Miért ennyire feszült az ország? Talán mert legtöbbünknek még az az élmény sem adatik meg, hogy egy talicskányi trágyát toljon ki a kertbe, nem hogy egy talicskányi 20 ezrest! Gondoljanak bele, az elmúlt tizenöt évben több furcsa célra is el-eltűnt a közpénzből ennyi, ami persze az éves költségvetés „csupán” néhány százaléka, mégsem mondott le és nem is kényszerült lemondani a kormány. Gondolkodjunk együtt, miért nem!? Vigyázat, az alábbi szövegben durva és szókimondó szövegek (idézetek) szerepelnek!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az Orbán kormány utolsó éveiben több olyan botrányos ügy került a felszínre, amelyet a propaganda sem tudott elhalványítani. Az EU legtöbb országában a hasonló botrányos ügyek a regnáló kormány bukásához vezettek volna, de a kelet-európai mentalitású Magyarországon legfeljebb csak szimbolikus lemondásokat láthattunk, a jelenlegi kormányfő még nem vállalta a politikai felelősséget.
A pedofilsegítő mentegetéséből lett ügy legfőbb következménye nem a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondása lett, hanem az egyre szélesebb körben jelentkező bizalomvesztés. Bizalomvesztés a bíróságokban, az ügyészségekben, a rendőrségben, az állam által irányított szervezetekben.
Amikor a választók bizalmát elveszti a hatalom, az egy rendszer végromlásának a kezdete.
És itt nem a nyugati titkosszolgálatok ténykedéséről lehet szó – mert a káoszt jobbára az orosz hatalom veti be fegyver gyanánt, a káosz így a hibrid háború eszköze lett.
A hatalom azért veszti el a választói bizalmát, mert annyira eltávolodott a valóságtól, hogy a mégoly hatásos propagandája sem képes befedni az általuk vetített hazug kép és a mindennapok történései közötti különbséget. A hatalom emberei egyre gyakrabban államérdekként tüntetik fel maguk vagy családjuk meggazdagodásának érdekét. Az állam – még a magyar is – absztrakt fogalom, egy olyan kitalált dolog, ami nem állhat szemben az emberek érdekével. A magyar kormány gyakorlatilag mindenkit hazaárulónak nevez, aki nyíltan mást gondol a világról, mint az állampárt, vagyis a Fidesz.
Mi mindent használ a hatalmon lévő politika önérdekből? Például a sportot, különösen a focit. Adókedvezményekkel támogatja a neki kedves sportokat, s ezután kihasználja politikai haszonszerzés céljából. Az olimpiát is propagandaeszközzé silányították. A miniszterelnök a győzteseket is kampánycélra használta. És a kultúra is ennek áldozata lett. Politikai eszközként alkalmazzák, díjak odaítélésétől, ösztöndíjakon át a legkülönfélébb kinevezésekig. Ma színházigazgató – állami és önkormányzati közös finanszírozású színházban, ami az ország kőszínházai közül gyakorlatilag három híján az összeset jelenti – csak a hatalommal kiegyezett ember lehet. Nem a művészi autonómia a cél, hanem éppen az ellenkezője (minél kevésbé reagáljon a kortárs színház a körülöttünk lévő kortárs világra).
Közben a saját maga által hozott törvényeket sem tartja be a kormányzat, több vidéki színház finanszírozásáról az önkormányzatokkal közös új szerződést 2024. december 31-ig alá kellett volna írni, ezzel szemben ez április végéig nem történt meg. Április végéig még egyáltalán nem írt ki pályázatokat a Magyar Kulturális Alap (amely már csak névleges függetlenséggel rendelkezik a kormánytól), ez azt jelenti, hogy a magyar kultúrában évtizedek óta szokásos finanszírozási rendet is felrúgta a kormányzat.
A tudomány is bedarálandó ellenség, ha a főbb képviselői nem elég együttműködőek – gondoljunk csak a Magyar Tudományos Akadémia sorsára, amely esetben a szervezet ingatlanvagyonának megszerzése volt/lehetett(?) a cél. És ez csak egy szűk terület.
