagy buzi a krédóba, azért ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! Igenis nagy bátorság kellett ehhez. A köztévét eleve nagyon kevesen nézik, a köztévé beszélgetős műsorait talán még annál is kevesebben, egészséges pszichéjű, a világ dolgaiban minimálisan tájékozott emberek pedig egyszerűen továbbkapcsolnak, ha egy ilyen nyilvánvaló ökörségbe botlanak véletlenül. Kristóf Keresztély és alkotótársai tehát a köztévét néző nagyon kevesek és a sültbolondok közös halmazát célozták meg. 15-16 ember miatt totálisan lejáratni magad egy ország előtt, na ahhoz nagy bátorság és céltudatosság kell. Ezért lenne ideális polgármesterjelölt Kristóf Keresztély.
4, Havasi Bertalan

Merszí, Berci!
Ha létezik Magyarországon elkötelezett ember, akkor a pécsi származású Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az. Jóval több mint testőr. Esernyő és napellenző, mikor mire van szükség. Kiabál, ha kell, suttog, ha úgy hozza a helyzet, saját testével hárítja el a kormányfő felé záporozó újságírói kérdéseket. Orbán Viktor akkor mondja majd a pillanatnak esdve, mint Faust, hogy ?Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább?, amikor minden egyes magyar ember olyan lesz, mint hűséges Bercije.
Ha Havasi az ókori Rómába születik, akkor is ugyanezzel a ?Nem vagyok méltó rá, hogy a hajlékomba jöjj!? arckifejezéssel állt volna Néró mellett, amikor a császár kacagva felgyújtja az örök várost. Nincs senki a NER-ben, aki nála fizikailag közelebb állna Orbán Viktorhoz. El tudják képzelni, mi mindent tudna intézni Pécsnek? Nem egy stadion épülne, hanem amennyinek helyet találnak.
5, Az anonim fidesztroll

Éljen a Párt!
Mivel a Fidesz Kiberszakosztálya még nem alkotta meg a tökéletes és párthű mesterséges intelligenciát ezért – a jól bevált orosz modell low budget változatában – önkéntes, és úgy tűnik, fizetett pártkatonák sorát kénytelenek bevetni a virtuális térben zajló politikai csatározáshoz. A sokfrontos háborúban sokan elesnek, így az álnevek, álprofilok, áléletek mögé bújtatott álegyéniségeknek újra és újra kell kezdeniük a bevált trükköket. Reméljük, hogy a felsővezetés lopásai és hazudozásai érdekében folyó hősies küzdelem megéri, és a legjobb szolgák azért elnyerik a méltó jutalmukat. Jó lenne példát statuálni, azaz mi volna, ha az egyik legjobbat kiemelnék a névtelenségből? Miért ne indítanának valakit, akinek nem kell bonyolult fejtágítókat, kommunikációs tréningeket tartani, hiszen Messenger- és sms-üzenetekből is kiválóan ért, tudja mi a dolga és gondolkodás nélkül végrahajtja a parancsokat? Nem éppen hátrányos tulajdonságok ezek ma a Pártban, láttunk már erre épített karriert, szóval mi állhatna a siker útjába?
Nimmerfroh Ferenc – Gűth Ervin
