Kemény karikatúra jelent meg Orbánról (és szlovén szélsőségesekről) Szlovénia egy szatirikus lapjában. Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet szerint azonban a címlap minden határt átlépett, aztán ?válaszul? ő tényleg átlépett egy elég érzékeny határt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Mladina nevű szlovén szatirikus lap a közelmúltban a magyar miniszterelnököt hozzá dörgölőző szlovák szélsőségesek társaságában nácinak ábrázolta címlapján, egy karikaturában.

A ljubljanai Magyar Nagykövetség tiltakozott a szlovén Külügyminisztériumnál a címlap miatt, szerintük az ugyanis sértő az országunkra nézve, sajnálatos és átlépett minden határt, például a sajtó- szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát is.

Aki ismeri a magyar sajtó helyzetét, érdekesnek gondolhatja már ezt a megjegyzést is, de az, hogy erre az ügyre reagáltak, abban talán még nincs is kifogásolni való. Ráadásul a mindenféle előzetes diplomáciai tapasztalat nélkül, kőkemény ?első munkahelyes? pártpolitikusból lett külügyminiszter által vezetett tárca egyik emberének tiltakozása az Orbánt ért ?sérelem?miatt egyértelműen logikusan következett. 

A Magyar Narancs most azonban a Mladinára hivatkozva arról ír, hogy a magyar nagykövet ennél kicsit tovább ment. És az egészen biztos, hogy egy nagyon érzékeny határt ezzel a magyar diplomata átlépett.

Merthogy, azt írja a Narancs, hogy a Mladina diplomáciai forrásokból megtudta, hogy a nagykövet nem csupán levelet írt a szerkesztőségnek, hanem diplomáciai jegyzéket is (note verbale) átadott a szlovén Külügyminisztériumnak. Ebben a levélben Szilágyiné Bátorfi Edit arról ír, hogy a Mladina karikatúrája átlépi a sajtó- és a szólásszabadság határait, és rontja a két ország amúgy kiváló kapcsolatát.

A ljubljanai Magyar Nagykövetség ugyanis tiltakozott a szlovén Külügyminisztériumnál, és

arra kéri a szlovén kormányt, hogy a jövőben akadályozza meg, hogy hasonló eset megtörténjen az országban.

Azt, hogy milyen módon kellene megakadályoznia nyugati szomszédunknak, hogy ismét megjelenjen egy Orbánt ábrázoló karikatúra, már nem részletezi a nagykövet asszony, írja a Narancs.

A lap szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a magyar kormány (mely Szlovénia szövetségese a NATO-ban és az EU-ban) sorai a múlt egy egészen sötét időszakát idézik, ugyanakkor leleplezik a magyar hatóságok és a nagykövet valódi természetét. A levél a lap szerint tisztán megmutatja mi zajlik a szomszédjában. ?Szégyen, hogy az Európai Néppárt képtelen volt kizárni a Fideszt?, írják és azt írják, hogy a levél a bizonyítéka annak, hogy milyen súlyos a helyzet Magyarországon, és ezzel valamit kezdenie kell Európának.

?Egy ország, amely fel mer szólítani egy másik kormányt, hogy lépjen fel újságírók ellen, komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész régióra.?

A lap szerint a magyar kormány már akkor beavatkozott a szlovén belpolitikába, mikor Orbánhoz közeli emberek anyagilag is kisegítették a Janez Janša vezette szélsőjobboldali pártot, az SDS-t és bevásárolták magukat a helyi médiába.

KategóriákMETÁL