Nyomozást indított a Szigetvári Rendőrkapitányság azzal összefüggésben, hogy súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI érdeklődésére.

Mint közölték, az eljárást könnyű testi sértés elkövetésének gyanúja miatt kedden rendelték el ismeretlen tettes ellen. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára április 17-én újságíróknak arról beszélt, hogy súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói otthonban. Kijelentését arra alapozta, hogy eljutott hozzá három videofelvétel, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat.
Az ügy előzménye, hogy bejelentés érkezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezethez még 2018 tavaszán, hogy bántalmazzák a mozsgói otthon lakóit, és ezt videofelvétel is bizonyítja. Az üggyel kapcsolatban négy hónappal később, 2018 augusztusában az ombudsmani hivatal is helyszíni vizsgálatot folytatott, jelentését idén április 4-én hozta nyilvánosságra. Fülöp Attila korábban jelezte, a panaszbeadványban megfogalmazottakat – az életkörülményekre, a tárgyi és személyi feltételekre, az étkezésre, az egészségügyi ellátásra vonatkozóan – az ombudsmani jelentés nem tudta igazolni. Ezért az ombudsman felkérte a mozsgói intézmény vezetőjét, saját hatáskörben vizsgálja ki a panaszbeadványban szereplő állításokat. Az ehhez szükséges dokumentumokat – közöttük a videofelvételeket – azonban a TASZ nyolc hónapig visszatartotta.
Az államtitkár korábban kitért arra, hogy az Emmi április 14-én rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A feljelentést követő napon a mozsgói intézmény vezetője email-ben megkapta a felvételeket az ombudsmani hivataltól, amelyet továbbküldött az államtitkárnak.
A TASZ április 9-ei, a Szabad Pécsnek is megküldött sajtóközleményében az áll, hogy egy nevének elhallgatását kérő bejelentő fordult panasszal a TASZ-hoz. Sivár lakókörülményekről és embertelen bánásmódról számolt be. Beadványához több kép-, és hangfelvételt is csatolt, amelyeken a bentlakók fizikai és verbális bántalmazása látható. A bejelentő a következményektől való félelem miatt nem járult hozzá a videók közléséhez.
“Tekintettel arra, hogy rendszerszintű problémák feltárására, a bejelentő adatainak titokban tartására és az intézménybe való előzetes bejelentés nélküli vizsgálatra egyedül az ombudsmannak van hatásköre, ezért a biztoshoz fordultunk, és kértük a panasz kivizsgálását” – írták.
A mozsgói otthon 1960 óta működik, az intézményben 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él, ellátásukról 57 dolgozó gondoskodik – írja az MTI.
Illusztráció: Pixabay.com

Keretes szerkezetek.