Persze, nem lenne példa nélküli a dolog, de lássuk be, hogy a túlóratörvény, nem az a téma, aminél egy hithű Párttag szeme megrebbenhet.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A Jobbik mégis megpróbálja ezt a valószínűtlen forgatókönyvet, azaz előterjesztést nyújtanak be a január 24-i közgyűlésen, melynek elfogadása esetén az önkormányzati cégek nem alkalmazhatnák a decemberben botrányos körülmények között módosított túlóratörvényt.

De ne ugorjunk előre, mert a benyújtás a gyakorlatban, akkor ér egyáltalán valamit, ha a közgyűlés napirendre tűzi a javaslat megtárgyalását. Erről pedig szavazni kell, és nem kell nagy jóstehetség, hogy kitaláljuk ebben a szakaszban hogyan fognak szavazni a stabil többségben lévő fideszes képviselők. Ne legyen igazunk, tűzzék napirendre a kérdést és hangozzanak el érvek, ellenérvek pl. a 400 órás túlórakerettel kapcsolatban – a parlamentben ezt amúgy sem láthattuk, ahogy a társadalmi egyeztetés hiánya is zavaró.

A módosított túlóratörvény alkalmazásának testületi elutasítása nem új keletű: elsőként Botka László terjesztett ilyen javaslatot a szegedi közgyűlés elé. Ott sem volt meglepetés, csak éppen más előjellel. Azóta több városban például Ajkán, Dombóváron sikerült elébe menni a rabszolgatörvénynek.

Szombathely esete azért különleges, mert a többségében fideszes városi közgyűlésén nem jelentek meg a kormánypárti képviselők és egyedül hagyták a polgármestert az ellenzékkel.  Szóval nemcsak elfogadták az ellenzéki javaslatot, de a közgyűlés fel is szólította a térség kormánypárti képviselőjét, Hende Csabát, hogy érje el a túlóratörvény visszavonását.

A fővárosban viszont hiába próbálkoztak ellenzéki politikusok, Tarlósék blokkolták az előterjesztés napirendre vételét. Akárcsak legutóbb egy rendkívüli ülésen kedden Miskolcon, ahol fokozott biztonsági körülmények között játszódott le ugyanez forgatókönyv.

A szombathelyihez hasonló izgalmakra a stabil Fidesz-többség miatt nem kell számítani a holnapi pécsi közgyűlésen. Ami kérdésként felmerülhet, hogy lesz-e ismét közös ellenzéki megmozdulás, kiállás, flashmob (mínusz az Összefogás Pécsért Egyesület képviselői, akik decemberben sem vettek részt a bojkottban) vagy minden megy a régi kerékvágásban?

KategóriákMETÁL