Tegnap lejárt az a Magyarország számára nagyon fontos határidő, amelyről (akkor még csak a közelgő határidő miatt) a Szabad Pécs is írt augusztus elején. A határidő utolsó napjáig, azaz keddig ugyanis mintegy 80 milliárd forintot (200 millió eurót) kellett volna kifizetnie hazánknak Brüsszel felé, európai uniós pénzbírságként, emlékeztetett friss cikkében a Népszava.

A cikk a hirdetés után folytatódik



És ez a határidő is már egy haladéknak köszönhető, amit a magyar kormány az Európai Bizottságtól kapott, eddigre kellett volna hazánknak elutalni a büntetést Brüsszelbe.

Magyarország amiatt kapta a büntetést, mert nem hajtotta végre az Európai Unió Bíróságának korábbi ítéletét. A bírósági határozat arra kötelezte az Orbán-kormányt, hogy hozza összhangba a magyar migrációs és menekültügyi rendszert az uniós előírásokkal. A június 13-i uniós bírósági döntés egy összegben, 200 millió euróra büntette az Orbán-kormányt, de ezen túl előírta azt is, hogy a bírósági döntés megszületésétől a jogsértés megszüntetéséig tartó időszak alatt fizessen naponta egymillió eurót. Azaz napi kb. 400 millió forintot.

Friss cikkében a Népszava megjegyezte, hogy a tegnapi határidőig a magyar kormánynak elég lett volna csak az átalányt kifizetnie kötelezően, de a lap úgy tudja, hogy ez sem történt még meg. A tetemes, napi bírságra vonatkozóan egyelőre még nem érkezett fizetési felszólítás, de levélben arról már érdeklődtek az EB-től, hogy Magyarország megszüntette-e már a bíróság által nehezményezett jogsértést. A kormány azonban a napilap információi szerint egyelőre erre sem válaszolt. Hozzátették azt is, hogy amennyiben Orbán Viktorék nem fizetik ki a 200 milliós pénzbírságot, az EB legkésőbb heteken belül megkezdi a kamatokkal terhelt összeg levonását a Magyarországnak járó uniós támogatásokból.

A Szabad Pécs augusztus elején Aranyember című véleménycikkében számolt be arról, milyen bírságot kapott az Orbán-kormány és hogy mennyibe kerül hazánknak minden egyes nap, hogy nem hajtják végre a jogsértés megszüntetésére vonatkozó lépéseket.

Aranyember

KategóriákMETÁL