Problémák vannak az egészségügyben, az oktatásban, a közösségi közlekedésben. És ezt már elég nehéz a Gyurcsány-kormányra fogni, újabban az egyéves Tisza Pártban találják meg minden rossznak az okát. Ki az, aki ezt még elhiszi?
Kérdezhetnénk ekkor, hogy mi a sajtó szerepe ma? Függetlenként válaszolhatnánk azt, hogy a leleplezés. Tegye ezt úgy a független sajtó, hogy az olvasói támogatásán túl reklámra csak elvétve számíthat? Miközben a hatalom politikusai elvárják, hogy mikrofonállványként használhassanak újságírókat. A Kossuth Rádióban nyilvánvalóan előre megírt kérdéseket „tesznek fel” a miniszterelnöknek, aki papírra írt jegyzeteiből fogalmazza meg a válaszát. Olyan ez, mintha saját magától kérdezne! Illetve pontosan olyan. A kampány szempontjából érthető, hogy ekkorra versenyhelyzetben bármely vezető fanatizálni akarja a saját táborát. De akkor írják ki rendesen a „köztévé” nevét, mert ez nem a Magyar Televízió. Ez csak a hatalom érdekét szolgálja: a célja, hogy egyben tartsa a szavazótábort.
Megdöbbentem nemrég, amikor belenéztem egy magyar elsőosztályú focimeccsbe (vendégségben történt, beszélgettünk, de a háttérben ment a televízió). A hatalom ellenőrző szerepe a látókörömön eddig nagyjából kívül eső sportsajtóban is működik. Nem hangzott el egy őszinte mondat a köztévében a sportról. Talán a Ferencváros képes lenne piaci alapon fennmaradni – nem a jelenlegi színvonalon –, mert amúgy a magyar gazdaság szereplői helyett az állam finanszírozza a magyar focit, így gyakorlatilag a kormány és vazallusai csapatai versenyeznek Orbán falujának csapatával. Vajon ilyen esetben lehet-e elemezni a VAR (videóbíró) működését? Nem is elemezni, hanem akárcsak bírálni a VAR egy láthatóan rossz döntését, amely „véletlenül” a miniszterelnök csapatának kedvezett? A stúdióban elmismásolták az ügyet, működött az öncenzúra, mert a miniszterelnök háza mellett épült stadion csapata érdekében hozott döntés bírálata már ellenzéki megszólalásnak számítana?
Persze ez csak egyetlen momentum arról, mennyire nem működnek jól a dolgok. Ahogyan a mindennapokban sem sokszor.
A szélső sávban haladunk. Csatornafedeleken, hepehupákon át döcögünk, útfelbontások utáni útjavítások buckáin, a melegben megsüllyedt, kiöblösödött, vályúszerű gödrök nem kímélik a lengéscsillapítót, megfoltozott aszfaltfoltokon gurulunk lassú tempóban. Már-már csak akkor tűnik föl igazán, hogy hol élünk, hogy már az útfelújításokból is ellopikázhattak valamit, ha áthajtunk Ausztriába, ott nemcsak a fű zöldebb, az út is simább.
Úgy tűnt, Orbán Viktor talán elkezd nyilatkozni, megtöri a jeget, de inkább megtámadta a sajtót, ráadásul sajnos inkább nehéz, mint könnyű szívvel lehet interjúnak minősíteni a nem túl kedélyes beszélgetést.
