Jegyezzük meg ezt a napot, mert régen volt már ilyen: Orbán Viktor visszavonul.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egyelőre nem tudni, a közigazgatási bíróságok felállításának lefújásán és a leginkább a kormánykritikus hírműsoraival Orbánék orra alá évek óta borsot törő RTL Klubot sújtó reklámadó megszüntetésén kívül mennyire kell még lemennie Orbán Viktornak kutyába ahhoz, hogy ne rúgják ki az Európai Néppártból. Az azonban világos, hogy a sajtója által gyakran Európa erős emberének nevezett magyar kormányfő erőteljesen becsicskult Európa erős embereivel szemben.
Szépen ezt úgy mondjuk, hogy reálpolitikai lépéseket tett azután, hogy nagyon nem úgy alakult az európai választás, ahogy ő szerette volna. A piaci rést, amit megpillantott, sokkal nagyobbnak vizionálta annál, mint amekkora az ténylegesen. Ugyan nem égetett fel maga mögött mindent, de amit igen, az bőven elég ahhoz, hogy most már ne tudjon könnyen visszafordulni. Vagy rossz tanácsadói vannak, vagy nem mertek neki szólni a kockázatokról és mellékhatásokról. Talán a hazai példátlan sikerszéria hitette el velük, hogy a Főnök tévedhetetlen. Hát, nagyon úgy néz ki, hogy nem az. A populista forradalom, lehet, hogy csak egyelőre, de elmaradt, mert az Orbán által vártnál és reméltnél sokkal kevesebben fogékonyak Európában a kártékony marhaságokra. Kevesebben, mint itthon.
Mert Európa amúgy tele van erős emberekkel. Olyanokkal, akik nem hagyják magukat ámokfutók és haszonlesők által uszítani, olyan pártokra szavaznak, amelyek a legfontosabb kérdésekre valódi válaszokat próbálnak találni, és olyan politikusokra, akik nem nézik tökéletesen hülyének őket. Köszönjük meg nekik a mai napot.

Keretes szerkezetek.