Nem félnék kimondani, ha biztos lennék az ellenkezőjében, azaz nem a ma elfogadott koronavírus vagy felhatalmazási (vagy túlhatalom) törvény mondatja velem: nem lehet ma még megmondani, hogy joggal tart-e az ellenzék a ma elfogadott jogszabálytól. És, hogy okkal tart-e a (még) szabad sajtó a túlhatalom törvénytől? Merthogy az elvi és matematikai esélye igenis megvan még annak, hogy Orbán Viktor nem visszaél (ahogyan tartanak tőle), hanem csupán él, és még jól is él a most ráruházott hatalommal. Ez utóbbi nem csak az érintettek, köztük e jegyzet szerzője, hanem mindannyiunk érdeke.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A kormánypártok és a Fidesszel sokszor együtt szavazó Mi Hazánk országgyűlési képviselői ma megszavazták a túlhatalom-törvényt, avagy koronavírus-törvényt.

És végre előkerült Áder János is, aki szélesebb nyilvánosságban kétszer szerepelt az elmúlt két hétben. Egyszer a március 15-i ünnepi beszédekor, amikor már értelemszerűen beszélt a koronavírus-járványról, illetve amikor az Index azt próbálta kideríteni, hol is lehet, mivel is tölti idejét az államfő. Merthogy az ún. választópolgárok, azon belül is a közéleti hírfogyasztó választópolgárok egy jelentős részének feltűnt, hogy Áder “eltűnt”. Persze kiderült, hogy nem tűnt el, de az is, hogy csupán a programjai miatt (sokat éppenhogy lemondtak ugyanis) lett, lehetett volna módja szólni “polgártársaihoz”. Most viszont ismét “előkerült”, és rekordgyorsasággal alá is írta a második nekifutásra, ma délután elfogadott koronavírus-törvényt. Este hatra mindenki végzett is azzal, amivel kellett.

Azt a törvényt szavazták meg és találták rendben lévőnek, amelynek tervezetét, mind az ellenzéki politikusok, mind a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazni hajlandó, sőt a közéleti újságírás legfontosabb feladatát elvégezni, a hatalmat ellenőrizni hajlandó szerkesztőségek és újságírók is ugyanazon két ok miatt bíráltak.

Az egyik, hogy Orbán Viktor (és így a Fidesz stb.) nem volt hajlandó arra, hogy konkrét időbeli korlátozást építsenek be a törvénybe.

Amiben persze még így is van korlátozás – erre utalt indoklásában az államfő is – mégpedig a koronavírus-járvány vége. A törvény szövege szerint akkor ér véget a veszélyhelyzet, és a kedd 0 óra 00 perctől kezdődő, most megszavazott különleges felhatalmazás is. Pontosabban akkor, amikor a kormány is kimondja, hogy vége van a járványnak. Vagy, ha nem ők, akkor helyettük például az Alkotmánybíróság mondja ki.

És egyértelmű: mindannyiunk érdeke az, hogy a kormánynak minden eszköze meglegyen a járvány megfékezésére. Ne álljon e tekintetben semmi az útjukba.

És az is biztos, hogy senki sem tudja azt ma megmondani, meddig tart a járvány.

Ugyanakkor annak reális, józan érvekkel indokolt magyarázata nem hangzott el a kormány részéről, pedig nem hétköznapi ügyrőlé és felhatalmazásról van szó, hogy miért nem lehetett egy hosszabb, de időben konkrét, és később meghosszabbítható végét kijelölni a felhatalmazási törvénynek.

Az ellenzék 3 hónapot szeretett volna, ami további egy hónappal meghosszabbítható. De arról sem indult érdemi vita, hogy például a 4+2 hónap már elég lehetne-e Orbánék szerint is. Vagy, ha nem, akkor mennyi lenne elég a korlátlanság és időbeliség helyett. Pedig konkrét időpont esetén, ha előbb lenne vége a járványnak, annál hamarabb is vissza lehetne állítani a parlament normális működését.

Nem, ebben nem volt partner sem Orbán, sem a Fidesz-KDNP.

Pedig egy ilyen kompromisszummal akár 100% igennel mehettek volna a parlamenti képviselők home office-olni.