Abban a hitben éltünk, hogy Orbán meghatározóan okos figura a magyar politikában. Vajon ki volt a célpontja ennek az unalmasan csordogáló beszélgetésnek? Miért gondolja azt az orbáni propaganda, hogy érdemtelen beszélgetés az, ha valaki ízekre szedi a kormányzását? Ha valaki éppúgy képes felmutatni a rendszer hibáit, mint az erényeit, az sem jó? Miért nem kapnak akkreditációt a valódi kérdéseket feltevő újságírók a Fidesztől, vagy azt is mondhatnánk, a kormányzattól? PR okokból? Miért csak azokkal állt szóba eddig Orbán-kormánya, akik szépeket mondtak róluk? Nemhiába csökkent a közmédiában is a bizalom. A Statisztikai Hivatal vajon kinek az érdekéből hoz ki a józan észnek ellentmondó torz kimutatásokat? Ki bízik még bennük?
A politikus feladata annyi lenne csupán, hogy elősegítse azt, hogy írjanak róla? Jót vagy rosszat.
Mint egy szektában a vezérben, úgy kell hinni a magyar miniszterelnökben?
Szó sem érheti családja vagyonosodását, csak mert – mint egykori koalíciós partnere, jóbeszédű minisztere, dr. Torgyán – azt mondja nem foglalkozik „üzleti kérdésekkel”. Ki hiszi ezt el akkor, amikor a környezetében, családjában (józan ésszel azt lehet gondolni, hogy az általa kiválasztott emberek csoportjában) a közgazdasági törvényszerűségeket meghazudtoló mértékben vagyonosodnak – mindeközben meg a nemzeti burzsoázia Ferrarira költ, jachtot cserél nagyobbra, s egy-egy szett ruhája többe kerül mint amennyit egy pedagógus egész évben keres. Ki hiszi el egy ilyen ember egyetlen szavát? A hívei? Mennyire kell még a széltől is – egyetlen igaz szótól – óvni az ilyen mélyen hívő szavazóbázist? Akik nem képesek különböző véleményekről vitatkozni, azok olyanok, mint bármely random magyar elsőosztályúnak hívott focimérkőzés közönségének hangadó része.
A látott focimeccs színvonalát (talán Nyíregyháza-Debrecen derbi volt éppen) nem kívánom értékelni, de az ott elhangzó primitív szavalókórusok rigmusait már inkább. Egy idő után kínosnak érezte a perceken át hallatszó szidalmat a kommentátor, ezért így minősítette őket: „Ismert, de nem közkedvelt rigmusok.” Mert mi hangzott el? „Nyíregyházi cigányok, basszátok az anyátok!” Szó szerint ez. A viszontválasz is elhangzott: „Debreceni cigányok, basszátok az anyátok!” Ez is szöveghű idézet, de ezt nyilván tudja is az, aki legalább egy-két enbéegyes meccsen kint volt bárhol az országban az elmúlt negyven évben. Még akkor is, ha az eltelt idővel arányosan csökkent az ilyesminek az elfogadottsága, nemcsak a nemzetközi színtéren, de idehaza is, és nemcsak a lehetséges büntetések és szankciók miatt.
Egy időben gyűjtöttem az ilyen vulgáris megnyilvánulásokat és valóban találni köztünk „gyöngyszemeket”.
Csak azért hoztam szóba ezt a rigmust, mert a magyar köztévé által üzemeltetett sportcsatorna – M4 Sport – szakemberei még csak kísérletet sem tettek arra, hogy kiszűrjék a legfelháborítóbb, legvulgárisabb, rasszista mondatokat. Miért nem? Mert legalább negyven éve halljuk ezt a lelátókról? Vagy mert nem lehet élesen kiállni a béközepes focidrukkerek egyes csoportjai ellen?
Mondhatnánk persze azt is, belenyugvóan, hogy a magyar sportélet velejárója a rasszista gyalázkodás, ez csak feszültséglevezetés, és egyik részét sem kell komolyan venni, sem a cigányozást, sem a szexuális utalgatást. Olyasmi ez, mint a bazdmeg annál, aki azt ötpercenként, kötőszóként használja.
