Lakossági fórumot rendeztek a parkolásról, de végül nagyon sok mindenről szó esett.

Csütörtökön este hattól rendezett fórumot a pécsi parkolásról a Mellár Tamás féle Mindenki Pécsért Mozgalom a Delta étteremben. Körülbelül harminc érdeklődő gyűlt össze, meglepő módon a Biokom ügyvezető igazgatója, Kiss Tibor is elfogadta a szervezők meghívását. A moderátor Ágoston Andrea pécsi civil aktivista volt.
További meghívottak: Varga Péter , az önkormányzat lakhatási csoportjának vezetője, az ÖPE volt önkormányzati képviselője, Tistyán László szociológus, Balogh Robert író.
Ágoston Andrea a Szabad Pécs által néhány napja közölt olvasói levélben foglalt problémafelvetéssel adta meg a fórum alaphangját.
Kiss Tibor ezzel kapcsolatban elmondta, lakossági kezdeményezésre helyeztek el oszlopokat a Jókai iskola melletti területen. Mint mondta, az eredetileg egy zöld sáv volt, fáknak és fűnek kellene ott lennie, de az állandó szabálytalan parkolás miatt tönkrement a zöldfelület, amit terveik szerint a közeljövőben helyre fognak állítani.
A fórum egyik résztvevője, Horváth Tamás író, ötgyerekes apaként felvetette, hogy a parkolás több más, belvárosi iskola problémája is. A 20 percre szóló szülői behajtási engedély szerinte nagyon gyakran nem elég, főleg, ha valaki több gyereket ?szed össze?, a szülői értekezletek idején pedig aratnak az ellenőrök. Szerinte meg kellene hosszabbítani ezeknek a behajtási engedélyeknek az érvényességi idejét.
Egyrészt, másrészt
Tistyán László szociológus szerint a városi parkolási problémák mindig egyrészt-másrészt problémák. Elmondta, tíz évig a Testvérvárosok Terei Iskola mellett lakott, ahol iskolai rendezvények vagy szülői értekezletek alkalmával az ott lakók nem tudtak parkolni. Szerinte win-win megoldásokat kellene találni ebben az esetben is, de ez igaz minden közös városi ügyre. Ha nyereségmaximalizálásra törekszünk, akkor mindenki veszíteni fog – mondta. Lehet például amellett érvelni, hogy létesüljön több aszfaltos parkoló, de az aszfaltos parkolók nyáron hőcsapdák, amelyek melegítik környezetüket, az évnek abban az időszakában rombolva az életminőséget. A parkolási díjak kapcsán ugyanakkor megjegyezte: ha van fizetési kötelezettség, az lenne optimális, ha volna arányos ellentételezés az önkormányzat részéről.
Kiss Tibor elmondta, Pécs parkolási problémáit részben az okozza, hogy a városszerkezet nagyon régi, amire ?rázúdult? rengeteg autó. Szerinte nemcsak a fizető parkolással van probléma, hanem általában a parkolással. A fórum résztvevőivel egyetértett abban, hogy a nagy p+r parkolók még fájóan hiányoznak a városból.
Kiss Tibor azt is elmondta, hogy a fizető parkolás a forgalomszabályozás eszköze. A kevés helyet mindenki számára elérhetővé kell tenni a fluktuáció biztosításával. Rámutatott: a parkolóórák cseréje miatti néhány ingyenes hét alatt katasztrofális állapotok alakultak ki helyenként a belvárosban, voltak, akik napokra leparkoltak valahol az autójukkal. Szerinte egyébként nem magasabbak a parkolási díjak, mint más nagyvárosokban.
Egy résztvevő felvetette, miért van az, hogy ha a drágább zónából átmegy az olcsóbba, és nem használta ki a teljes idejét, új jegyet kell vennie. Kiss Tibor szerint ez egy jogos felvetés, el kell gondolkodni rajta.
Kérdésként felmerült az is, miért kell ugyanannyi pótdíjat fizetni annak, aki váltott x órára jegyet, mint annak, aki egyáltalán nem váltott. A válasz: ezt írja elő a törvény, nem tudnak különbséget tenni.
Jóval több a bevétel, mint a Gámán idején
Kiss Tibor a parkolási bevételek kapcsán elmondta: 2001-ben telepítette az automatákat egy magáncég, éveken át hozzá folytak be a bevételek egy homályos megfogalmazású szerződés alapján. 2011-től a Biokom a fizetőparkolási rendszer üzemeltetője, a bevételek a céghez folynak be, sokkal több pénz kerül így a város kasszájába, mint korábban. Emlékeztetett: nemrég saját erőből csinálták meg a parkolóautomaták cseréjét.
Elhangzott, 650 millió forint folyik be évente a parkolásból, amit városüzemeltetési célokra költenek, 160 milliót fordítanak például szezononként síkosságmentesítésre, útkarbantartásra pedig 240 millió forintot.
Volt, aki a környező településről Pécsre bejárók problémáit sorolta fel. Például felvetette, hogy a Komlóról vagy Pécsváradról a Pécsről induló vonatokhoz busszal csak rendkívül körülményesen lehet eljutni, ezért jönnek be sokan autóval, vagy hozatják be magukat. Nagy probléma, hogy nincs összehangolva a távolsági buszok és a vonatok közlekedése, érthetetlen, miért nem mehetnek el bizonyos távolsági buszok a vasúti pályaudvarra.
Az új Bálicsi út is szóba került a fórumon. Egy résztvevő szerint tönkretettek egy zöld területet, tönkretették a strandot, és nem épült az új út mellé bicikliút. Megoldottak ugyan az Édesanyák úti torlódás problémáját, de számos más problémát okoztak.
Száz millióval többet kell idén beszedni parkolásból, mint tavaly
Kiss Tibor elmondta, parkolási díjból és pótdíjakból tavaly 673 millió forint folyt be a kasszába, idénre a terv 774 millió forint, ami 16 százalékos emelkedés. A vezérigazgató szerint ez a plusz a zónahatárok változásából jön majd össze.
Kiss Tibor elmondta, kevés panasz érkezett az új parkolási rendszerre, reméli, többen fognak kártyával fizetni a jövőben, a készpénzezés visszaszorul. Egy újdonságot is belengetett: lesz a jövőben olyan lehetőség, hogy a Pécsett súlyadót fizetők ?Pécs kártyával? fizethetnek majd a parkolásért.
Ágoston Andrea utolsó kérdése az volt, hogy a meghívottak közül ki milyen jövőt képzel el Pécsnek. A leghatásosabb végszó Tistyán Lászlóé volt, aki azt mondta:
A város mi vagyunk. A jövőnk olyan lesz, amilyenek mi leszünk. Amíg egymás ellenségeiként állunk hozzá a problémákhoz, addig soha nem leszünk közösség. Ha mi nem változunk meg, a város sem fog.

Keretes szerkezetek.