A parlamentet tehát úgy függesztették fel, hogy ellentét van, széthúzás, egymásra mutogatás és bizonytalanság, közben pedig itt állunk az elmúlt száz év talán legpusztítóbb és legfélelmetesebb járványának a kellős közepén – vagy még éppen az előtt.

A következő napok, de sokkal inkább hetek és hónapok azt fogják bebizonyítani (azt is), hogy Orbán Viktor államférfiként szeretne magára tekinteni, ebből a válsághelyzetből akként kijönni, vagy megelégszik azzal, hogy ő egy erős vezető, és hogy talán biztosabb a hatalma, mint az elmúlt tíz évben bármikor.

Ha ez utóbbi lesz igaz (és ugye ettől tart Orbán kritikusainak a többsége), akkor, nagyon remélem, hogy, persze csak később, de egyszer valamikor még benne is összeáll majd, hogy mindezt egy pusztító járvány idején érte el.

A felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos másik éles és sokat emlegetett kritika pedig a médiáról szól.

Nem a konkrét és tudatos álhírek, a konkrét és tudatos rémhírterjesztés ellen való fellépésről. Mert az jogos, és arra eddig is megvolt a felhatalmazása az igazságszolgáltatásnak. Habár a kormány szerette ezt hangoztatni. Csakúgy mint az ellenzék esetében azt, hogy nem nyomnak igent a vírus elleni védekezésre. Pedig mindkettő csúsztatás, mindkettő hergelés.

Az viszont új elem, és ezt valami miatt éppen ebbe a ma elfogadott, a koronavírus-járvány elleni védekezés címszava alatt található törvénybe tették bele, az az, hogy akkor is eljárás indulhat egy újságíró ellen (aki akkor akár öt éves börtönbüntetéssel is számolhat), ha az igazságot írják le, de “elferdítve” vagy “a járvány elleni védekezést akadályozva”. Mindkettő lehet persze objektív dolog, de lehet erősen szubjektív kategória is. Az eljárás megindításához mindenképpen elég lehet bármelyik.

Azaz, ha nem élnek, hanem visszaélnek ezzel a szabállyal, akkor akár olyanok ellen is eljárást lehet kezdeményezni, akik az igazságot írják le, és esetleg már régóta ezt teszik.

A mindenkori kormánynak, a hatalom embereinek kb. két “természetes” “ellensége” van: az ellenzéki képviselők és a tőlük független, valóban független, a munkájukat tisztességesen végző újságírók, illetve a bevallottan is “ellenzéki” újságírók.

Ez a törvény nem róluk szól, elsősorban és névlegesen biztosan nem, hanem a vírusjárvány elleni védekezésről.

De róluk is szólhat. Róluk, rólunk is szólhat.

Ha Orbán a következő időszakban mostani pozíciójából a politikusi tengelyen nem az államférfiak végpont felé indul meg, hanem az ellenkező irányba, akkor pedig még nagyobb esély lesz arra, hogy a mai törvény nem csak a járvány elleni védekezésről szól majd. És arra, hogy a most – persze nem előzményektől mentesen – aggodóknak, kritikát már most, előre megfogalmazóknak lesz igaza.

Nem beszélve azokról a lehetséges és egyben kellemetlen következményekről, hogy ez a szabály több írástudót fog az öncenzúra irányába tolni. Kevesebben mernek majd véleményt megfogalmazni. Következtetéseket levonni. Hátteret adni, összefüggésekre rámutatni. Sőt, még talán azt sem merik majd sokan, amit 1989 előtt mertek az elődök, úgy írni, hogy a sorok közt mindenki megértse, mit is mondanak valójában.

És persze ez csak az újságírókat érintő rész.

A nyilatkozók, eddigi megbízható források, információt adók, akik pontos infókat adtak, segítették az újságírói munkát (és akik, érthető okokból, eddig sem mindig névvel és arccal segítettek csak), még annyira sem fognak merni segíteni.

A nem névvel, arccal vállalt információkat a lehető legminimálisabbra kell majd szorítani. Azok pedig, akik eddig vállalták nyíltan, amit mondtak, szintén kevesebben lesznek majd. Megfogyatkoznak.

Ez nem spekuláció, hanem jogos és logikus következtetés.

Kérdés persze, hogy mindez kinek áll ez érdekében.

KategóriákPUNK