De csak egy nagyon kicsit komolyabban véve: nem kellene bezárni azt a szektort, ahonnan ilyen alpári szitkok érkeznek rendszeresen? Vagy nem kellene a köztévét rommá büntetni azért, hogy hosszú percekig hagyja, s emiatt propagálja a szélsőjobboldali, kirekesztő szöveget? Tényleg, még ebben a gyűlöletkeltő és sokszor a kirekesztésre és a megkülönböztetésre építő hazai világban is csak egy egyetlen bővített mondatos kommentárra futja, és azzal el van intézve? Igen, tudjuk, a focidrukkerek szavazatára különösen épít a kormány.
De, ha már erről beszélek, akkor most van itt az ideje a focihoz erősen és családilag is erősen kötődő Esterházy Péter egy, már-már szállóigévé lett felvétését felidézni:
„Most, hogy a magyar konzervatív-keresztény politika és szellemiség alapszava a geci lett, mi, regényírók, esetenként volt piarista diákok, stilárisan és lelkiismereti okokból mi a faszt csináljunk?”
Megjegyzem, Esterházyt olvasni érdemes, felvetései – sajnos – ma is aktuálisak:
„Mondják, lesz vármegye. Lesz ispán is? De, kedveseim, ispánban én jobb vagyok. Szó szót követ. Mert ha ispán van, nincs mese, gróf is kell.”
A két idézetet Esterházy Péter: Az olvasó országa c. könyvéből való. (Esszék, cikkek 2003–2016. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018.)
Nos, (talán) azért nem keverték le a hangot az M4-en, vagy adták át a stúdiónak a szót, mert ma az, ha egy tömeg(?)szórakoztatást(?) szolgáló(?) sporteseményen ödipális szexre bíztatnak egy másik város kisebbségi csoportját, nem számít különösebb súlyú bűnnek.
És mi van, ha mégis megbüntetnek egy magyar csapatot az itthoni bajnokságban elskandált rigmusokért? A magyar élsoport, és különösen a látványsportok, s még inkább a foci nem piaci alapon működik. Vagyis nem számít. Van közpénz dögivel. Erre van.
A konkrétan felemlegetett “rangadóra” 8200 jegyet váltottak a nézők. Az még szponzorokkal együtt, az évi egyszeri/kétszeri tévéközvetítési jogokkal együtt sem képes eltartani egy elsőosztályú focicsapatot éves szinten. Csak a politika kegyéből működhet ez az egész úgy, ahogyan ma működik. Pedig az igazi szurolóknak éppen az lenne az érdeke, hogy ez ne így legyen. Hogy lehetne megelőzni a gyalázkodást? Büntetésekkel, szektor, netán stadionbezárással? Az ezt közvetítő tévécsatornát is közpénzből finanszírozzuk, mi állampolgárok.
Vagy az én fülem túl kényes? A futball modellként szolgál a társadalomra? A magyar politikában és a magyar politikai sajtó egy részében mára elfogadottá vált a nyelvi erőszak durva kifejezése, azaz a politikai ellenfél megszégyenítő szidalmazása. Azzal együtt, hogy, mondhatni, a rá mondott szitok élessége, társadalmi normákat felrugó módja is elfogadottá vált, miniszterelnöki jóváhagyást kapott – így pl. Menczer Tamás elhíresült pécsi mutatványa, kicsizése. Nem állítom, hogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét viselő, egykori tehetséges prózaíróként indult Bayer Zsolt tehet erről egyedül, de az biztos, hogy büntetlenül megengedhetett magának olyan mondatokat, amelyeket egy normális (mi az, hogy normális, kérdezhetné tőlem bárki) országban nem tehetne meg sem a konzervatív, sem a liberális, sem másmilyen politikai oldalon senki.
Sokat idézik egy 2016-ban írt mondatát a nemrég elhalálozott Ferenc pápáról:
„A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.” Most annyival bővítette ki ezt a szövegét, hogy „tévedtem”. Bayer 2016-os kitüntetése után 66-an küldték vissza a Lovagkeresztet, ő pedig talán részben erre reagálva azt nyilatkozta, hogy felhagy a trágár és durva politikai publicisztikák írásával. Milyenekkel? A saját blogján így kommentált egy kommentet:
„Te baszd szájba a geci proli kurva anyádat, aki kisfröccsért kutyát szop a kocsma előtt, tetves proli!”
