A gálamérkőzésre a belépés ingyenes lesz. A szervező a PMSC Öregfiúk Egyesülete. A mérkőzéssel id. Dárdai Pálra emlékeznek. Ifj. Dárdai Pál és fiai mellett pályára lép Gera Zoltán is, és a ?80-as évek legendás pécsi futballcsapatának több tagja is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Június 22-én, azaz most szombaton ingyenes gálamérkőzést játszanak Pécsett, a Stadion utcai futballpályán, azaz Újmecsekalján.

Az eseményről a PMFC oldalán számoltak be. A szervező a PMSC Öregfiúk Egyesülete, amely a bejegyzés szerint ?méltó módon kíván megemlékezni a klub egykori legendájáról, id. Dárdai Pálról?, június 22-e emléknap is lesz egyben tehát. A PMSC egykori klasszis középpályása 2017 decemberében hunyt el.

A PMSC öregfiúk és a Dárdai Pál által vezetett Dárdai Team barátságos mérkőzése szombaton 17 órakor kezdődik. A belépés ingyenes.

A Dárdai Teamben ifj. Dárdai Pál és két fia, az U17-es német válogatott Márton, és Bence is pályára lép. A csapatnak tagja lesz még a PSV Eindhovent is megjárt Fehér Csaba és testvére, Attila, vagy éppen a Pécsett szintén jól ismert Gyánó Szabolcs is.

A PMSC Öregfiúkban Bodnár László és Sólyom Csaba, illetve Megyeri Károly, Mészáros Ferenc, Tomka János, Tököli Attila, Jekl Antal, Turi Zsolt, Vókó Tamás, Palaczky János és Gera Zoltán is.

A PMSC Öregfiúk Egyesület elnökségi tagja, Lőrinc Antal a PMFC.hu-nak azt mondta, hogy Garami József is elfogadta a meghívásukat, így tehát az egykori pécsi sikeredző is ott fog majd ülni, ahol oly sok éven át a legnagyobb pécsi sikerek idején.

KategóriákPOP