De nevezte már a momentumos fiatalokat „beszédhibás, izzadó tenyerű kis köcsögöknek”. Fekete-Győr András talán még egészen jól járt a „Szánalmas kis fityfasz”-szal. Hosszan folytatható a sor, a gyűlöletbeszéd és a vulgáris, megosztó, romboló kifejezések, mondatok sorával, amelyek gyűlöletet szítanak. A Fidesz ötös számú párttagkönyve büszke viselője miatt kapott már az őt közlő újság jelentős büntetést, de ez is csak a műsor része.
És természetesen nem hagyott fel mások becsmérlésével, verbális letaglózásával sem. Időnként Orbán Viktor is él az ilyen eszközökkel – nemhiába hasonlítják nemzetközi elemzésekben Benito Mussolinihoz a politikáját –, legutóbb a március 15-i, ünnepi-poloskázó beszédében szólította fel a híveit a hite szerint politikai ellenfeleinek tartott egyének ellen való erőszakra. Az, ami a Tisza-standokon történt: lökdösődés, szidalmazás, a politikai ellenfél dehumanizálása, még csak előhírnöke valaminek.
A verbális erőszakban az országot vezető politikai erő eljutott egy határig. Hol van még az igazi választási kampány? Hogy lehet ezt még fokozni? A Vadhajtások nevű „híroldal” megpróbálta egy komment közreadásával:
„Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó kurva anyját lájkokért”. Így.
Nos, ezt a szintet már csak konkrét, fizikai erőszakkal lehetséges meghaladni. De ennél is álljunk meg egy szóra! Miért tűrKjük ezt? Mert ez egy vélemény? És ezt el kell tűrnie egy közszereplőnek? Már nem politikai ellenfelekről, hanem ellenségekről beszélünk?
Nemrég Pécsen járt Lázár János. Ő egy korábbi fórumon arról beszélt, hogy nem is volt olyan rég, amikor Magyar Péter „Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a tízfillért”. Egy ilyen vulgáris kifejezés, hogy jelenhet meg a médiában? A „politikus” szándéka érthető, az erősen vizualizálható kijelentéssel rombolni szándékoznak a Tisza Párt vezetőjének hitelességét.
De hogy nem büntetik meg az összes médiafelületet, amik ennek teret adnak, amolyan biztatólag? A saját maguk által hozott törvényeknek megfelel a homoszexualitásról való kommunikáció? Ez nem veszélyezteti a gyerekek alapjogait? Hogy nem büntetik meg azt a politikust, aki ilyen hangot üt meg?
A magát kereszténynek állító oldal, amely minden lehetséges helyen igénybe veszi az egyház segítségét, hogyan vállalhat közösséget egy ilyen politikai vezetővel? Nem értem.
Az csak feltételezés a részemről, nem állíthatom határozottan, hogy Lázár ezt előre kitalálta, s nem csupán a fórum hevében ragadtatta el magát a képes beszédre. Mivel a beszéd íve, megformáltsága nem tűnt rögtönzésnek, előre megtervezett cselekedet lehetett az inkább.
A magyar politika jelenleg tehát arról szól, hogy különböző helyzetekben macsóul viselkedő férfiak és néhány nő vetélkednek egymással? (A momentumos Orosz Anna épp e szöveg írásának napján jelentette be, hogy lemond a parlamenti képviselőségéről, mert nem érzi úgy, hogy bármi értelme lenne az ottmaradásának.)
Melyik kormánypárti politikus gondolja azt, hogyha nagyobbat, erősebbet tud mondani, mint a másik, akkor abból bármi következik? Ha két napra valami kitalációval tematizálni tudják a közbeszédet, akkor többen fognak rájuk szavazni? Akkor, amikor nemcsak a művészek, az ápolónők, a nyugdíjasok, hanem a bérből és fizetésből élők zöme is egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerül, amikor a kedvezményezett NER-lovagok arcpirító gazdagodása odáig vezetett, hogy a díszpéldányuk vagyona már majdnem a világ első ezer embere közé juttatta?
Elhiszi még azt valaki, hogy a saját eszéből képes volt erre, és nem az állami és EU-s pénzek megcsapolásával, millió trükkel és jogászkodással magánosították számára a közvagyont? Mert ellenzéki, független és külföldi szakértők is ezt állítják! És valljuk meg: a józan ész is ezt súgja.
De akkor ez az egész hogyan is van? És nem csak Mészáros dolga, persze Mert itt már tényleg csak hinni és elhinni lehet. Észérvek alapján az, amit látunk, az lehetetlen. Nemcsak a Magyar Nemzeti Bankból tűnt el a vagyon, hanem lassan az egész magyar államot kifosztják.
Ki tudja mennyi 2000 milliárd forint? Nagyjából három új metróvonal ára. HÁROM TELJESEN ÚJ METRÓVONALÉ.
A két legnagyobb NER-es, EU-s tenderbajnok csúcsoligarcha 2019-2021-es időszakban ennyi pénzt tehetett zsebre a cégein keresztül. De nagyjából hasonló összeg tűnt el a magyar magánszemélyek és vállalatok bankszámlájáról is 2023-ban a magas inflációs környezetben sz alacsonyan ragadt banki kamatok miatt, s került át kockázatosabb befektetésekbe. És még az sem kizárt, hogy ennyi önmagában az MNB valódi vesztesége, persze más kérdés, ez kiderül-e valaha? Ha igaz, akkor nem egyszer tűnt el ennyi közpénz, az MNB alapítványai csak a legutóbbiak abban, hogy átfolyt/kifolyt/eltűnt egy ekkora összeg (akár 2000 milliárd forint) a vagyonukból.
A 2022-es választás előtt is nagyjából ennyi pénzt szórt el a kormányzat a választási sikerét bebiztosítandó, pl: 2022 elején a gyereket nevelők visszakapták a 2021-ben befizetett SZJA összegét. A magyar költségvetés nominális (ténylegesen létező) összege a tervek szerint 88 ezer milliárd forint 2025-ben, a 2000 milliárd ennek kb. 2,3%-a.
Tovább gondolkodva is nehéz felfogni, mit jelent ez a 2000 milliárd forint, amiről beszélünk. Egy kis netes keresgélés után, sikerült meghatározni, hogy hány talicskányi 20 ezrest mozgathatott meg az MNB kreatív vezetése.
Találtam egy számtanpéldát, amely egy részeredménye alapján egy talicskában mintegy 923 milliárd forint fér el (a 20 ezres bankjegyek mérete egységesen 154⋅70 mm; egy 100 db-os, szorosan összefogott bankjegyköteg vastagsága 12 mm; a szokványos talicskák befogadóképessége 60 liter), tehát két teljes talicska legalább kellett, de azon érdemes elgondolkodni, hogy meg lehet-e pakolni púposra a százasával összefogott bankjegykupacot, vagy túl nagy veszteséget jelentene számunkra, ha egy-egy leesne (100 db húszezres 2 millió forint), mert akkor egy harmadik talicska költségét is bele kellene számolni az efféle drág anyagmozgatáshoz képest szerény költségbe).
De tegyünk még egy gondolatkísérletet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bankban történteket értelmezzük! Az is egy újabb jele a magyar állam feudális működésének, hogy mikor lendült működésbe az Állami Számvevőszék. Formálisan biztosan eleget tettek valamilyen formában a jogszabályoknak, ahogy a Magyar Nemzeti Bank is, és az ügyészség, a bíróságok, és minden szakmai felügyelet is így tett, csak közben két púzott talicskányi 20 ezres mégiscsak elvesztette közpénz jellegét, s ha a független sajtóban nem lehetett volna olvasni arról, hogy az MNB alapítványai szabálytalanul működnek, a pénzköltésük arcpirító, vagy a Matolcsy-klán, a bankár fia, s annak baráti köre furcsán gyorsan és mérhetetlen mértékben meggazdagodott, hatalmas ingatlanvagyonra tett szert, méregdrága autókat vásároltak, drága ruhákat, jachtokat… akkor miért csak az Orbánnal konfliktust vállaló MNB-elnök lejárt megbízatása után jönnek az első hivatalos ejnye-bejnyék? Több mint egy évtized nem volt elég a nyomozáshoz? Mende-monda szintjén azt hallani, hogy kiegyeztek, mármint Orbánék Matolcsyval (ha ez így van, akkor vélhetően már az alku után tért vissza egy rázós nyilatkozattal a nyilvánosságba Matolcsy). Valami olyasmi kiegyezés történhetett, mint ami annak idején történhetett a pletykák szerint Simicskával. Minden mesélőnél markáns elem az,. hogy ha kiegyeznek (kb. visszaadják a pénz egy jelentős részét), akkor nem lesz komoly számonkérés.
Az MNB alapítványainak korábbi, még összevonásuk előtti pécsi pénzköltéseiről – illetve ezekből a nyilvánosság előtt is látható részéről – értesültünk. A PTE-n az MNB által alapított egyik alapítvány által finanszírozott PhD-ösztöndíjasok gáláns támogatást kaptak, a juttatásuk magasabb volt, mint az őket tanító egyetemi tanársegédek jövedelme (egy évtizeddel később érte csak utol az állami ösztöndíj az MNB által adottat). A pécsi geopolitikai doktori program mellett a Corvinuson és a Győrben is támogatott hasonló programot a MNB alapítványa, egészen addig, míg a Corvinuson összevesztek valamin, ezért a három doktori képzéssel és az egyéb, nem doktori képzésekkel is befejezte az együttműködést – stratégiai újragondolásra hivatkozva. A Corvinuson zajlott a csúcsképzés, ott egy egész tanszéket fizettek, az ún. „MNB tanszék”-et, a pécsi geopolitikai doktori képzés életképes maradt MNB támogatás nélkül is, ma is működik. A corvinusos képzés átment a pesti képzőhellyel rendelkező, „kecskeméti” Neumann János Egyetemre. A hírek szerint a pécsi képzésen volt a legmagasabb szakmai követelmény, az itt oktatók ezért kétszeres teljesítményt is vártak a „kétszeres” pénzzel támogatott hallgatóktól. De azt látnunk kell, hogy az egyetemi képzésen fillérek fordultak csak meg az eltűnt 2000 milliárd forintból.
A pécsi hallgatók egy része itt maradt, a nagyobb része a Közszolgálati és az Óbudai Egyetemre került. Maga az együttműködés megszűnése is hirtelen következett be, májusban, amikor a meghirdetett doktori programra már mentek a jelentkezések.
Azon sem csodálkozhatott volna senki, hogy az alulfinanszírozott magyar felsőoktatásban, ha a nemzetközi kutatások finanszírozásához segítséget jelenthet egy újonnan keletkező forrás, akkor azt igénybe is veszik. A PTE-n folyó Afrika kutatások esetében is ez történt. Az egyetemi képzésekre jutó milliók helyett az alapítványok működése közben eltűnt 2000 milliárd a komoly kérdés. Milyen pénzügyi ellenőrzés folyhat ebben az országban, ha ekkora mértékben kerül veszélybe a közvagyon?
A hatalom propagandájában az ellenzéki szinonimájává vált a hazaáruló. Az ellenzék – igaz, hogy hatalma másfél évtizede nincsen, a 2/3-is kormányzás miatt nem tud beleszólni a parlament működésébe, a kormánypropaganda szerint már-már az ellenzék tehet a rossz gazdasági eredményekről, a rossz kórházi állapotokról. A magyar gazdaság annyira függ a világban zajló folyamatoktól, különösen Németországtól, hogyha ott kicsit nehezebben működik valami, akkor nálunk az megtízszereződve jelentkezik be, már-már államcsőddel fenyeget. Ami a német gazdaságnak könnyű hascsikarás, az a magyarban cifrafosás. De a gazdasági kudarcokról el lehet terelni a figyelmet, indulatokat kell kelteni. Félelmet gerjeszteni. Aki fél, az az erőre fog szavazni. A hatalomra.
Azzal, hogy a hatalom még az emberi mivoltjától is kezdi megfosztani az ellenzékieket – gyakorlatilag elbayerizálódott a kommunikációjuk – mire szólítják fel a híveiket? Arra, hogy az ellenzékiekkel bármit meg lehet csinálni. Miféle konzervatívizmus ez? Miféle kereszténység? Hol beszélhetünk így tisztességes jobboldalról? Magyarországon a hatalomban nem.
Miért áll ellen a jelenlegi hatalom az EU-s előírásoknak? Miért éri meg eurómilliárdokról lemondani? Úgy tűnik, ennyire veszélyben érzné magát Orbán és a fideszes vezérkar, ha az Európai Ügyészség nyíltan nyomozhatna Magyarországon? Azt a káoszt, amit Orbán a vétóival okoz az EU-ban, attól tartok, sajnos, nem lehet másképpen értékelni, mint aminek elsőre és többedszerre is látszik: hogy azok korántsem hazánk, hanem egyedül Oroszországnak az érdekét szolgálják.
Magyarországnak semmi haszna ebből. Amióta pedig az EU-s támogatások nem érkeznek meg, recesszióból recesszióba kormányozza magát a hatalom. Vajon a 94 éves Soros György rémképével kit lehet ijesztegetni? Vajon őt fognák először megfosztani magyar állampolgárságától? És Ursula von der Leyen-ről, az Európai Bizottság elnökéről be lehet bizonyítani, hogy maga a gonosz? A jelenlegi kormánypropaganda sok mindenre képes, még az agresszív orosz államot is megszerettette sok magyarral.
Vajon van különbség a részigazság, a hazugság és a propaganda között?
Meddig lehet még hazudni a médiában? Vagy fogalmazzunk finoman? Nem a teljes igazat elmondani. Szóval meddig lehet? A Statisztikai Hivatalt már korábban is felemlegettük. A felsővezetői hogyan állnak a tükrökkel, belenéznek időnként? Egy első hallásra rém unalmas szervezet nemzetközi hírűvé tudott válni – egy-egy statisztikai trükközésük okán. Miért éri meg egy ilyen blama után a helyén tartani a vezetőt? Vagy mindegy ki ül ott?
És miért nem mondott le még a honvédelmi miniszter? Nem engedik? Magától ilyen? Vagy csak azért, mert rossz fényt vetne a hatalomra, ha lemondana az elhíresült tragikus baleset miatt? És az erkölcsre úgy általában? Kampányüzemmódban, sőt máskor sem vallanak be hibát a kormányban? Vagy ha mégis, akkor azt is csak okkal teszik.
Magyarországon ritkán van forradalom, nem szeretnek az emberek tüntetni, sem kockáztatni, mert abban szocializálódtak, hogy egy bizonyos szint fölött nincsenek következményei a hibáknak, hazugságoknak, lopásoknak…
Mégis, 1989-ben történt valami Magyarországon. Tele illúzióval indult akkor újra az ország, hogy minden jobb lesz. Az elmúlt tizenöt évben egyre szűkülő perspektívák miatt eljutottunk nagyjából ugyanoda, tüntetőket vegzál a rendőrség, ki tudja mire folynak el az adók, s újra túlságosan függünk az oroszoktól, ha bevallják, ha nem.
Ideje lenne újraindítani a rendszert. System error!
